Az orvosi kamara egyik tagja rendőrségi feljelentést tett közokirat-hamisítás és költségvetési csalás gyanújával.

Herczeg László és öt munkatársa ellen fegyelmi eljárást indítanak, miután kiderült, hogy

éveken át saját zsebbe térítették a hatósági kirendelésekre végzett szakértői munkák után járó díjazást, amit az egyetem kasszájába kellett volna utaltatniuk.

Az orvosok így dupla fizetést biztosítottak maguknak, mivel megkapták a közalkalmazotti bérüket, mellé pedig vállalkozóként is benyújtották a számlát a munkájukért.

Fegyelmi indul a debreceni egyetem orvosszakértői ellen

Az igazságügyi orvosszakértő feladata, hogy a nyomozóhatóság munkáját segítse, ha valamilyen szakkérdés merül fel – ezt a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Igazságügyi Orvostani Intézetének vezetője mondta egy szakmai konferencián.

A lényeg, hogy az orvosok nem számlázhatták volna a tevékenységük után, hiszen az állam fizet nekik azért. Ez az egyetem számára is rossz, mivel a pénznek az egyetem kasszájába kellett volna befolynia, ám csak a díj elenyésző része, a laborok, vizsgálók, eszközök használatáért járó költségátalány jutott el az intézményhez.

A szakértők tehát megtévesztették a hatóságokat: sokan hamis pecséteket is használtak a csalás kivitelezéséhez, így fegyelmi eljárás indult ellenük.

Cikk- és címlapkép: Pixabay 

(24.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Most erre a ,, csapatra,, bíz még 140 milliót a kontár elkurmány !!!
Yeromos
Vajon milyen pártatlan szakvélemény várható ilyen emberektől?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.