A Fidesz szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy bűnözői körök is részesei "a bevándorláspárti Soros-hálózat által szervezett utcai zavargásoknak".

A Fidesz közleményében "zavargásoknak" nevezte a tüntetéseket, és bűnözői köröket sejt a megmozdulások mögött
Fotó: Mónus Márton/MTI

A nagyobbik kormánypártnak az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmaztak,

"a Budapest utcáin randalírozó agresszív és erőszakos vandálok" között már több bűnözőt azonosított a rendőrség. Köztük drogost, autótolvajokat, lopás, garázdaság, rongálás miatt elítélteket

- tették hozzá.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban azt közölte azt MTI-vel, hogy az őrizetbe vett tüntetők között kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés, garázdaság, csoportos garázdaság, lopás és rongálás miatt elítélt ember is található.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
advocat
Sajnos megjelennek. De miért is? Kinek az ötletéből. Én csak 2006-ra gondolok, amikor égett a főváros. Akkor nem a Fidesz volt hatalmon. Ja! Akkor lehetett. Elég arra gondolni, hogy ilyen rendezvényeken - a pártoktól függetlenül - megjelennek a fosztogatók és ilyen "jóemberek". Ez ezzel is járhat. No ezeket kell megfogni, nem a tüntetőket! Ha őket felbérelték, és mehetnek? Hááááááát???
tulipan
Semmi különös! Ez a narancsosok szokásos forgatókönyve! 1. Lesajnáláűs, 2. Kigúnyolás, 3 Bünözüvé nyivánítás!!! iImmáron, 8 + 4 éve ezt a módszert követik! Ismerjük jól...
mackoka46
Na jó, de hogy a hálószobába is bejöjjön ez a feslett erkölcsű botrány ország egykori proletárjai az azért már tényleg meredek. Fenyegetnek, vicsorgatnak, vermet ásnak, de maguk esnek bele.
tudode
No akkor a FIDESZESEK forduljanak a ZAVARGÁSOK mesteréhez 9,58-tól, attól, hogy MONDJÁTOK HANGOSABBAN, hogy a Viktor is megértse úgy 12 évvel ez előtt is MEGJÁTSSZA a mai napig, mint egy ovis ÉN NEM VOLTAM, nem én rókáztam az ország PACEKJÁBA:
.
indavideo.hu/video/Kossuth_teriek_es_a_FIDESZ_-_2006_oktober_6_Kossuth_ter
.
Takács András ma is SZÓLHATNA a "falusi gyerek"-hez az a VIKTOR, aki arról mesél az óta is, mint a SZÜZLÁNY, aki cicózik, és arról mesél KILENCEDIK éve, hogy ÉRINTETLEN VAGYOK!
.
Takácsa András 2006. október 6-án a kordonfelelős Gyurcsány ellen tüntetőknek felháborodva mondta:
.
""" Orbán Viktor üzenem Neked, én Takács András, hogy légy szíves kövesd meg a Kossuth teret. Kövesd meg azt a több százezer embert, aki idejött az igazság nevében..
Döntsd el, velük vagy, vagy VELÜNK! Nincs KÖZÉPÚT! A TE IGENED LEGYEN IGEN, a NEM-ed legyen NEM! Akkor vagy IGAZ KERESZTÉNY!
..
Barátaim! Most ismét a koppányok harca következett el. Mi, akik 18 napja itt tartjuk a frontot, vállaltuk a FELNÉGYELÉST, Tegyék meg! Nem hagyjuk amit mi 18 napja folytatunk, egy ilyen HAMIS SZÓNOKLATTAL tönkretegyék.""" (Orbán uszító/hátráló beszédét korholta)
----------------------
.
Hasonlóan üzent a fiataloknak:a nyílászárókkal kapcsolatban:
.
www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo
.
Mi ebből a tanulság:
.
Lakva, dugva ismerszik meg ez a zember is!
.

