Az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy uniós bérekkel és egy otthonteremtési programmal próbálja megállítani az elvándorlást.

A szocialisták elnökségi tagja pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy

eddig körülbelül hatszázezer ember ment külföldre és a statisztikák szerint további 1,2 millió tervezi, hogy elhagyja az országot.

Bihal Dávid azt mondta, hogy a kormány eközben egy törvénymódosítással, az évi 400 túlórát engedélyező "rabszolgatörvénnyel" azt akarja elérni, hogy az emberek még többet dolgozzanak, még kevesebb pénzért és közben még később kapják meg a bérüket.

A magyar átlagbérek a visegrádi országok között is az utolsó helyen állnak

- emelte ki.

A kormány nem lesz képes itthon tartani a fiatalokat vagy a családokat és Magyarország lassan kivándorlóországgá változik

- fogalmazott.

A politikus végül azt kérte, hogy mindenki vegyen részt a szakszervezetek szombati tüntetésén.

Ezt az ellen a törvénymódosító indítvány ellen tartják, aminek alapján három évre emelkedne a jelenlegi maximum 12 hónapról a munkaidőkeret elszámolása, és – a jelenlegi 250 óráról – 400 órára emelkedne az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértéke.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Ezzel a törvénymódosítással elérik, hogy a maradék aktív dolgozó is lelépjen, miért nem a gazdagoktól vesznek el?
kissé felnőttem
@Aki Én: csak 70 felett vagyok és már engem is ez foglalkoztat, loptak csaltak hazudtak akkor most termeljék ki maguknak a nyugdijukat EZ lesz a nagy kihivása nekik..
600 ezer elmenthöz ujabb 600 csatlakozik és ez mind a Huszévesek köréből lesz
itt keveseknek áll a zászló és semmi perspektiva
kokopelli
@kissé felnőttem:... és ezek szerint a narancsosok szerint mind mosogatni mennek! ;-)
Mire maradnának? Igazuk van! "Eccer élünk eccer élünk egy országot lecerélünk!"
Aki Én
@Csizmás Kond: ...és mégis elmenekülnek... hát nem érdekes?
Csizmás Kond
@Aki Én: ...ja...és meg is indokolják, hogy miért...mert nincs a képességeikhez mért munkahely...
kissé felnőttem
@Aki Én: az internet áremeléskor Ők zugtak fel, be is rezelt a dajcs tompika csapatostul a vénebje meg már pártok ide oda tényleg leszarja a politikusokat pártokat és igazuk lehet hazug mind álszentek mint a papok, bort iszna,k vizet hazudnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.