A kormányközeli alapítvány ezt a saját legfrissebb közvéleménykutatására alapozva állítja.

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint "a magyarok döntő többsége kiáll az alkotmányos rend mellett, és elutasítja, hogy a tiltakozók erőszakos utcai demonstrációkkal vonják kétségbe a kormány legitimitását".

A Századvég Alapítvány keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az elmúlt napokban több olyan ellenzéki tüntetés is volt Budapesten, amely "erőszakba és agresszióba torkollott". A tüntetők rendőröket támadtak meg, több középületbe megpróbáltak betörni, a demonstrációk során rongálások, gyújtogatások történtek. Ezeket a demonstrációkat ellenzéki politikusok vezetik – fűzték hozzá.

A Századvég szerint a magyarok 85 százaléka elutasítja a tüntetéseket

A december 12-ei esti tüntetés a kossuth téren

Fotó, címlapi kép: MTI/Mohai Balázs

Közölték: a legfrissebb adatok alapján az események ismertsége magas, a megkérdezettek 88 százaléka hallott a demonstrációkról. Kiemelték, hogy a magyar lakosság döntő többsége (85 százaléka) továbbra is elfogadhatatlannak tartja a rendőrök ellen irányuló agressziót, valamint a rongálást és gyújtogatást a tüntetéseken. A válaszadók 12 százaléka tartotta ezt inkább elfogadhatónak, 3 százalék nem tudja vagy nem válaszolt.

Azt írták: a válaszadók 80 százaléka azzal sem ért egyet, hogy ellenzéki politikusok "erőszakos fellépésekre buzdítják" a szimpatizánsaikat. Erre a kérdésre 15 százalék válaszolt úgy, hogy inkább elfogadható, 5 százalék nem nyilvánított véleményt.

A lakosság többsége (59 százaléka) úgy látja, hogy a tüntetők és a tüntetések szervezői elvesztették az irányítást az események felett és túlságosan erőszakossá váltak. Ez 36 százalék szerint inkább hamis, 5 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni.

A kutatás adatai alapján a megkérdezettek jelentős többsége (73 százalék) ellenzi, hogy a kormányt akár erőszakos tüntetések árán is el lehessen mozdítani (25 százalékuk támogatja ezt).

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett vasárnaptól keddig, ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt embert kérdeztek meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,4 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

(MTI)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Az Orbán seggéből kinőtt Századvég feladata, hogy kisebbítse a tüntetések jelentőségét. Ehhez bizony ordenárét kell hazudni. Ha viszont a Fidesz hívőket számítja magyaroknak (ezt már többször is hangoztatták Orbánék) akkor már 15 % lemorzsolódott. A többi magyar 100 %-a nagyon is egyetért a tüntetésekkel és a jó búsba kívánja Orbánt és a sleppjét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@papa.49: 2§ ...aki a cigányt fizeti,annak nótáját játszák,oszt jóestét!!
(a szó ß@ros értelmében)
..hogy fizetik itt a fityiszkommentelőket?..pro komment?.. általány?..alap+komment?
Igaz,hogy Christus koporsóját sem ingyen őrizték!...az álkeresztény KDNP-t kérdezni...
Yoda69
Szazadveg,
sokkal hitelesebbek lennetek ha 185%-ot irnatok.
kissé felnőttem
Századeleje akkor kezd ujra számolni azt is kalkuláld hogy, akár fel is oszolhattok
.Hazugsággyárasatól mert pénz az nem lesz
tudode
Századvég!
.
Állj, Stop, Halt, Sztoj!
.
Megszólalt a Soros lapja, amelyet nem az ivarsejtjéből, a LÓVÉJÁBÓL alapított a 37 alapítóból NYAKUNKON MARADT két rafcsi duó, akik MÁR SAJÁT rendszertelenségüket sem tartják tiszteletben.
.
Íme:
.
------Orbán és Kövér Soros pénzéből finanszírozza a Századvéget
.
444.hu/2016/05/27/gyanus-volt-az-allambiztonsagnak-hogy-orban-es-kover-soros-penzebol-finanszirozza-a-szazadveget
.
iii-iii-kronika.blog.hu/2015/06/22/a_soros_alapitvany_megfigyelese_ii
.
Valami PINYÓBAN játszottak a Soros pénzén beszerzett olyan cuccokból SZAMIZDAT-ot, vagy mi a fenét, amelyet akkor még a RENDŐRSÉGNEK be kellett volna jelenteni.
.
Sumákok voltak az ÁTKOSBAN, és a DEMOKRÁCIA ELHANTOLÁSA, illetve jelen időben is.
.
Ezek a BAROMFIK Soros újságjával együtt valójában MAGUK ELLEN "csatáznak" katonai nyelven, magyarul VÉDIK azt amit ELCUCCOLTAK a NÉPFELSÉGTŐL, megfosztva a vérrel áztatott JOGAIKTÓL is!
.
Fasza gyerekek a hasonló VÉGLÉNY vezetésével cinkosságot felvállalva
.
888.hu/article-orban-2017-a-lazadas-eve-lesz
.
Hungarikum: ilyen KÖZJOGI IZÉJE még nem volt ennek az országnak!
.
De ébredezik!

A 85%-kal fordított arányosságban!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.