A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen lett a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülése, amelyen az MTVA-székháznál történtekről is tárgyalt volna a parlamenti testület ellenzéki kezdeményezésre.

A Fidesz nem vett részt rajta, így határozatképtelen volt a nemzetbiztonsági bizottság ülése
Egy korábbi ülés – fotó: Kovács Tamás/MTI

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos elnöke az ülésteremben elmondta: a testület keddi rendkívüli ülését eredetileg a bizottság fideszes alelnöke, Halász János és frakciótársa, Hubay György kezdeményezte közbeszerzés alóli mentesítési kérelem megtárgyalására. A belügyminiszter ugyanakkor kedd reggel levélben kérte annak levételét a napirendről.

Mirkóczki Ádám és az MSZP-s Molnár Zsolt azt kezdeményezte, hogy aktuális nemzetbiztonsági témákról is tárgyaljanak.

A testület ülésén végül sem a kormánypárti képviselők, sem a meghívottak nem vettek részt. A Fidesz az MTI-vel azt közölte:

azért maradtak távol, mert a Belügyminisztérium visszavonta az összehívás okául szolgáló előterjesztést, a másik, később megjelölt napirendi pontból pedig "csak politikai balhét akart csinálni az ellenzék".

Mirkóczki Ádám az ülésteremben úgy vélekedett: elsősorban a kormánypártok érdeke lett volna, hogy az elmúlt napok legnagyobb figyelmet kapott történéseiről tárgyaljanak, és tisztázni kellett volna például azt, hogy az országgyűlési képviselők, valamint a fegyveres biztonsági őrök hatáskörei meddig terjednek, ki hibázott és ki nem az MTVA-székháznál.

A jobbikos politikus az ülés után újságíróknak arról beszélt, hogy előző nap – amikor LMP-s képviselőtársaival az Országos Rendőr-főkapitányságon jártak – ígéretet kaptak arra, hogy az országos főkapitány részt vesz az ülésen és válaszol az elmúlt napok tüntetéssorozatán, a tévészékháznál, s a tévészékházban történtekkel kapcsolatos kérdéseikre.

Mirkóczki Ádám szerint a Fidesz-KDNP menekül a kérdések elől, mert kellemetlen nekik ez az ügy.

Molnár Zsolt (MSZP) szintén úgy értékelt, a Fidesz-KDNP kibújik minden olyan kérdés tárgyalása alól, ami kellemetlen számára.

Ungár Péter (LMP) szerint az, hogy

a kormánypárti képviselők "megfutamodtak", azt jelzi, hogy saját állításaikat sem tudják alátámasztani.

Vadai Ágnes DK-s képviselő is, aki nem tagja a bizottságnak, de rendelkezik a szükséges átvilágítással, újságíróknak nyilatkozva aggasztónak nevezte, hogy az elmúlt 36-48 órában a belügyminiszter nem nyilvánult meg a Kossuth téren, a tévészékháznál, s a tévészékházban történtek ügyében.

Közölte: még kedden megpróbálja elérni, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság – akár karácsonykor – üljön össze és tárgyaljon az ügyről.

Vadai Ágnest az ülés után az M1 riportere arról kérdezte, hogy az MTVA-székházba behatoló képviselők miért állították azt, hogy nem próbálnak majd betörni a stúdióba, miközben később többször megpróbálták azt. Vadai Ágnes erre többször visszakérdezett, hogy ő vagy bármely másik képviselő betört-e. Molnár Zsolt megjegyezte, hogy a kérdésben szereplő ajtó egy betörhetetlen ajtó volt.

A riporter kérdésére Vadai Ágnes hangsúlyozta: nem gondolja, hogy túlterjeszkedtek volna képviselői jogköreiken.

Tüntetők egy csoportja vasárnap este a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) III. kerületi székházához vonult. Több ellenzéki képviselő még aznap este bement az épületbe azzal a céllal, hogy követeléseiket beolvassák a közmédiában. Hétfő reggel Hadházy Ákos (független) összetűzésbe került az MTVA biztonsági embereivel, ezután őt és Szél Bernadettet (független) kivezették az épületből. Az MTVA az MTI-vel hétfőn azt közölte: az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Nos, úgy látszik a fityesz-horda hangadóinak véleményével szemben a maffia-frakció elismerte, hogy hazugságot állítottak, miszerint az ellenzéki képviselők törvényt sértettek mikor bementek az mtva épületébe!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Meg érdemlik ha fossal festik ki az irodáikat fosok is mind
tudode
Ezek után a MAGAMUTOGATÓ kiegészíthetné a mondóKÁJÁT azzal, hogy
-
-- 2018-ra az ORSZÁG, és az EU lóvéjának, és hazája alapjogainak LETARTÓZTATÁJA, és a parlamenti képviselők MEGALÁZÓJA LETTEM 2,5 millió választó megalázásával, mert FEJÉBE SZÁLLT az érdemtelen dicsőség:
.
---- Orbán Viktor vagyok ...jelen pillanatban pedig a Soros Alapítvány ösztöndíjasa vagyok"
.
www.youtube.com/watch?v=To07SKwpHIQ

G előnévvel MI IS VAN/lett a FÜGGETLEN MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBÓL mr. UTCAI HARCOS, béközepes szinten!
.
justhpeter
Nem érkezett üzenet a beszari vezetőtől. Ezért nem is mertek semmit vállalni.
F_Viktor
Nos, úgy látszik a fityesz-horda hangadóinak véleményével szemben a maffia-frakció elismerte, hogy hazugságot állítottak, miszerint az ellenzéki képviselők törvényt sértettek mikor bementek az mtva épületébe!
Larsemanta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Jozefina
Attól hogy határozatképtelenné tették a bizottsági ülést az ÜGY még nem évült el!! Egy újabb bizonyítványt állítottak ki magukról!!!
Köb Jani
@Jozefina: Vállalatok » Információs technológia
Nyugdíjbotrány: azonnal lefokozták a felelőst
2019. január 21. 15:41
nyomtatás

Leváltották a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának (NYUFIG) szakmai igazgató-helyettesét - értesült a Népszava több kincstári forrásból.

A lap szerint Gondán Csabát, a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának igazgató-helyettesét lefokozták. A több évtizede a nyugdíjfolyósítónál dolgozó jogász azért kerül alacsonyabb beosztásba, mert valakit meg kellett nevezni a példátlan technikai hiba felelőseként, miután Varga Mihály vizsgálatot indított az ügyben.

Mint ismeretes, január 11-én reggel kellett volna megérkezni a nyugdíjaknak a számlákra, azonban egy "technikai" hiba miatt ez nem történt meg. A MÁK aznap és azóta sem állt ki a nyugdíjasok és a sajtó elé, hogy elmondja, miért nem kapták meg már reggel a nyugdíjasok a nyugdíjukat.

Mi még aznap úgy értesültünk: a MÁK rossz értéknappal küldte el a tranzakciókat az állami kifizetésekre fennartott éjszakai rendszerbe. Hogy még aznap a számlákra kerüljenek a járandóságok, az átutalásokat át kellett terelni a napközbeni átutalási rendszerbe, ebben a MÁK-nak a GIRO segített. A bankok oldalán túlórával, a számlarendszerek bezárásának kitolásával sikerült a számlákon jóváírni a nyugdíjakat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.