.
justhpeter
Amikor nem az ő bűnözőik tombolnak az elfogadhatatlan. A TV-székház ostroma, a választási irodai botrány, stb. az elfogadható volt.
Jozefina
Orbánnak ez a nyilatkozata (fenyegetőzése) valószínűleg kiveri a biztosítékot minden józanul gondolkodó magyar emberben. A fidesz érdeke lenne, ha mellékvágányra tennék!!!
"Orbán Viktor határozott és elszánt nyilatkozatot adott ki a demonstrációkra reagálva.
"Tisztelt magyar állampolgárok!

Először szomorúan néztünk szembe háborgásukkal, akkor amikor mi az egyik legfontosabb és az önök számára lekedvezőbb törvényt hoztuk.
Joguk van nemtetszést nyilvánítani, de attól amit most művelnek gyönyörű fővárosunkban, kezd a kormánynak elege lenni.
Szeretnénk, ha újra átgondolnák miért is háborognak.
Soha nem volt nemzetünk olyan stabil, mint most és mindent megteszünk azért, hogy ez tovább tudjon erősödni.
Közelednek az európai parlamenti választások, kérem önöket ne járassák le Magyarországot!
Embert megszégyenítő mondatokat skandálnak, akkor amikor az Advent időszakában vagyunk.
Nem fogom ezt tovább eltűrni, ha kell fegyveres,de rendet teszek a Hazámban!
Utoljára szólítom fel Önöket, ne járassák le Magyarországot, mert már egész Európa rajtunk nevet és ezt én nem tűrhetem tovább!"
www.tudasfaja.club/2018/12/orban-vikto...
Jozefina
Mentális betegséggel küzd orbán??!!
otpercpiheno.blogspot.com/2018/12/egy-pszichiater-megfejtette-milyen.html?m=1
Antall Úr visszaemlékezéseiből kiderül, hogy orbán azt mondta a taxisblokádról "hogy az első takxisokat miért nem lökték a Dunába"
pestibulvar.hu/2018/12/15/ettol-a-mondattol-minden-tekintelyet-elvesztette-orban-meg-a-fidesz-hivok-is-elpartolhatnak/
creativehun
No...látom a fidesz média már megint magából indul ki! Egyébként...teljesen biztos vagyok benne...ha valóban vannak kétes elemek a tömegben azok a fidesz által felbérelt provokátorok..mint ahogy ez a 2006-os események után is egyértelműen kiderült,amikor a Kubatov féle kemény mag ...és annak bűnöző elemei álltak az események hátterében!
interceptor
A rendőrsorfal mögött ,a Parlamentben randalírozó agresszív és ostoba politikusok között már több bűnözőt azonosított a rendőrség. Köztük drogost, autótolvajokat, lopás, garázdaság, rongálás miatt elítélteket.
csipetke
Ez az agyatlan bagázs,akik kormánynak hívják magukat,képtelenek felfogni,hogy az embereknek tele van a tökük velük,és azt szeretnénk,ha eltakarodnának a büdös francba.A sok év alatt,amíg garázdálkodtak,és ezt teszik sajnos még ma is,bebizonyították,hogy a magyarországi magyarokat leszarják,a külhoniakat tolják orrba-szájba anyagiakkal.Ha ez így folytatódik,a külhoniak szavazata kevés lesz a puhos törpének,mert itthon egyre többen jönnek rá,hogy mi folyik itt.Pedig 2030-ig tervez orbán,de abból se lesz semmi
csipetke
@csipetke: Ja,és bűnözői köröket emlegetnek?Nem kell messzire menni,csak a parlamentig...
Lepényleső
Csak nem átálltak a saját embereik,kiknek néha kopaszak a frizuráik? Lehet,hogy az ő
fajtájuk sem szereti,ha ingyen túlórázik?
Desischado
A rendőrök szaladjanak a Parlamentbe, találnak ott elég bűnözőt!
Madácsi Pali
Hogy bűnözői körok vannak az események hátterében abban egyet értek. Viszont nem csak sejtem, hanem tudom, hogy a fideSS nevü fasiszta maffia szervezet miatt történnek a dolgok.
kereső
Nem fordulhat elő, hogy azokat a "bűnözői köröket" pont a fidesz kubatov listája alapján szabaditották rá a tüntetésekre? Dehogynem! Már a rigmusaik alapján is be lehet azonositani őket.A provokáció sosem állt távol a kormányoldaltól.
Az eseményeket meg egyértelműen a kormányoldal bűnöző köreinek pofátlansága, törvénytelenségei, a törvények felettiségük robbantotta ki. Nem elég már a "nemzethy"-be csomagolt szómágia- az emberek,főleg a fiatalok inkább hisznek a saját szemüknek,mint a hollikoknak,budai gyuléknak, németh szilárdoknak,és orbánnak.
RonaGyuri
Agent Provocateur

