Ma 10 órától tüntettek a szakszervezetek a túlóratörvény ellen, több ezren vettek részt a demonstráción. Szombaton a tömeg a Jászai Mari téren tiltakozott a túlóratörvény ellen, onnan vonultak át a Kossuth térre, ahol eleinte rendőrök fogadták a lezárt téren, később azonban beengedték az addigra 200-300 fő-re csökkent tömeget. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke beszédében kifejtette, hétfőtől már nem csak Budapesten számítanak a tiltakozókra, hanem országos szintű útlezárásokat szerveznek.“Ebben az országban mindenre van pénz, csak a bérünkre nincs.” – mondta Kordás Lászkó. Dr. Szilágyi József is felszólalt a LIGA Szakszervezetek társelnökeként és EVDSZ elnökeként kifejtette: “Értsék meg a gazdasági és politikai vezetők: nem vagyunk robotok!…Mi nem tüntetni akarunk, hanem párbeszédet, megfelelő életet, élhető béreket!” A Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Mezei Tibor szerint a rabszolgatörvénynek pusztulnia kell! Székely Tamás...

Forrás: hirzona24.com
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Ez az útlezárás csak félmegoldás. A leghatásosabb egy országos sztrájk lenne. Minden és mindenki le állna, közlekedés, oktatás, gazdaság, na ez volna az igazi. Rögtön kormányváltás lenne.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Ez az útlezárás csak félmegoldás. A leghatásosabb egy országos sztrájk lenne. Minden és mindenki le állna, közlekedés, oktatás, gazdaság, na ez volna az igazi. Rögtön kormányváltás lenne.
gulyasgyula
@Manhattan: ...Szép álom de ilyen a világon mér sehol nem volt az .eltérő érdekek miatt ...Kormányváltás :::mire --kire váltsunk ??? Hol van a kormányzásra alkalmas párt --politikus ???
Commenter
@Manhattan: félmegoldás, most még, de jó esetben országos sztrájk lehetne belőle.
Olsiosta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
csipetke
@Manhattan: 19:03 Ehhez kéne jónéhány tökös ember,akik ezt megszervezik.
Franciaországban meg tudják oldani.Mármint nem az útlezárást,hanem a kormány meghátrálását.Ellene vagyok az erőszaknak,de ha másképp nem megy...
Commenter
@csipetke: érdekes, a taxisblokád idején hogy összetömörültek a taxisok. Most is meg lehetne tenni gaz országos szintű összefogást az oktatás az eü stb. stb. területen.Az hogy oár ellenzéki politikus egy fotó erejéig sárga mellényben szolidáris az kevés- sajnos.
papa.49
@Commenter: A taxisok beálltak a csaholók közzé !!!
Commenter
@papa.49: ...akkor a karaván meg halad...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.