November végén vadászbalesetet szenvedett Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke Romániában. A történteket azonban eddig nem hozták nyilvánosságra – tudta meg a 24.hu. A vadászat után a politikus kórházi ellátásra szorult.

A lap úgy tudja, a a fideszes politikust Romániában sebesítették meg az arcán egy olyan vadászaton, amelyen magyarországi és határon túli magyar politikusok is részt vettek.

Tasi Sándor a portál kérdésére elismerte, hogy meglőtték, de – mint mondta –, nem gondatlanság okozta a balesetet, hanem egy szerencsétlen véletlen folytán kapott sebet.

Vadásznyelven: a puskából leadott lövés után gurulatot kapott a sörét

– nyilatkozta Tasi Sándor a lapnak.

Hozzátette:

fagyos, téli időszakban ez gyakran előfordul.

A megyei közgyűlés alelnöke azt is elmondta a 24.hu-nak, hogy nem sikerült tisztázni, hogy ki adta le a balesetet okozó lövést, mert egyszerre többen is lőttek.

Az eset egy fasorban történt, amikor a vadászat résztvevői madárra lőttek. Egyszerre több lövést is leadtak 30-40 méter távolságból, ezért nem lehetett megállapítani, honnan jött a lövedék

- mondta.

A vadászat után a politikus kórházi ellátásra szorult, az arcán ki kellett metszeni a bőr alól a sörétet.

Forrás: 24.hu

Címlapi kép (illusztráció): Pixabay cco

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
Szerencsére fideszes volt, kvázi jó vastag bőrrel rendelkezik, a sörét se megy át rajta... :))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Már célozni se tudnak? Igazi kocavadászok.
Én ingyen vállalok közöttük ritkítást. Akár mozgó célpontokra is.
Pálinkafőző Rézüst
Szerencsére fideszes volt, kvázi jó vastag bőrrel rendelkezik, a sörét se megy át rajta... :))))
Clavigo
Gond egy szál se...Egy kondatagnak extra vastag bőr van a pofáján.
CsipkeRózsa
Már egymást lövöldözik.

Miért pont ehhez értenének?
Fayeonna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Jozefina
Csak lőjjék egymást minél többször!!!
Sámannus
Biztos akkor lövöldözött amikor a másik szarvasbőgést csinyát, és kidobta a taccsot.:DDDDDDDDDDD
Ő nem volt olyan részeg és el is találta.
papa.49
Sántít ez a történet, mert ugye mindig vonalban állnak a vadászok, és egy irányba tüzelnek, itt valaki balfasz volt, és azt hitte neki mindent lehet !!!
Sámannus
@papa.49: Részegen egymást is madárnak nézték. Miért is nem a Zsóti vót ott?:DDDD
karma1
@Sámannus: BARKIT eltalalnak a fideszes bagazsbol, az mar talalat...
Emlekszel Hofira, amikor a suszter a suszterinashoz akarja vagni a kaptafat, de a kaptafa gellert kap es a belepo anyosat talalja el. Mire a suszter megjegyzi magaban: "Igy se rossz"...
Ez kb. ugyanaz az eset...:o))))
Azert kivancsi vagyok, milyen madarra mehettek telen, mert koltozomadar mar nincs, vadkacsa, vadliba mar nincs, az enekesmadarak meg vedettek, szinte az osszes, max. facanra, furjre mehettek, az meg lent van foldkozelben. A soret az stimmel. Vagy mar annyira be volt b@szva a futyiszes, hogy hasalt az avaron?
Sámannus
@karma1: Kinézem belőlük, hogy egy tyúkólat fogtak körbe, vagy mint a fővadászuk aki házi szarvast reptetett.
.Egy alkalommal én is jártam egy erdő mellett ahol vadászat volt, úgy lövöldöztek, hogy én azt gondoltam , hogy nem jön ki onnan senki sem élve.
karma1
@Sámannus: Tudod, itt mindenkinek van fegyvere, itt a vadaszat normalis idotoltes, a farmeroknak meg munkaeszkoz, igaz, allatira szigoru feltetelekhez kotott a fegyverviselesi engedely, de ekkora "veletlenek" nincsenek. Azt meg vegkepp nem tudom elkepzelni, hogy milyen madarra lodoznek telen??? Mar csak azok a szerencsetlen kicsi kis enekesmadarak jonnek elo kajat keresni, akiket egesz nyaron alig latni, csak a hangjukat hallani...
szaboria1
@Sámannus: Zsótika csak tiltott vadakra szeret lődözni.
papa.49
A ,,mágikus sörét,, visszafordult a kilövés után így került a fütyiszes pofába !!!
Sámannus
@karma1: Ezek még a papagájt is kiveszik a kalickából ha nincs mire lőni. De lehet, hogy bontott csirkére is, csak lődözhessenek.
papa.49
@Sámannus: Inkább egymásra lövöldöznének !!!
KisGenyo2
Az összes politikus megérdemelné és a vadászok 80%-a is...
kissé felnőttem
szándékosságot kizárjuk??? hát nem tudom, meggondolandó a nagyurat miért nem hivjátok meg egyszer

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.