A Semmelweis Egyetem (SE) legnagyobb presztízsű nemzetközi tudományos elismerését, a Semmelweis Budapest Awardot, a szívinfarktus-ellátás forradalmasításáért veheti át a világ egyik legismertebb klinikai kutató kardiológus professzora, Petr Widimsky – közölte az egyetem az MTI-vel. Magyarországon az elmúlt 15 évben becslések szerint százezer ember életét mentette meg a szívkatéteres infarktusellátás – tették hozzá.

Ha nincs ilyen ellátás, ma százezerrel kevesebb magyar élne

A közlemény szerint Petr Widimsky a prágai Károly Egyetem és az egyetemi kórház professzora, a szívcentrum vezetője és az egyetem orvoskari dékánja. Tudományos munkájának legfontosabb társadalmi jelentősége, hogy az általa vezetett klinikai vizsgálatok eredményei alapjaiban változtatták meg a szívinfarktus ellátását. Az úgynevezett Prague-vizsgálatok során sok ezer tagú betegcsoporton bizonyította, hogy a katéteres szívkoszorúér-tágítás hatékonyabb terápia a heveny szívizominfarktussal kezelt betegek ellátásában, mint a korábban széles körben alkalmazott vérrögoldó infúziós kezelés. A Prague-vizsgálatok eredményei alapján az alkalmazott módszerek széleskörű elterjedésével mintegy felére csökkent az infarktuson átesett betegek kórházi halálozása, a szívkatéteres koszorúér-megnyitás több millió emberen segített.

Csak Magyarországon a 2003-óta fokozatosan bevezetett szívkatéteres infarktusellátás becslések szerint százezer ember életét mentette meg

- hangsúlyozták.

A tájékoztatás szerint a katéteres koszorúér-tágítás során a heveny szívinfarktus miatt kórházba szállított beteg koszorúereit egy vékony csővel (szívkatéter) közvetlenül tudják vizsgálni és szükség esetén terápiás beavatkozásra is sor kerülhet. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a panaszt okozó szűkületet, illetve elzáródást újra megnyissák és kitágítsák, azaz a véráramlást ismét biztosítsák. Az esetek döntő többségében fém koszorúérimplantátumot, úgynevezett stentet is helyeznek az érbe, amely hosszú távon nyitva tartja a kezelt érszakaszt.

Petr Widimsky rendszeres látogatója a magyar szakmai konferenciáknak, a Semmelweis Egyetem vezető kardiológusai pedig számos nemzetközi tanulmány elkészítésében dolgozhattak együtt és több kiemelkedő nemzetközi folyóiratban publikáltak a professzorral – írták.

(MTI)

Fotó: pixabay.com

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Kivéve azokat akik nem jutottak el a kardiológusig, mert jelenleg várólista van, akinek sürgős annak kórházon kívüli időpont egyeztetéssel, tarifával.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Kivéve azokat akik nem jutottak el a kardiológusig, mert jelenleg várólista van, akinek sürgős annak kórházon kívüli időpont egyeztetéssel, tarifával.
Janos88
----Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
Teresinta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
CsipkeRózsa
@Janos88: @Teresinta: Egymással versenyeztek, vagy munkatársak vagytok?

