MSZP-s, DK-s és párbeszédes képviselők szerda délelőtt elfoglalták az elnöki pulpitushoz vezető lépcsőt, hogy így akadályozzák meg az ülés megnyitását és a túlóratörvény elfogadását. Fél óra csúszással Kövér László házelnök végül az ellenzék tiltakozása ellenére, csellel nyitotta meg az Országgyűlés szerdai ülésnapját: nem a pulpitusról, hanem a saját helyéről egy mikrofonnal a kezében nyitotta meg az ülést.

Azért, hogy ellenzéki képviselők később ne zavarják meg a levezető elnököt, fideszesek, például Orbán Viktor, Gulyás Gergely és Rogán Antal sorfalat állt

- írta meg a Index. 

Kövér az ellenzéki tiltakozás ellenére megnyitotta az ülésnapot – Orbánék sorfalat állnak a levezető elnök mellett – videó

Papírlapokat szórnak a karzatról ellenzéki képviselők az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2018. december 12-én. MTI/Soós Lajos

Kövér László – a parlamenti patkóban lévő helyéről beszélve – megkérte az elnöki emelvényt és a szónoki pulpitust elálló ellenzéki képviselőket, hogy a rendzavarást hagyják abba, és garantálják az Országgyűlés alkotmányos működését.

Közölte:

az ülésvezetésre kijelölt Latorcai Jánost (KDNP) fizikai erővel megakadályozták ellenzékiek, hogy az ülésvezetést megkezdje, aminek a jogkövetkezményeit le fogják vonni.

A házszabály értelmében vett fegyelmi szankciót el fogja rendelni, a mértékéről a későbbiekben határoznak – tudatta a házelnök.

Egyúttal felkérte az ügyrendi bizottságot, vizsgálja meg, hogy a parlamenti törvényben és a házszabályban foglalt fegyelemsértésen túlmenően megvalósult-e olyan tényállás, amely adott esetben a fegyelmi jogkörön túlterjeszkedő szankciót igényel.

Ezután Latorcai János alelnök a képviselői üléshelyéről kezdte meg az ülés vezetését, majd megkezdődtek a határozathozatalok.

Ellenzéki képviselők a miniszteri padsor előtt állnak, folyamatosan hangos sípszó hallatszik.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője élőben közvetíti Facebook oldalán, ahogy az ellenzék lezárta a házelnöki pulpitus feljáratait, hogy megakadályozzák a "rabszolgatörvényként" ismertté vált módosítás megszavazását:

Orbánék sorfalat állnak

Az ellenzékiek egy része – miután Latorcai János alelnök a képviselői üléshelyéről kezdte meg az ülés levezetését – lejött a lépcsőről, majd közelebb mentek a levezető elnökhöz. Emiatt Latorcai elé állt Gulyás Gergely és Rogán Antal, majd később Orbán Viktor miniszterelnök is csatlakozott a sorfalhoz, hogy a testükkel védjék, nehogy valaki közelebb férjen a levezető elnökhöz.

A szavazásokban az ellenzék nem vesz részt, a törvényeket a Fidesz és a KDNP szavazataival fogadja el a parlament, miközben az ellenzékiek sípolnak – írja az Index.

A szavazást a Zoom.hu közvetíti élőben Facbook oldalán, az alábbi videóban:

Forrás: Index, MTI, Zoom.hu

Címlapi kép: MTI/Soós Lajos

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Remélem ezzel elkezdődik a narancshorda bukása...Igazán nyugodt akkor lennék ha "talpuk alatt fütyül a szél!"!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Hát ekkora botrány még nem volt a magyar parlamentben!!!
Szégyen és gyalázat a választóka nézve!!!
Ennyire mocskos, erőszakos fidesz-kdnp???
A szavazás láthatóan meg van hamisítva!!! Tetvek!!! Patkányok!!!
dr. prédikátor
Néztem a közvetítést, hát ennyi fityfaszos faszt még nem láttam állni!!!
Pálinkás Pál
Remélem ezzel elkezdődik a narancshorda bukása...Igazán nyugodt akkor lennék ha "talpuk alatt fütyül a szél!"!!!
papa.49
Nekik bármit lehet, ha törvényes,l ha nem !!!
Klubtag
MINDENKIHEZ:

