Az MSZP szerint a miniszterelnök a multinacionális cégek oldalára állt, különben nem javasolnák a munka törvénykönyvének beterjesztett módosítását, amely ellen az ellenzéki párt tiltakozásra szólít fel.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a tervezett módosítással "Orbán nem a dolgozók(...), hanem a nagytőkének meghajolva a multinacionális cégek oldalára állt", ami megengedhetetlen.

Harcoljanak a szakszervezetek, harcoljanak a magyar dolgozók, Orbán erőből ért

- jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a tiltakozás minden formáját meg kell ragadni.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, minden adott a törvényjavaslatban ahhoz, hogy kizsákmányolják a munkásokat, akiket túlterheltség jellemez majd, családok zilálódhatnak szét emiatt, valamint a munkafeltételek radikális romlása miatt még többen mennek majd el Magyarországról. Az a multinacionális tőke, amely "előtt most Orbán (...) meghajol", egyébként így majd munkaerőhiány miatt el fog menni az országból – jegyezte meg.

Megszólalt a szombati tüntetésen megsérült MSZP alelnök

A Magyar Szakszervezeti Szövetség demonstrációján tüntetők a rendősrorfalat áttörve bejutottak a Kossuth térre 2018. december 8-án. A tiltakozást az évi ötven nap túlmunka ellen, a tudományos kutatási szabadságáért és a tanszabadságért tartották. A demonstrációhoz számos szakszervezet és szakszervezeti szövetség csatlakozott. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A szocialista politikus szerint a szombati szakszervezeti tüntetés bebizonyította, hogy van munkásvédelem Magyarországon.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke arról beszélt,

szombaton a magyar nép megüzente, hogy nem kér a "rabszolgatörvényből".

Azt mondta, a harcot nem adják fel, minden parlamenti, mozgósítási eszközt be fognak vetni. "Ha ezt a gyalázatos törvényt megszavazzák, akkor minden egyes fideszes képviselőt egyenként fogunk szembesíteni tettének súlyával" – jelentette ki.

Komjáthi Imre kérdésekre válaszolva elmondta:

szombaton a tüntetésen megsérült a térde, de – mint mondta – ellenkező híresztelésekkel szemben nem akkor, amikor a rendőrök "földre vitték", hanem akkor, amikor a rendőrök "nagyon erősen megtolták a sort", és nekinyomták egy kőnek.

A történteket balesetnek nem mondaná, mert annak a következménye volt, hogy az erősítés megtolta a tömeget – közölte, hozzátéve: tisztában volt azzal, hogy milyen következményei lehetnek a tettének.

Elmondta, nem volt a szakszervezeti vezetőktől olyan kérés, hogy vezesse a tömeget a Kossuth térre. Ugyanakkor szerinte jogosan voltak dühösek, hiszen eredetileg a térre volt bejelentve a tüntetés, de azt a kormány "mondvacsinált okokból" lezárta. Azt is mondta, semmilyen erőszakos cselekményt nem támogatnak, a téren "bátorságot kellett mutatni".

Az MSZP szombaton közleményben tiltakozott "az ellen az eljárás ellen, ahogyan a párt alelnökét, Komjáthi Imrét a földre teperték a karhatalom emberei a Kossuth téri szakszervezeti tüntetésen".

A Budapesti Rendőr-főkapitányság aznap kora este azt közölte: Komjáthi Imrét nem rendőrök teperték földre, vele szemben rendőri intézkedés nem történt.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

