A Bécsben és Rómában szervezett tüntetéseken olyan üzeneteket fogalmaztak meg, amelyeket korábban Soros György nyíltan felvállalt – értékelt a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

A kormánypárti elemzők mindenhol Soros Györgyöt látják

Tóth Erik azt mondta: mind a római, mind a bécsi tüntetés motivációja ugyanaz volt, hogy a bevándorláskritikus politikai intézkedéseket megpróbálják delegitimálni, s elérni hogy a kormányok bevándorláspárti szakpolitikai döntéseket hozzanak.

Vannak olyan politikai szereplők, ngo-k, amelyek egyértelműen már korábban azt fogalmazták meg, hogy a bevándorlást meg kell szervezni, segíteni kell a külföldről érkező embertömegek bevándorlását Európába. Az a Soros György, illetve alapítványa a Nyílt társadalom alapítvány által képviselt politikai idea, amely szerint az illegális bevándorlás az európai kontinens problémáit megoldaná, most is népszerű ezekben a körökben.

Kitért arra is, hogy Olaszországban most fogadták el a menekültügyi eljárásrendszer szigorítását, amely megakadályozza például, hogy azok az emberek, akik biztonságos országból érkeznek, menekültügyi eljárást kezdeményezzenek. Az olasz kormányzat ezen felül is több olyan intézkedést hozott, amely nem szervezte, hanem megállította az illegális bevándorlást.

Tóth Erik megjegyezte továbbá, hogy Soros György rendkívül jó kapcsolatot ápol, például Jean-Claude Junckerrel, s azt is el tudta érni, hogy az Európai Parlamentben újból elfogadják a humanitárius vízumot. Az látható, hogy ha nemzeti szinten nem is, az Európai Unióban képesek negatív hatást elérni – vélekedett az elemző, aki szerint az a liberális, baloldali politikai többség, ami az EP-ben van, korábban is bevándorláspárti eszközrendszereket próbálta megvalósítani.

(MTI)

