Kásler Miklós szerint soha nem keresnek majd annyit Magyarországon az ápolónők, mint Németországban.

Az állami és magánegészségügy szétválasztásának tervezete előrehaladott állapotban van, és bár mindkettőnek van helye az ágazatban, nélkülözhetetlen, hogy tiszta és átlátható viszonyrendszert alakítsanak ki – mondta Kásler Miklós a Magyar Időknek.

Beismerte a miniszter, hogy sosem érjük el a nyugati béreket az egészségügyben

Fotó: MTI

Az emberi erőforrások minisztere arról is beszélt, hogy fontos, hogy a magánkórházak ne tudják kijátszani az állami ellátóhelyeket, és fordítva.

Kásler közölte, hogy négy év alatt összesen 72 százalékkal emelik a szakdolgozói béreket, azonban hozzátette:

Abból indulunk ki, hogy soha nem tudunk annyit fizetni az ápolónőknek itthon, mint amennyit Németországban kereshetnek, ugyanakkor a németek sem tudnak olyan magas bért adni, mint az amerikaiak.

Ennek áthidalásaként a magyar kormány a lakhatás megkönnyítését is célul tűzte ki a béremelések mellett, mert ennek biztosan van visszatartó ereje, ahogy az ösztöndíjaknak is.

Mint elmondta, a nyugdíjas korú ápolók és orvosok továbbfoglalkoztatásával kapcsolatban nem terveznek jogszabályt módosítani. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a háziorvosok jelentős része nyugdíjkorhatár felett van, és számukra továbbra is biztosítják a foglalkoztatást.

A hálapénzrendszert úgy lehet kiiktatni, ha a béremelésekkel elérik azt a színvonalat, amikor nem lesz már szükség erre, ez azonban szerinte nem néhány év munkája.

(24.hu)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
érthető, hogy igy nyilatkozik Kásler mekkmester, hiszen a kormánya nem az egészségügyre, hanem a lopkodásra szakosodott.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Camilosta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
kissé felnőttem
Te szőmedvény neked már meghozta a nyugdijalapot a fity+ kd -d már csak a megélésért imádkozzál 10 parancsolattal meg gyógyulhatszis nem VIP rendelésen, mert akkor nem fogod érteni miről beszél a NÉP ha hallod egyáltalán.
1magyar
De a politikusok akim még a heti 40 órát sem ülik ki a parlamentben azoknak nyugati béreik és gk.hozzájárulásuk és egyéb jövedelmeik vannak.
Hari
@cikicakk55: a jobb sorsra érdemes ún.nyugati demokráciákban többnyire nem megélhetési politikusok ülnek a vezetésben, akik legfőbb célja minél gyorsabban megtömni a bukszát ki tudja meddig lesz arra lehetőség. Ergo nyugaton viszonylag alacsonyak fizetségük is, pl. egy amerikai elnök aki az ottani viszonyok közt kifejezetten alacsony, már-már nevetséges összeget kap. Mindez elsősorban azért hogy ne a csábító jövedelem vonzza. Ezzel szemben nálunk a képviselők túlnyomó többségét a lehetséges anyagi előnyök vezérlik olyan is a magyar parlament
Ami a hálapénz gyakorlatát illeti meggyőződésem, hogy nem valamiféle büntetés fogja megszűntetni, hanem egy olyan, összességében rendkívül összetett társadalmi szemlélet változás folyamat, amitől jelenleg fény évekre vagyunk sőt egyre inkább eluralkodik a pénzért mindent és mindenkit meg lehet venni gondolkodás, mert ez látjuk dicső vezetőinktől.
tulipan
Figyeljetek! Lassan csak KIDERÜL a lényeg is! erről van itt szó!!!
Csahogy szerintem, ELKÉSTEK vele, legalánn 10 évet!!

propeller.hu/itthon/3389550-rabszolgatorveny-oriasi-aknat-talaltak-szigoritasban#v2320980

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.