Sok lesz belőletek!
papa.49
Ezt mondta a bunkó cseh???
Akkor koma itt érjen téged ilyen betegség, talán nem döglesz bele !!!
Kétlem, de ha igen csak benyalt a hatalomnak a ,,neve nincs kitüntetésért,, !!!
Egyébként is a HAZUG MTI hozta le a hírt, tehát lehet nem igaz !!!
division
@CsipkeRózsa: Egy robot sok névvel, foglalkozni sem kell vele. Sajnos nincs már modi sem aki ezt megtegye.
division
@papa.49: Azért nem kellene lebunkózni egy ilyen kvalitású embert, de te tudod.
papa.49
@division: A bunkó jelzőt azért kapta mert minek pofázik bele abba amit nem élt meg !!!
division
@papa.49: "Tudományos munkájának legfontosabb társadalmi jelentősége, hogy az általa vezetett klinikai vizsgálatok eredményei alapjaiban változtatták meg a szívinfarktus ellátását."
Van a családban immunológus, rákkutató, és a lényeg éppen az hogy a kutatásaikkal megmentsenek embereket, és nem az hogy át is éljék.
papa.49
@division: Lehet bármekkora tudós de akkor se dicsőitse ezt a koszos népellenes hatalmat, és egyáltalán honnan veszi a jogot a belepofázása !!!
Amíg itt emberek halnak szívproblémák miatt met a ,,főigazgató (nem)úr,, irígy a szívsebészre, addig nincs miről ágálni !!!
Eriksson
Bizony nem mindegy, hogy valakit nyaktól hasig felvágnak, bordáit fűrészelik, vagy csuklótól vezetnek be katétert a szívébe.
Előjegyzett műtét után másnap haza is mehet.
division
@papa.49: Én kedden megyek szív ct - re, remélem azt azért túlélem:-)
Eriksson
@division: Sok szerencsét hozzá! Nem gáz, csak türelem kell hozzá.
division
@Eriksson: Nem is az a baj, hanem még sosem kaptam jódos kontrasztanyagot (MRI - nél már igen, azt nem is éreztem, de az ugye más, nem jódos). Ettől most kicsit parázok, pedig tesóm is azt mondta semmi az egész, csak ugye mi van ha jód érzékeny az ember...Na majd kiderül, ha nem írok kedd este akkor annyi:-)
Eriksson
@division: No para, megoldják. Ha nem írsz, nem válaszolok. :)))
Eriksson
@division: Jut eszembe, bocsi, ha nem találod viccesnek. Csak azt akartam érzékeltetni, hogy semmi, de semmi okod az idegességre. :)))
division
@Eriksson: Dehogy, semmi gond, éppen írni akartam vissza:-) Azt mondta a doktornő egyébként hogy elsőre akkor sem jön ki ha az lennék.
Eriksson
@division: Vártam a jelentkezésed!!! Minden oké?
Ugye, hogy ki lehetett bírni!
division
@Eriksson: Ugyan még vannak fura érzéseim a nagy idegesség miatt, ott is kellett adni béta blokkolót szájon át, majd még vénásan is közben, de magát a kontrasztanyagot meg sem éreztem szinte. Ezért kár volt idegbajt kapnom. Remélem az eredmény után sem kell idegelni majd magam.
Eriksson
@division: Még mondtam is, hogy ne idegeskedj! :)))
Eriksson
@division: Bízz benne, hogy nincs gond.
division
@Eriksson: Majd látjuk. A tüdőt is megnézték, két legyet egy csapásra.
kissé felnőttem
@division: CD-t vigyél magaddal és nem böknek, csak felvételt készitenek , Más: nem könnyü ám meghalni sem, csak tudd aztán ha katétereznének is tulélhető és másnap haza ez, is tény. A gondok utána otthon jönnek, ha meditálsz, miért éppen én? miért éppen most mi lesz most? stb. magamról irtam mert senki nem világositott fel hogy ???... Az infarktus meg a szervezet jelzése lázadása
,5 szem gyógyszer életem végéig és? max 1 feles belefér na nem naponta ám !!! szénsavas ital kevésbé max a barna sőr
Lazán nem idegeskedve tulhajszolva . Fáradok? 5 perc pihi és futás fahordás asszonytárs stb Tudod::: minden megy tovább te szőke gyerek... nóta pedig 72,-et járom, ne add fel menni az uton mint azelőtt
division
@kissé felnőttem: Köszönöm, de már egy hete megvolt a vizsgálat, CD - t nem kellett vinnem (be is b...tt volna ha egy 160 ezer forintos vizsgálathoz kértek volna egy 100 forintos CD - t). Az eredményt kiküldik, azt még nem tudom milyen lett, az azonnal nem lett meg, mivel a tüdő meg a szív kiértékelése komplexebb.
kissé felnőttem
@division: egy dolgod azért akad tulélés előre nézz bizz magadban az erős akarat a szervezetet is azzá teszi engem 2 x 40 perc alatt raktak össze szállitható állapotra, Kivánok Neked hasonlókat
division
@kissé felnőttem: Nem biztos hogy bármi baj is lesz, az MR vizsgálat kimutatta azt ami születési probléma, azzal nem kell sokat foglalkozni, viszont egy bizonyos kor után akkor sem árt egy CT az erek vizsgálatára ha nincs is elvileg különösebb baj. Mindenesetre köszönöm a jókívánságaidat, neked is minden jót, én remélem azért hogy nincs nagyobb probléma még nálam.
division
@kissé felnőttem: 0 meszesedés, semmi plakk, lerakódás, szűkület, stb. A tüdőmben meg csak egy meszes képlet van, egy régebbi gyulladás maradványa. Úgy néz ki még sokáig rontom a levegőt:-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.