Egy friss bírósági ítélet értelmében nem hivatkozhat a NAV az adómegállapítási jog elévülési idejének meghosszabbodására olyan esetben, amikor az adóhatósági határozat aláírása nem szabályszerűen történt meg. Ilyen esetben törölhetik az adókötelezettséget.

Az ítéletben foglalt bírósági álláspont számtalan vállalkozás esetében eredményezheti akár a jogerősen megállapított adókötelezettségek végérvényes törlését is – derül ki a Deloitte Legal közleményéből.

A közelmúltban a közigazgatási bíróságok a NAV számtalan jogerős határozatát semmisítették meg, azon oknál fogva, hogy a határozatok kiadmányozása, aláírása nem volt szabályszerű.

Ezekben az esetekben a NAV-nak újból el kell járnia és újból meg kell hoznia a határozatot, ezúttal szabályszerű aláírással.

A NAV hivatalos álláspontja szerint, mivel a bírósági eljárás időtartama alatt az 5 éves elévülési idő nyugszik, a bíróság általi új eljárásra utasítás okán pedig további 6 vagy 12 hónappal meg tud hosszabbodni, nincs akadálya a határozatok újbóli kiadásának. Ezzel szemben álló érv, hogy egy olyan súlyú hiba, ami az adóhatósági határozat semmisségét eredményezi, nem vezethet az adóhatóságot kötő elévülési idő adott esetben évekkel történő meghosszabbodására.

Hibázott a NAV, aminek következménye is lesz

„A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egyelőre szóban kihirdetett ítélete értelmében nem nyugszik és nem hosszabbodik meg az adómegállapításra nyitva álló elévülési idő a semmis határozat esetében” – nyilatkozta az ügyben jogi képviselőként eljáró dr. Huszl Zsuzsanna, a Deloitte Legal adóperes ügyvédje.

A bíróság ítélete és jogértelmezése számtalan vállalkozás esetében eredményezheti az adóhatósági megállapítások végérvényes törlését.

Cikk- és címlapkép: Pixbay

(piacesprofit.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.