Fotó: HERBERT NEUBAUER/APA/AFP

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kookas
én meg mindenhol neres geciket látok pedig alig alig nézek már.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Kookas
én meg mindenhol neres geciket látok pedig alig alig nézek már.
namihami
Nekik a Soros, Mórickának pedig mindenről a p..a. Kinek ez, kinek az. Pusztán fantázia és szocializáció kérdése
Aki Én
Hat bizony ez a szimpatizansaik ertelmi kepessegeit mutatja. Pontosabban, hogy milyen ertelmi szintre helyeztek sajatjaikat.
Szekta, tessek megsertodni, titeket nagyon butanak tartanak.
RonaGyuri
@m73: @Kookas: @namihami: @Aki Én: nem értitek???
Zsidóznak, mert a nép vevő rá! Ahogy a régi vicc mondja; antiszemitizmus nincs, de társadalmi igény az van. Most megkapja Orbán népe amit vár! =))
justhpeter
@Aki Én: FideSS-kdnp mai szimpatizánsai esetében nem lehet értelmi képességről beszélni, mert az értelemmel rendelkezők szeme a manyup lenyúlását követően kinyílt és elálltak az Orbán-csürhe támogatásától. Ezt követően a fideSS-kdnp mindenféle szintje rohamos süllyedésbe kezdett. Ma már a bányászbéka seggét is alulról skubizzák.
Carteronna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
kokopelli
@RonaGyuri: Egy normális országban csak semleges elemzők vannak!A pártot védő vagy
támadó elemzők azok a politikusok maguk!Max. vagy jobboldali vagy baloldali újságírók vé-
leményeznek,de nem a sértegetnek! Nem véletlenül az vélemény,hogy M.o. a Balkán legé-
szakibb országa!
kokopelli
@namihami: Azt szégyenlik,hogy a Soros Gy. vakarta ki őket a ß@rból anno?
Inkább hallgatnának,mert akkor senki sem emlékeztetné őket arra!
tudode
Ennyi agymentet, aki képeSS elképzelni, hogy felkel reggel a tiszteletreméltó 87 éves Soros György, és az a legnagyobb gondja, hogy egy általa "is" kitartott POLITIKAI SZÉLHÁMOSSAL töltse az idejét!
.
Soros György azon van felháborodva, hogy azokat, akiket felkarolt CIVILKÉNT 2018-ra POLITIKAI PROSTIK lettek
.
Íme a n yik-HAJ-KÁK anno
.
Civil technikák-FIDESZ
.
www.youtube.com/watch?v=yvmLkDhHABY&t=1111s
.
www.youtube.com/watch?v=--DKuWOYRsc&t=29s
.
2018-ban lehet ezt csinálni? Tönkretenni az országot?
.
---- A Fidesz megalakulása (1988)
www.youtube.com/watch?v=Cn5ysbF_zow
.
A POLITIKAI SZÉLHÁMOS és hozzá csapódott tsai valójában ma már HAZAÁRULÁST KÖVETNEK el a parlamentalizmus semmibevételével!
.
Érik a RENDSZERVÁLTÓ BULI, pedig hza ELLENT TUD ÁLLNI a kísértésnek már megközelített "volna" ez a maffiák által elfoglalt ország, amit Bajnai Gordon el is ért volna ehelyett a minősíthetetlen, kereszténynek csúfolt szekta helyett
.
Érik a RENDSZERVÁLTÓ BULI, remélhetőleg érdemtelen véráldozat nélkül:
.
---- FIDESZ - Rendszerzáró Házibuli
www.youtube.com/watch?v=R6VK_VVsBFI
.
L' PÁ lesz hamarosan, mert felnőtt egy GENERÁCIÓ, és nem tűri a POLITIKAI SZÉLHÁMOSSÁGOKAT!
Lepényleső
...és a vesztüket érzik,félek ezek nem riadnak meg attól,hogy általuk a pór nép vérzik.
human
Lukácsi Katalin még frissen lépett ki a KDNP-ből mikor a városában egy ismerős fideszes nénike odalépett hozzá, hogy adja már át a többi fideszesnek a parlamentben, hogy már unják ezt a folyamatos sorosozást. Katalin jelezte, hogy ő már ebben nem tud segíteni.

De a csúcs az volt mikor Bencsik András az Echo TV-n mondta ki, hogy ő maga is ovodás szintnek tartja a sorosozást.
Yoda69
FideSS gecik!
A tüntetés azért van, mert a magyarok nem akarnak a rabszolgaitok lenni. A pénzt elloptatok, a demokráciát elloptatok, a jogallamot elloptatok, de a szabadságot és a jövőt nem adjuk!
Yoda69
@human: Le is basztak bencsiket érte, utána már dupla sebességgel sorosozott
nezelodo
@m73: Bajban lesznek lassan a villanyszerelők, a karácsonyfa égősor gyártók és árusok, a számítógépes műszaki szakemberek, vezérlés technikával foglalkozók, stb. mert ez a félkegyelmű betiltja még a soros kapcsolásokat még az elektronikában is.
kokopelli
@nezelodo: ... pászáz forintért (erkölcsi bizonyítvány felmutatása mellett) engedélyeznak
"soros kapcsolást"! A "vejkó" hivatalból felmentve!Neki van már "flepni"-je,akár pelenkára is!
kissé felnőttem
hát tán rossz irányba néztek avagy rémeket is láttok már? bakker két ember ekkora félelmet generál SOROS meg Gyurcsány na buszjárat Grázig ingyenes
tulipan
@Pegero: Nahyon hasznos lenne, ha inkább ezzel fogvlalkoznál, te Hülyegyerek!
FideSS gecik!
A tüntetés azért van, mert a magyarok nem akarnak a rabszolgaitok lenni. A pénzt elloptatok, a demokráciát elloptatok, a jogallamot elloptatok, de a szabadságot és a jövőt nem adjuk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.