Az LMP egykori elnöke úgy véli, nem a megfelelő célcsoport felé kommunikál az ellenzék.

Schiffer András: az ellenzéki tüntetésekből egyelőre az Orbán-rendszer húz hasznot
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A HVG-nek adott interjút Schiffer András, az LMP egyik alapítója, korábbi frakcióvezetője és társelnöke.

Schiffer szerint az ellenzék azonban nagy hibát követ el azzal, hogy saját közönségének, egy csalódott kemény magnak játszik, ahelyett, hogy a Fidesz táborára menne rá, ahogyan azt a kormánypárt például 2008-ban csinálta a szocialistákkal a szociális népszavazáson, vagy 2015-ben, a migránsellenességet meglovagolva.

Szerintem a mostani jelenetekből egyelőre a NER húz hasznot. Az ellenzéki képviselők számára az éles tiltakozás mellett legalábbis egyenrangú szempontnak kellene lennie, hogy megőrizzék a méltóságukat, és a leendő kormányképességük látszatát

- mondja Schiffer, aki úgy látja, a Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem kell igazán komolyan vennie a tüntetést. 

A rendőrség fellépését példásnak értékeli, különösen, ha a 2003-2004-hez, vagy 2006-hoz viszonyítjuk, amikor szerinte jogtalanul oszlatott fel demonstrációkat.

Schiffer úgy látja, az Orbán-rendszernek az Achilles-sarka mégiscsak az alacsonyan tartott bérszínvonal, és a munkavállalókat védő munkajogi szabályozás leépítése.

Egyébként csak akkor sikerülhetne a tiltakozáshullámnak a hatalmat megingatni, ha az érintettek is az utcára vonulnának, vagy ha valóban lenne általános sztrájk. De egyelőre nem ezt látjuk

- összegzett az LMP atyja.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
Tényleg nincs itt semmi látnivaló Grumpy Cat. Menj haza te már tavasszal sokadszorra mutattattad ki a fogad fehérjét. Tőled még Vona is különb most már.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sziralisa
László Major: -az egész média a kezükben van? Nem a kormány záratta be a Magyar Nemzetet, hanem az a Simicska Lajos, akinek már nem volt szüksége rá, s ezért simán utcára dobott több tucat újságírót. Nincs sajtószabadság? Nincs HVG, Index, 24.hu, Népszava, 444.hu, Propeller, Sztárklikk, Mérleg, RTL Klub?, nem is sorolom tovább… Diktatúra van? Egy diktatúrában nem lehetett volna megtenni azt, amit az elmúlt napokban előadtak.
karma1
@Yoda69: "A munkasosztaly a mennybe ment" (azert nincsenek sehol sem jelen), de ok talan meg mindig abban elnek, hogyha nem mennek be egy vagy tobb napig dolgozni, akkor elvesztik a munkajukat. (Ami reszben lehet is igaz, de ha MINDENKI kimegy az utcara, es senki sem megy be dolgozni, azert a munkaltatonak ez eros fejfajast okozna, mert neki van a dolgozokra sokkal nagyobb szuksege, mint forditva, mert az o adminisztrativ helyzetet, mindenkori nyereseget az hatarozza meg, hogy hany ember milyen minosegu munkaval jarul hozza a cege talponmaradasanak).
En azert csak nagyon halkan megkerdeznem: ha mar ilyen okosat volt kepes nyilatkozni, megis, miben nyilvanul meg az a "haszon", ami eppen most kepzodik a fide$$ szamara??? Mert kurvara kivancsiva tett! (Ehhez kepest a Zavecz most adta ki a grafikonjat, hogy a fidesz folyamatosan erodalodik, igaz, jelenleg is 51 % -n all - ami szerintem nem min. 66 %-os ketharmad! - ) , akkor hogyan is lesz orgazmusa ettol a futyisznek?
namihami
A rejtett fideszes. Látens orbáni vonzalommal.
Donáld Tramp
@wagabund: Igazad van ez itt nem ukrajna...
Grafix69
Szerintem ez az ember aki a malomba hajtja a vizet.
relatív
Érdekes, amikor a regnáló körül szorul a hurok, akkor beveti ezeket a sunyi alakokat, akik aztán megmondják a hátrány mennyire előny. !!!

Az ilyen alakok tudálékos javaslatai aztán rendre a csalitosba vezetik a tétova, határozatlan társaságot. Reméljük a - lassan - érdekeire ébredő ellenzék ezeknek a hátsó szándékkal jelentkező, tamáskodóknak nem dől már be, és megy a saját érdekeinek érvényesítése felé egészen a végső győzelemig !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.