Egy majdnem tökéletes cím-adás a párt központi napilpajánál

A portál egyik vezető írása a „nagyobbik kormánypártnak az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményét” adja közre. Ami akár a magánügyük is lehetne. A cím az ami igazán elgondolkodtató: „FIDESZ: BŰNÖZŐI KÖRÖK IS RÉSZESEI A ZAVARGÁSOKNAK” harsogja, pedig az igazság majdnem benne van. Valójában „FIDESZ BŰNÖZŐI KÖREI IS RÉSZESEI A ZAVARGÁSOKNAK” lenne a korrekt! =))
tudode
Előfordulhat az is, hogy földrengés szerűen a párizsi események adtak a magyar alattvalóknak is erőt ahhoz, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek a regnáló kormánnyal!
.
A kormánypártok felhúzott lemezei jobb lenne, ha hallgatnának, hiszen nem a NÉP, a félresikerült kormány ADVENT IDEJÉN felzaklatta az ÜNNEPI KÉSZÜLÉSBEN lévő lakosságot!
.
A korábbi évek tapasztalatai alapján TESZT, VÁLASZTÁSI üzemmódban, program nélkül, ötletszerűen szorítanak egyet, kettőt a társadalom nadrágszíján.
.
De az, hogy ADVENT IDEJÉN kocsma szinten ezt megengedték maguknak, az mindennek a teteje, még ha arról döntöttek volna LEBÚJ szinten az Ország Imaházából, az akkor is vérlázító lenne.
.
Íme!
,
---- 2018. 12. 12. Tordai Bence élő a Parlamentből - a rabszolgatörvény szavazásán
www.youtube.com/watch?v=waUmeFwPL_s
.
Amikor tehetem, net-en megtekintem a plenáris üléseket, amely adásokat a tévéről letiltott PARLAMENT TÉVÉ cenzúrázza, legtöbbnyire a kormánypártok üres padjait.
.
Ez úton is MEGKÖVETEM az ellenzéket amiatt, mert képesek lettek EGY NEVEZŐRE HOZNI a NÉP szolgálatát.
.
Különben az ellenzéki pártok között KLASSZISOKKAL több, hozzáértő interpelláció hangzik el, mint a NER-tagok között, akiknek a kezébe adják a papírokat, és láthatóan fej mozgatással olvasgatnak, mint nebulók a suliban!
.
Gratuláció illeti Tordai Bencét a tudósításért!
tudode
Visszaolvasva a 06.48-as hsz-emet kimaradt az, hogy "ha a kutyák ugatását korlátozták volna"
.
Tehát a kiegészítendő mondat:
.
De az, hogy ADVENT IDEJÉN kocsma szinten ezt megengedték maguknak, az mindennek a teteje, még ha arról döntöttek volna LEBÚJ szinten
.
""ha a kutyák ugatását korlátozták volna"""