Orbánnak nem a hazudozással vagy a diktatúrával van baja, hanem csak azzal, ha nem ő gyakorolhatja. Ennyi. Így szocializálódott.
Ehhez pedig semmi szüksége magasztos elvekre, tiszta hitre, kultúrára, esetleg moralitásra. Felesleges rajta számonkérni a fentiek közül bármelyiket is. Csupáncsak Finkelstein-Habony féle primitív tőmondatokra van szüksége, amit alkalomról alkalomra előadhat. A híveinek pedig ez tetszik és elég összetartóak (ÍGY MŰKÖDIK A BŰNSZÖVETKEZET) is ahhoz, hogy tönkretegyék ezt a szerencsétlen országot, hiába nincsenek 30-35 %-nál többen (Pártközeli véleményhamisítók kíméljenek).
„Orbán szerint szabadság csak ott van, ahol a nemzettel azonos párt dönthet az ország sorsáról. Ha magyar állampolgárok ezzel szembeszegülnek, a „szabadságot” veszélyeztetik.”

„Szerveződjetek, jelentkezzetek és csatlakozzatok!”
„Nincs okunk kapkodni, de lassan és biztosan be kell indítanunk a gépezetünket, hadrendbe kell állítani csapatainkat, éppen úgy, ahogyan 2010-ben tettük (….) Mindenkire szükség lesz.”

Magyarország Alaptörvényéből:

Nemzeti hitvallás

„Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket
méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi .

„Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista "alkotmány" jogfolytonosságát, amely egy
zsarnoki uralom alapja volt…”

C. cikk
(1) …
(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy
gyakorlására, valamint kizárólagos birtoklására . Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes
úton mindenki jogosult és köteles fellépni .
(3) …

L. cikk
(1) …
(2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való
visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait.

P. cikk
(1) …
(2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi
jog és a magyar jog összhangját
(3)

VII . cikk

(1) …
(2) Mindenkinek joga van szervezeteket...
Klubtag
folyt...

VII . cikk

(1) …
(2) Mindenkinek joga van szervezeteket létrehozni és azokhoz csatlakozni.
(3) Pártok az egyesülési jog alapján szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek . A pártok
közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában . A pártok közhatalmat
közvetlenül nem gyakorolhatnak .
(4) …
(5) …

(3) Nem lehet országos népszavazást tartani

h) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről;




VII . cikk

(1) …
(2) Mindenkinek joga van szervezeteket létrehozni és azokhoz csatlakozni.
(3) Pártok az egyesülési jog alapján szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek . A pártok
közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában . A pártok közhatalmat
közvetlenül nem gyakorolhatnak .
(4) …
(5) …

(3) Nem lehet országos népszavazást tartani

Tehát: minden, de minden arról szól, hogy hogyan kell diktatúrát úgy-ahogy legitimálni.
Ilyen alapon a Kádár-rendszer összes döntése, tevékenysége TÖRVÉNYES volt...tetszik érteni jogászok és jogvégzettek, hogy ez a világszélhámos milyen mintát követ...?
Klubtag
A különleges jogrend
47. cikk

(2) …különleges jogrend kihirdetéséhez az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

Úgymint: hadiállapot, rendkívüli állapot, szükségállapot, előzetes védelmi állapot, katasztrófahelyzet, stb…
Klubtag
Összességében - kedves jogászok és jogvégzettek - Önök azok, akik első körben nem mentesülhetnek a felelősség alól, tudniillik ilyen aljasságban való részvételre, ami most "jogalkotás" címszó alatt történik, arra nincs mentségük. Ebben ugyanis más végzettségű "senkiházi" csak tanácsot adhat, vagy megfenyegetheti Önöket, amihez Önök asszisztálnak (lsd: Polt Péter és minden hozzá erkölcsileg hasonló). Ülnek az ágon és az ág tövét fűrészelik...Az kell, hogy gondoljam, az Önök felelőssége nem csak a mostani esetben nyilvánvaló, hanem több évszázados...doktorok, és ugyan mit gyógyítanak???.
Werlissa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Lepényleső
Szép kép,egy helyről melyet latrinának nevezni sem lenne túlzó,bár abban van valami,
ezekben az kizárható?
Jozefina
Orbán csak az erőszakból ért!!! Amíg nem ég a város addig röhög a markában??!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.