Mintha mi sem történt volna: a Parlamentben a török házelnököt fogadta Kövér László. 

Kövér László elmondta: a két ország közötti parlamenti kapcsolatok intenzitása is azt mutatja, hogy a visegrádi négyeket és a szomszédos országokat nem számítva Magyarország szempontjából első számú partner Törökország.

Kiemelte: a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének feladata elsősorban a kormányokra hárul, a parlamentek ebben támogató szerepet tudnak betölteni.

Az ellenzékkel és sajtóval szintén kemény Törökország Nemzetgyűlésének elnökét fogadta Kövér és Orbán

Felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre esedékes a magyar-török felső szintű stratégiai tanács és a gazdasági vegyes bizottság ülése, és mindkettő várhatóan Magyarországon lesz. Azon vagyunk, hogy minél több fórumot teremtsünk a vállalkozóink, befektetőink számára, hogy megismerjék a másik országot és kellő információ álljon rendelkezésükre a döntéseikhez – hangsúlyozta.

A magyar házelnök jelezte: jelen pillanatban is mintegy tíz török vállalattal folynak egyezetések befektetésekről, illetve azok bővítéséről.

Binali Yildirim nagyon értékesnek nevezte a találkozót, és felhívta a figyelmet arra, hogy idén december 18-án lesz a török-magyar diplomáciai kapcsolatok 95. évfordulója.

Hangsúlyozta: Magyarország és Törökország folyamatosan fejleszti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait, de nem hanyagolja el kulturális és történelmi kapcsolatainak ápolását sem. Megköszönte, hogy Magyarország a kezdetektől támogatja Törökország európai uniós csatlakozását.

Kiemelte: Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök októberi, budapesti látogatása, illetve a mostani házelnöki találkozó jól mutatja, hogy Törökország mennyire fontosnak tartja a Magyarországgal való kapcsolatát.

A török nemzetgyűlés elnökét Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Madácsi Pali
Ékes bizonyíték a diktatúrára. Normális emberek nem állnak szóba velük.
karma1
@Madácsi Pali: Normalis emberek mar kibasztak volna meg a telefonkonyvukbol is...
Langemonka
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.