az Ország Imaházából, az akkor is vérlázító lenne.
.
csipetke
Úgy tűnik,itt nem annyira a túlmunka ellen folynak a tüntetések,hanem a fidesz 8 éve tartó "ténykedése"miatt.Régóta reménykedem,hogy ha lassan is,azért csak kinyílik az emberek szeme,mert amit ez a kormány az országgal művelt,fejenként minimum 300 év sitt az egész gané hazug rablóbandának.Ennek az agyament törvénynek a megszavazása volt a pohárban az a csepp,ami már kicsordult.
balos
@RonaGyuri: Aki olyan "haza-áruló",mint én is az tudja,hogy kiket vet be a fideSSes maffia,hogy besározza az ellene hangot adókat!Sajnos a rendfenntartók még nem értik,hogy értük is szólunk nem ellenük!Amikor végre elzavarják a korrupt társaságot láthatják a különbséget!
Nessy
@balos: A rendőrség a mindenkori hatalom erőszak szervezete. Ők jelenleg nem tehetnek mást, mint "ellátják" a feladatukat.
Köztük is akad, aki hisz a kormánynak, és most letartóztat, vegzál olyanokat is, akik a közelükbe sem voltak. Számukra is "édes a hatalom tudata".
kereső
Mintha az rémlene, hogy anno a fidesz székházat egy elitélt gyilkos védte- az ötven kilós diáklányok ellen.Talán most is meg kéne nézni a randalirozók előéletét? Hátha ott voltak a Lendvay utcában anno, "védeni"!!
magyarbakancs
"és bűnözői köröket sejt a megmozdulások mögött"
Mi is bűnözői köröket sejtünk az ország le-rablása mögött,dohány trafik,föld mutyik,letelepedési kötvények mögött.
Úgy hívják Fidesz.
A Tüntetők csak a mestertől tanultak.
Ja ,hogy mindenkit a saját fegyverével lehet legyőzni.
Nagyobb bűnöző nem kell mint Rokán,Kósa,Ormán,Lázár.
Jozefina
Jól sejtik, de a bűnozői kört saját maguk között kell keresni!!!??
Macskaszem
Kubatov kihajtja a 2006-os békés macskakődobáló, székházgyujtogató, alakulatot, mert ha a fidesz azt mondja, hogy zavargás lesz, akkor zavargás lesz, ha a fene fenét eszik is.
Klubtag
Na ácsi: rovott múltú egyéneknek kizárólag a Lendvay utcai fidesz székház hős védői között van helye...(lsd. 2013.)...továbbá: kettosmerce.blog.hu/2016/07/29/vajon_milyen_melyen_van_beagyazva_a_fidesz_a_szervezett_alvilagba
csak úgy....
@Shikari: a buksidban van zavargás,cs.tibi laci
Commenter
@Klubtag: oligarcháik is mind bűnözők, ahogy ők maguk is azok. Nem sorolom állam és emberellenes bűncselekményeik lajstromát? Valamikor az olajszőkítő jelenlegi belügyér azt ígérte hogy 2 hét alatt rend lesz a jelenlegi általam miniszterelnöknek nem tekintett egyed pedig azt, hogy ez nem maradhat egy következmények nélküli ország. Hát az elmúlt 12 év alapján főleg számukra nem maradhat az. A tüntetések eszkalálódni fognak, és több 100.000 fős tömeg esetén már nem fognak ilyen könnyen bérencezni, ügynöközni, sorosozni zavargásozni. Beszúrom ide, mert beküldeni nem tudom:
hirklikk.hu/kozelet/soros-katonai-elleptek-budapestet/345431/
Commenter
@kereső: egy elitélt gyilkos védte Nyilván szabadlábra került ő is mint a baltás?
Carteronna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
magyarbakancs
@durbincs: Olf
Ez a lap egy ellenőrzött változatarészletek megjelenítése/elrejtése
[bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Az OLF a szagkibocsátás erősségének mérésére használt mértékegység. Bevezetése a dán származású professzor P. Ole Fanger nevéhez fűződik, az „Olf” szó a latin erdetetű olfactus szóból ered, jelentése: „szaglás” .[1]

Egy olf erősségű szag egyenlő, egy átlagos felnőtt személy szagkibocsátásával, aki irodai vagy más egyéb nem fizikai ülő munkát végez megfelelő munkahelyi hőmérséklet mellett, szabványnak megfelelő higiéniai átlaggal és 1,8 m² bőrfelülettel rendelkezik, és heti 5 napon fürdik. Ez határozza meg az ember számára érzékelhető szagforrás kibocsátásának erősségét.