teuton
@Shikari: Videot nem nezel? Persze te csak azt masolod be, amiert fizetnek, függetlenül a valosagtartalmatol... Arra emlekszel-e meg, hogy Orban amikor a Parlament elött tüntetett es kordont bontott, megserült volna a rendöri brutalitastol? Ö siman követhetett el büncselekmenyt, a haja szala sem görbült meg...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
keresztapa
Ha nem is igaz, jól kivan találva. Erre képesek, igazmondás náluk tiltott tevékenység és ki is kérik maguknak.
Janos88
---Itt találsz meztelen lányok a városodban : Huit.Re/Lanyok
teuton
@Pegero: Kedves analfabeta narancsagyu birkak! olvassatok VALOS statisztikakat, ne csak a kormanymedia hazugsagit nezzetek es olvassatok! Pl. arrol, hogy milyen erösek a szakszervezetek Nyugaton, kik kötik a berszerzödeseket (elarulom, a kormanyok bele sem avatkoznak, csak a törvenyi kereteket szabjak meg!), mennyi a minimalber, csaladipotlek, szocialis segeny, minimlanyugdij, stb. Aztan lehet arrol is olvasgatni, mennyien mentek el Nyugatra (ideiglenesen es tartosan), es miert. Vlojaban pedig nem is a bereket es arakat kellene összehasonlitani, hanem mennyi marad a ho vegen minden kiadas levonasa utan. Aztan lehet karomkodni vagy az az Orban-kormanyt dicsöiteni, attol függöen, hoyg valaki a szamoknak es tenyeknek, vagy a bödületes hazugsagoknak hisz. de vissza temahoz, kedves narancsagyuak. A demokracia egyik legfontosabb alaptörvenye a civilek velemennyilvanitas. Franciaorszagban a sargamellenyesek elertek, hogy az adoemeles vissza lett vonva. Arra viszont nem emlekszem, hogy Orban amikor a parlamentnel tüntetett es kordont bontott (ami valojaban büntett), a rendörök földre tepertek es megserült volna...
silber13
@keresztapa: -a csúi hájas hazudozó bajnokról tecc beszélni?:-))))))))
:-
teuton
@Shikari: Videot nem nezel? Persze te csak azt masolod be, amiert fizetnek, függetlenül a valosagtartalmatol... Arra emlekszel-e meg, hogy Orban amikor a Parlament elött tüntetett es kordont bontott, megserült volna a rendöri brutalitastol? Ö siman követhetett el büncselekmenyt, a haja szala sem görbült meg...
Olsiosta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
teuton
@Pegero: Latom, csak bemasolni tudsz, sajat velemenyed az nincs...Sok eszre vall...
tudode
Vajon a rendőrök PIROS,, kötött öregasszonyos sapkájának viselését a HÁZMESTER, v ki rendelte el.
.
A BRFK honlapján ilyen öltözékük tartozék nincs
.
www.police.hu/a-rendorsegrol/testulet/altalanosan/a-rendor-egyenruha-valtozatai
.
Még a rend őreiből is bohócot csináltak. Részletkérdés! Csak a REND kedvéért!
.
---- Legalább tízezren tüntettek, a Kossuth térre is bejutottak a rabszolgatörvény ellen tüntetők – percről percre

merce.hu/2018/12/08/hamarosan-kezdodik-a-rabszolgatorveny-elleni-tuntetes-percrol-percre/

''A sors fintora, hogy nyitva van a Parlament nagyon ritkán nyitva lévő főbejárata épp szemben a tüntetőkkel.""

Mondat alatt lévő képen egy óriás mikulás sapkást nyomorgat egy apró ősz hajú hölgy!
Aki Én
@Pegero: ...na persze persze. Elképesztően buta vagy. Vagy elképesztően aljas. Vagy mindkettő.
Jozefina
Minden utca sarkon, minden kilóméterkőnél tiltakozni kell-ene!!!???
Aki Én
@Pegero: ,,A teljes fideszes propagandagépezet üvöltve ünnepli a franciaországi eseményeket csupán azért, mert Macron utálja Orbánt. Ebben az esetben rendben van minden, máris nem a franciák belügye, ami az országban történik és Macron (valamint a demokraták, liberálisok és természetesen Soros György) tehet arról, hogy a feldühödött tömeg lángba borítja az utcákat. De aljas áruló mindenki, aki itthon utcára mer menni Orbán ellen, rohadt szemétláda az, aki szót emel a felcsúti kis akarnok baromságai, lopásai, hazugságai ellen. Pedig itt nem égnek az autók, senki nem szedte fel az utcaköveket. Az utoljára Orbánék szervezésében történt meg, de akkor rendben volt, ma már egy visszafogott demonstráció sincs rendben."

kolozsvaros.com/2018/12/10/tokeletesen-kiszolgaltatottak-lettunk/
Aki Én
@Pegero: ...sajnos ti tényleg nagyon buták vagytok :(
teuton
@Shikari: Primitivkem, mennyit fizetnek neked a napi 50-100 (!!!) mocskolodasert? Mert masra ugysem futja töled, eleg aljamunkat vegzel itt a nevtelensegben...
teuton
@Shikari: Te idiota! Mielött valami bemasolsz, el sem olvasod??? Ezt irod: "szavankent kommenteltek..." Nem tudom, miert hasznalsz enram többesszamot, eddig csak magadra hasznaltad, ami mar maga egy bizonyos betegseg jele, de te hogyan szoktal kommentelni az apropenzert? Nem szavakat irsz? Bar azok is nagy hülyesegek, es semmi közük a temahoz, mert ahhoz szolni nem tudsz, csak mocsok es sertegetes folyik a pofadbol. Hogy mekkora sikerrel, azt a lajkok mutatjak...
De az tii mocsoktol fröcsögö intelligenciatokra jellemzö a kollegad (Pegero) megjegyzese, miszerint a magyar nyelvben ekezetek vannak... Hat a nyelvben nem, hanem az abc-ben, de egy IQ nullasnal ez mar nem szamit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.