A Jászai Mari térről indul a mára tervezett a túlórakeret 400 órára emelése ellen melynek végállomása a Kossuth tér lett volna.

A tüntető tömeg  úgy döntött nem hagyják magukat és a lezárás ellenére beveszik a Kossuth teret.

A rendőrök egy ideig sorfalat álltak és igyekeztek feltartóztatni a betoduló tömeget, ám egy idő után feladták a védvonalat, így a tüntetők bejutottak a Kossuth térre – írta a Blikk.

Oszladozik a tömeg, a rendőrök is elhagyták a Kossuth teret

A demonstrálók egészen a Parlament lépcsőééig jutottak. Egy ideig hallani lehetett, ahogyan ordítva skandálják:

Orbán takarodj, illetve Nem leszünk rabszolgák

de egy kis idő elteltével a tömeg fáradni majd oszladozni kezdett. Információnk szerint már a rendőrök is távoztak a helyszínről.

A Blikk úgy tudja, hogy a demonstráció végkimenetelétől függetlenül hétfőre országos útlezárásokat terveznek a tüntetők.

Cikk- és címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

(Blikk)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Shikari: Kétszáz fős tömeghez, miért kellett a készenléti rendőrséget, TEKET, meg még a Jóisten is megmozgatni. Eljön az idő amikor a bíró mondja: vádlott álljon fel. Nem csak a szar lesz belőlük kirázva, ha nem az ellopott közpénz biliárdok. B@sszameg!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@division: Szeretnélek tájékoztatni, hogy olyan munkahelyen dolgoztam több mint 25 évig, ahol kötelező volt a gépkocsihasználat, a hét minden napján.
Eladott Ország
@Shikari: Annyira kétszáz, mint a fidesz kétharmada, de jövőre már több mint háromharmada lesz. Választásokat sem kell már tartani, felségsértésnek számít.
Aki Én
@Shikari a hazaáruló neobolsi: 12:46
Ismétlés a tudás a anyja.
Ránk, IQ 30 felettiekre valóban senki nem szavaz, viszont az ellenzékre többen szavaztak, mint a fideszre.
De hagyd a picsába, ezek csak tények :)
A fideszt annyira csak a legalsó réteg kedveli, hogy még propagandistából is csak olyan silány jut, mint te.
Egy propagandista legyen intelligens, felkészült és hiteles.
Te viszont egy buta lúzer vagy :), közröhej trágya.
advocat
@Shikari: Csak az az 52 %. Ami Fideszlandban 48 %-al kétharmad. De a világ más részein. Ha még tudsz számolni. Ilyen egyszerű A négy alapművelet ismerete is sok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.