Példák szagkibocsátásra[szerkesztés]
Személy/ tárgy Szagkibocsátás
Ülő személy 1 olf
Erős dohányos 25 olf
Sportoló 30 olf
Márvány 0,01 olf/m²
Linóleum 0,2 olf/m²
Műszálas szőnyeg 0,4 olf/m²
Gumi tömítés 0,6 olf/m²
Források

A képernyőn keresztül érezni a büdös mivoltját.
kissé felnőttem
Zavargás van A FEJETERKBEN ! de a népet ne csőcselékezzétek mert általa éltetek és élősködtetek, eddig . ja jőn ám egyszer számonkérés is büntetlenül heccelődtetek majd 20 évet
Aki Én
@Shikari: ,,A MÚOSZ felhívja a közmédia vezetői, illetve az őket irányító kormánypolitikusok figyelmét: az MTVA törvényben rögzített feladata a pártatlan és sokszínű, az állampolgárok politikai véleményalkotását elfogulatlanul segítő tájékoztatás. Tisztességes, demokratikus országokban az ellenzéki parlamenti képviselőket a közmédia nem eltakarítandó akadálynak, hanem rendszeresen megszólaltatott műsorvendégnek tekinti – hiszen közszolgálati feladatához az ellenzéki politikai álláspontok tárgyilagos bemutatása is hozzátartozik.

A MÚOSZ felszólítja a közmédia vezetőit, hogy haladéktalanul térjenek vissza a törvényes működés keretei közé, és foglalkozzanak végre a közszolgálattal, vagyis a demokratikus médianyilvánosság biztosításával."
Aki Én
@Shikari a buta bolsi: ,,A magyarok viszont most nagyon kiismerték a majmokat."
Tudom, én is látom. Végre felemelték a hangjukat ellenük.
Ne félj, ezek intelligens emberek, az elmebetegeket megkímélik majd.
Aki Én
@Shikari a BETEG: Attól, hogy a nap 24 órájában egy egészségügyi intézetben őriznek, még ne képzeld magad sebésznek...
Grafix69
@durbincs: Nézd , fasiszta államban így szokás , mindenki lehet hülye , neked pl alanyi jog.
Grafix69
@durbincs: Várjál azzal a forgalommal még picit , olyan 2 hetet aztán akkor megbeszéljük.
Grafix69
@durbincs: Legyél résen aztán csak figyelj , még Poliestiben sem hagynának a szájukban szarni , pedig ők már rutinos szarevők .
Grafix69
@durbincs: 3000 km ,nem 1000 , várd ki a végét.
Grafix69
@durbincs: Na bányagerzson , várd ki a végét aztán hadoválunk :)
Grafix69
@durbincs: Lehetséges oszt mégsem írogatok baromságokat :)
Grafix69
@durbincs: Mind a ketten tudjuk ,hogy te nem vagy hülye , te is tudod meg én is , aztán mégis te úgy csinálsz mintha az lennél én meg űgy csinálok mintha nem :)
Grafix69
@durbincs: Legalább 50 szer leírtam neked a véleményemet , ezzel ellentétben neked nem sok véleményed van a dolgokról , próbálsz teljesen debilnek látszani , próbálsz baromságokat írogatni , személyes sértésekkel egybe kötve , de ez nem igazán jön le , nem is annyira sértegeted az embert mint sokkal primitívebb társaid , hiszen neked van gondolatod vannak érzéseid , de Poliesti román városka befogott téged mint lepkeháló a morzsákat , neked totál mindegy kibe lehet bele kötni még a cement is kevés ehhez , nem baj ha játszod a hülyét , nem gond , mindenkinek joga van teljesen elmebetegnek lenni ebben az országban .
Grafix69
@durbincs: Nem lehet mindenki IQ bajnok , én soha nem mondtam ,hogy okos vagyok de minduntalan debilnek gondolol .
Grafix69
@durbincs: Saját fajtáddal is elmehetsz a picsába , mellesleg nekem nincs saját fajtám , neked van ?
tudode
Az azért nem semmi, mert a cvir und cvancing külön-külön csoportok tüntetését KLUB DÉLUTÁNNAK degradálták.
.
Úgy tűnik ÖSSZEÉRTEK a társadalmi csoportok, mert már MINDEN CSOPORTBA beleszúrta a fullánkját a KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELENŰL kalózkodó szektánál nem tröbb, magát KORMÁNYNAK titulálva!
.
Ha egyáltalán jelent valamit is a JOGÁSZ társadalomnak bármilyen szempontból, amely a társadalmat érinti a KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN, nem meghatározás, NEMZET ELLENI ELKÖVETÉS!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.