Lezajlott a túlóratörvény elleni tüntetés. A beszédek után betörtek a lezárt Kossuth térre, majd némi tülekedés után a tömeg szétszéledt.

(Forrás: Index)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A bűnöző csúti cigány és bandája csak az erőszakból ért. Demokratikus úton ezt a tróger bandát már nem lehet leváltani. Országos sztrájkot kell szervezni, hadd szóljon, mint annak idején a gazdasági analfabéta Antall Jóska idején a taxissztrájk volt, minimum.
sokanvagyunk
A képen: tüntető sárga mellényesek a Kossuth téren...
Eladott Ország
És ne feledjük : "Ahol a tisztességes véget ér, ott kezdődik a politika..." ( Churchill )
Kik is valójában a politikusok? Egy régi találós kérdés szerint: Honnan lehet tudni, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy mozog a szája (a durvább verzió szerint onnan, hogy lélegzik).
Egy nagyon idevágó idézet a Vadászat a Vörös Októberre című filmből: Nézze, én politikus vagyok, vagyis csaló és hazug. Míg a kisdedeket csókolgatom, ellopom a nyalókájukat. De ez azt is jelenti, hogy nem zárkózom el semmi elől. "Arra a megállapításra jutottam, hogy a politika az túl komoly téma egyedül a politikusokra bízni." (Charles de Gaulle)
És még egy mondás, ami igaz a politikusokra is: Az kiabál, akinek a háza ég. Szóval ha egy politikus/párt/kormány nagyon hangos, akkor ott vele van baj, amiről el akarja terelni a figyelmet. Természetesen, ahogy a mondás tartja, jó bornak is kell a cégér. De ez nem azt jelenti, hogy mindenhonnan erőszakos önmarketing kell, hogy visszaköszönjön, ugyanis az nagyon megkérdőjelezi a tényleges munkát ha van egyáltalán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél