Bús Balázs vérlázítónak nevezte, ahogy szerinte a képviselők inzultálták a jegyzőt. 

Hétfőn Kiss Anita III. kerületi jegyző birtokvédelmi határozatának kézbesítése után nem sok választása volt az MTVA Kunigunda utcai épületében táborozó ellenzéki képviselőknek: el kell hagyniuk az épületet.

Megvédte az MTVA-ban eljáró jegyzőt az óbudai polgármester, sőt bocsánatkérést vár

Fotó: Facebook

A végzése szerint a képviselők az épületben való folyamatos tartózkodása nem egyeztethető össze az intézmény közszolgálati funkciójának a gyakorlásával és a közmédia belső rendjével.

Több III. kerületi ellenzéki önkormányzati képviselő nyílt levélben kérte Kiss Anitát, hogy ne segítse az MTVA törvénytelen eljárásait. Azzal érveltek, hogy mivel az országgyűlési képviselők nem magánszemélyként járnak el, így velük szemben a birtokvédelmi eljárás lefolytatása fogalmi képtelenség.

Megvédte az MTVA-ban eljáró jegyzőt az óbudai polgármester, sőt bocsánatkérést vár

Fotó: Facebook

Az ügyre most reagált Bús Balázs, Óbuda polgármestere is.  Úgy fogalmazott, szó szerint vérlázító volt, ahogy Korózs Lajos és Oláh Lajos parlamenti képviselők a hatósági ügyben eljáró Kiss Anitát inzultálták és verbálisan presszionálták. Tanulságos volt azonban az is, hogy ezzel a gyalázatos magatartással a jelenlévő női parlamenti képviselők nem azonosultak.

Mindezek alapján elvárom, hogy önkormányzati képviselői tisztségükhöz méltatlan megnyilvánulásuk és egy nem az önkormányzat által indított hatósági ügyben, politikai érdekek által vezérelt befolyásolási kísérletük miatt – férfiemberhez illő módon – haladéktalanul személyesen kérjenek elnézést Jegyző asszonytól

– fűzte hozzá.

(24.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Bús balázs menjél te a bús picsába, NYILVÁNVALÓAN SEMMI HATÁSKÖRE NEM VOLT A JEGYZŐDNEK, EZT TE IS TUDOD NERHUSZÁR !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Hazudni, lopni szabad?? Te mocskos, fideszes patkány! (Elnézést a valódi patkányoktól!)
terlasz
Igen, a búsba! Hol van az emberek szeme, hogy ilyen ócska vezetőket ültetnek a nyakunkba?!
kereső
@egyvandor: még törvénytelenül IS! merthogy nem volt törvényes a jegyző asszony határozata- és annak alapján a rendőrség eljárása, a képviselők eltávolitása az mtv -ből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.