Az Országgyűlés ma több mint negyven javaslatról dönt, majd a klímaváltozás hatásairól tart politikai vitát. A "rabszolgatörvényként" elhíresült kormánypárti törvénymódosítás zárószavazását is ma tartja az Országgyűlés.

A Kósa Lajos nevéhez fűződő változtatás csak a negyvenedik a szavazások sorában, így vélhetően késő délelőtt kerül majd sorra

- írta meg a Zoom.hu.

Hamarosan kezdődik a szavazás a "rabszolgatörvényről" – élő videó

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A parlament idei záró ülésének harmadik napja délelőtt 10 óra 15 perckor, szavazásokkal kezdődik.

A képviselők ekkor hozhatnak törvényt a közigazgatási bíróságokról, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők otthonteremtéséről, a kormányzati igazgatásról, a 2021-es népszámlálásról, a Hungary Helps programról, a magyar-székely összetartozás napjáról, valamint az állami magasépítési beruházások megvalósításáról.

A fentieken kívül számos, már meglévő jogszabályon is módosíthatnak, így például változhat az agrártörvény, valamint a munka törvénykönyve.

A szavazást a Zoom.hu közvetíti élőben Facbook oldalán, az alábbi videóban:

A törvényjavaslat elfogadása azt jelentené, hogy

évi 250-ről 400 órára nőhet a kiróható maximális túlórák száma.

A határozathozatalok után az éghajlatváltozás kihívásairól tartanak ötórás időkerettel kiírt politikai vitát az LMP kezdeményezésére.

Az Országgyűlés őszi ülésszaka – a parlament honlapján elérhető ülésterv alapján – csütörtökön ér véget.

A képviselők ekkor három, az igazságszolgáltatást érintő javaslatról tárgyalnak: a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi évről szóló beszámolója kerül terítékre.

Forrás: MTI, Zoom

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Akkor ma lesz a munkások alávetése a rabszolga sorsba !!!
menekült
Késő délelőtt fogják elfogadni? Latorcai olyan ütemben darálja le a szavazásokat, hogy percenként elfogadnak egy törvényüket. Szerintem perceken belül elfogadják az összeset, és lehet hazamenni, vége a munkanapnak. Ma az országgyűlésnek nincs túlóra!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.