Nem érte pénzügyi veszteség a fővárost a budapesti elektronikus jegyrendszer projektjének felmondott szállítói szerződése miatt, csak olyan számlákat fizettek ki, amelyek mögött teljesítés van – mondta Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

"A projekt nem dőlt be" – Tarlós szerint nem érte veszteség a fővárost az e-jegyrendszer felmondott szerződése miatt

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az eddigi vizsgálatok alapján azt kell erősen feltételeznünk, hogy pénzügyi veszteség nincsen, tisztességtelen pénzmozgás aztán végképp nem

- fogalmazott Tarlós István, hangsúlyozva:

a projekt nem dőlt be.

A főpolgármester kiemelte: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kétségtelenül csak olyan számlákat fizetett ki, amelyek mögött szerződéses teljesítés van. Ugyanakkor hozzátette: a

projektet valószínűleg elveszik a BKK-tól.

Tarlós István megismételte, hogy Pintér Sándor belügyminiszterrel, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel megtárgyalták, hogy a főváros rácsatlakozik a központi állami rendszerre. A fővárosi rendszer kompatibilis lesz a MÁV-éval és a Volánéval – jegyezte meg.

A főpolgármester azt mondta:

a rendszer 2020-2021-ig befejeződik, és "tulajdonképpen jobb lesz, mint az eredeti elképzelés volt".

Tarlós István emlékeztetett: fővárosi önkormányzat kötött egy finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), és ez a mai napig is érvényben van. Emellett a BKK önállóan kötött egy másik, kivitelezési szerződést; ezt mondta fel a BKK igazgatósága november 21-én.

Mint mondta, a kérdés egyik oldala, hogy van egy komoly időveszteség, ezért mint a főváros első számú vezetője nem hárítja el a politikai felelősséget. A kérdés másik oldala az, hogy éppen ennek jegyében személyi konzekvenciákat is le kellett vonnia – tette hozzá.

Közölte:

tudták, hogy ez nem egy egyszerű projekt, egy éve világos, hogy a BKK-nak nehézségei vannak, de mindig biztató információkat kaptak a társaságtól: vannak nehézségek, de minden rendben lesz.

November 9-én azt közölték, megszületett a megállapodás a kivitelezővel, majd néhány napra rá kiderült, hogy fel kellett mondani a szerződést – mondta el Tarlós István.

A főpolgármester furcsának nevezte, hogy az ügyben azok a leghangosabbak, akik "nagyon jelen voltak, amikor (...) Alstom- és Bamco-ügyek képződtek".

Kicsit arról van szó, hogy megint az kiabál, akinek a háza ég

- fogalmazott.

Tarlós István szólt arról is, hogy ha a fővárosnak fontos fejlesztéseket nézzük, akkor "olyan ezermilliárdos nagyságrendet" jelent Budapestnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel november 17-én aláírt – a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló – megállapodás, amelynek része a fővárosi közfejlesztési tanács is. Már a megállapodás aláírásakor, egy nap alatt sikerült szereznie 108 milliárd forintot – jegyezte meg a főpolgármester.

A kormány ugyanis soron kívül 80 milliárd forintot adott a 3-as metró komplett rekonstrukciójára, mivel a gyalogos aluljárókat is felújítják, és ez nem szerepelt az eredeti tervekben. Továbbá szereztek 28 milliárdot Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretéből is – ismertette.

A jövő évi főpolgármester-választáson indulni kívánó jelöltekre vonatkozó kérdés kapcsán elmondta: mind a három "jelenleg látszó" jelöltet tiszteli.

Puzsér Róbertet kedveli, nagyon jó humoristának tartja, és mindenki láthatja, "minden megnyilatkozásából kiderül, hogy halvány fogalma sincs az önkormányzati rendszer működéséről".

Tarlós István a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az október közepén hatályba lépett közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezésről szólva elmondta: az ellenzék harsog arról, hogy milyen embertelen intézkedéseket hoz a kormány, és ezt támogatja az önkormányzat.

"Rendkívül álságosnak, tisztességtelennek, felelőtlennek, sőt egyenesen gonosznak tartom azt a propagandát, hogy ami most folyik az embertelenség" – fogalmazott.

Tarlós István hangsúlyozta: a hajléktalan embereknek méltó körülményeket biztosítanak meleg helyen, étellel, orvosi ellátással, és sokkal jobban gondoskodva a biztonságáról, mint korábban.

Szerinte az az igazán embertelen, amikor azt mondják, hogy "mi vagyunk a demokraták, mi vagyunk a humánusak, mindenkié a város, tehát nyugodtan tengődjetek, vagy akár haljatok éhen, vagy fagyjatok meg, nagyon demokratikus módon biztosítjuk ezt számotokra, sorsotokra hagyunk benneteket".

A hajléktalanok kárára és kontójára folytatnak egy olcsó és rendkívül negatív propagandát rövidtávú politikai haszonszerzés céljából

- jelentette ki Tarlós István, aki kiemelte: a hajlékatalanellátás minden paraméterét jelentősen javították a Belügyminisztériummal összefogva 2010 óta.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
Egy projekt akkor dől be pl., ha
1. A kivitelező kiáll mögüle;
2. A költségvetése túllépi a türelmi határokat;
3. A költségvetése irracionálissá teszi;
4. Az adott keretek között, az adott verziók keretében javíthatatlan hiba merül fel;

Ezek alapján a projekt bedőlt. Már a kapcsolódó, és 2017 nyarán beüzemelt bérletvásárlós modul is bedőlt, miután három nap alatt szétzuhant és egy éve nem sikerül kijavítani.

Tarlós lábon hordta ki az agyhalált, majd nyelvvel előre beszédült a T és Orbán farpofái közé.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kisrigó
"A kifizetett számlák mögött valós teljesítmény van" Igen, és milyen eredménnyel? Mert a projekt nem valósult meg, ha jól értem, akkor mi a frászkarikát fizettek ki, csak nem az "alkotmányos költséget" fizették ki előre?! Biztos, ami biztos!
kereső
Látod Tarlós. Ezért választott téged orbán. Mert bizton lehet rád számitani-az alkotmányos kőccséget illetően IS!
Eladott Ország
Nem csak megint milliárdokat loptatok el, szarházi bűnbanda!
Eladott Ország
Egyre zűrzavarosabb a fővárosi e-jegy rendszer. A mai fejlemény az, hogy talán sem pénz, sem engedély nem volt a projektre. Nem baj, de legalább szar lett. Majd Tarlós István tart egy sajtótájékoztatót és jól elmagyarázza, hogy minden csodálatosan nagyszerű, ellenben mindenki hülye, aki mást mond. Mondjuk ő legalább következetes és azokat is lehülyézi, akik nem mondanak mást, vagy pont semmit nem mondanak. Ha az ember őt hallgatja, azt hiheti, Budapesten az egyedüli értelmes létformát Tarlós Istvánnak hívják.
Sonikella
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
wagabund
"nem érte pénzügyi veszteség a fővárost"...ilyent állítani, ahhoz bizony pofa kell...

hát persze, hogy nem érte...naná, majd azt mondja, hogy hibáztam...öreg csont, nem kéne ennyire védeni azt a mundért...persze, az adófizetők meg túlóráznak, hogy a percemberkék dáridózhassanak(lophassanak).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.