Még karácsony előtt utoljára utcára mennek a kormány intézkedései ellen tiltakozók. Két demonstráció is szerveződik egyszerre. 

Pénteken folytatódnak a túlóratörvény miatti tüntetések. A budapesti programok a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Nemzeti Összekarácsonyi Békemenetével kezdődnek a Kossuth téren. A szervezők szerint ez alapvetően egy "hálatüntetés a kormány politikája mellett".

Tüntetők szerint szégyellnie kellene magát Ádernek, ma újra utcára mennek

Az eseménynél már több mint háromezer ember jelezte a részvételét, és még tizenötezren érdeklődnek Facebookon.

A kutyapárti békemenetet követően a Kossuth térről indul a Szégyelld magad, János! című összellenzéki demonstráció, amelynek célja a Sándor palota. Az esemény neve eredetileg az volt, hogy ne írd alá János, a köztársasági elnök viszont beelőzte a demonstrálókat, és már csütörtökön aláírta, és elrendelte a túlóratörvény kihirdetését.

Tüntetők szerint szégyellnie kellene magát Ádernek, ma újra utcára mennek

Ennél az eseménynél is több mint háromezer jelezte a részvételét, míg több mint tizenhatezren érdeklődnek iránta Facebookon. Bár a két esemény részvevői között valószínűleg jelentős átfedések lehetnek, várhatóan így is több ezren fognak tüntetni a túlóratörvény ellen, ami karácsony előtt pár nappal jelentős elégedetlenséget jelez.

(Index)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Ezek a szégyentelenek nem tudják szégyellni magukat, mert nincs lelkük, eladták az ördögnek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Ader es a szegyen? Ugyan. Megelhetesi politikus, erdekli is ot mit ir ala? Ugyanaz mint snittpal volt, annyi kulonbseggel hogy ez legalabb le tudja irni helyesen a sajat nevet.
Eladott Ország
Négy hónap alatt a bambán sírósra hangolt szemű Rogánék 18,7 milliárdot tapsoltak el kommunikációra. Én nem tudom, hogy a magyar büdzsé tényleg olyan, mint a feneketlen zsák? Mi megtöltjük, ezek meg ontják saját magukra a pénzünket. Ezért kellene túlóráztatni a melósokat is, kizsigerelni mindenkit, aki él és mozog. Erről eszembe jut egy vicc: A tanár arról beszél az órán, hogy az öndicséret büdös. Pistike jelentkezik: – Tanár úr, Móricka itt mellettem túlságosan öndicsérte magát. Majd nem állunk melléjük. Kiderülhetett ez a napokban, amikor szar került a palacsintába, mert végre rájöttek az emberek arra, hogy joguk van kiborítani a diktátori bilit. Ugye, Viki, ez már több, mint ciki? Vagy még mindig nem? Én is tudok plakátokat gyártani, sőt jól is szórakozom közben: nem kellenek hozzá sem milliók, sem milliárdok, elég egy bólintás, egy mosoly, aztán megyünk tovább. Sokan, nagyon sokan. Együtt a tiszta levegőre, hogy ne érezzük a plakátok hazug, orrfacsaró bukéját sem.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/12/koloplak%C3%A1t2.jpg
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/12/koloplak%C3%A1t3.jpg
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/12/koloplak%C3%A1t6.jpg
papa.49
A ,,vakondok,, kereső fütyiszes soha nem volt szégyellős, most meg parancsba kapta mit kell tennie!!!
Nagyon igaza volt a Szabó Tündének, mikor bemutatta a hodályban az igazi énjét a BIOTOLL NAK
Commenter
@papa.49: Szabó Tünde, biztos ez? Nem a Párbeszédes Szabó Tímeára gondolsz? Szabó Tünde a sportállamtitkár...
papa.49
@Commenter: Igazad van A Tímeára gondoltam ...
mackoka46
Ezek a szégyentelenek nem tudják szégyellni magukat, mert nincs lelkük, eladták az ördögnek.
Commenter
Ádernek nincs sem szégyenérzete sem bűntudata, csak akkor ha halakról meg kutakról meg a klímaváltozásról van szó. Olyan politikamentes (jó a klímaváltozás nem teljesen az) témák ezek amelyekhez bátran nyúlhat. Amúgy a pozíciójáért mindent aláír, ha azt tolnák elé hogy mit tudom én rendkívüli állapot vagy orosz békefenntartó erők akkor azt. És minderre még büszke is ez a buta, jellemtelen és jellegtelen ember, aki az ország, a nép egységét lenne hivatott egyben tartani, és meg kellene védenie az ilyen törvényektől. Fölösleges lett volna a normakontroll is: az AB pont olyan báb mint ő: a hatalommal szembeni fékek és egyensúlyok ki lettek iktatva.
Commenter
@papa.49: ő és Tordai Bence viszik a Párbeszédet a hátukon a parlamentben. Karácsony Gergely annyira inaktív országos szinten mintha nem is ő lett volna min. e jelölt a választások előtt. Teljesen belemerült a polgármesterségbe és ez nem biztos hogy hosszútávon jó a pártnak és neki...semmi megnyilvánulása nincs sőt épp most kötött egy előnytelen ,megállapodást puzsérral és az lmp-vel...tényleg nem értem.
papa.49
@Commenter: Te a vakondok, meg a farok nem ugyanaz ???
Commenter
@papa.49: ezt miből gondolod? Sztem nagyon sokan írnak ide több nick alatt?
Jozefina
bajszos szarjancsi!!! remélem az álmaid neked is viharosak, mint elmebajos "főnöködnek"!! Mert főnökod az biztos, hiszen úgy ugrálsz ahogy egy bábunak kell!! Kegyelemből karácsonyfáravalók vagytok, de nem dísznek!!!
Ahogy a hírekben hallani, olvasni lehet a világ magyarsága fellázadt ellenetek!!! Tüntetés világszerte!!! Mire jó ez jános?? Van a mivel felfogod a jelentőségét!!! Gyalázatos senkiházik vagytok, akik méltóak a népharagra!!!
Eladott Ország
"Tüntetők szerint szégyellnie kellene magát Ádernek" Sajnos nincs neki bőr a pofáján. A NASA érdeklődik bőrének anyaga iránt hővédő pajzsként. Azt mondják, hogy az űrsiklók hővédő kerámiapajzsa ehhez képest egy teszkós nejlonzacskó.
namihami
A szégyenérzethez erkölcsi tartás is kellene.
Ezért nem tud szégyenkezni. A cselédben nem lehet tartás, mert azt a tartótisztje nem engedi és a tartott nem engedHETI meg magának. És a Janink a pénzt se veti meg, mert, a képességei alapján, tudja hogy ennek a jövedelemnek az elérésére más esélye nincs. És a reprezentáció, az államköltségen történő világjárás se kutya.
Ők fideszes elvárók---mi a fizetők. Ez számukra már természetes.
kokopelli
@Jozefina: 13:32
.mint egy bábú ugrál!?Bábszinházas !..benne van a "fönök" keze a scheggében! (;-))
Commenter
@Eladott Ország: aláírta a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt is. olaj a tűzre!
Donáld Tramp
És Karácsonykor miért nem tüntetettek !? Akkor megáll a világ !? :P
Eladott Ország
@Commenter: A közigazgatási bíróságokról szóló törvény aláírása utolsó szög a demokrácia koporsójába. Ezeket a patkányokat nincs mese állandó tüntetésekkel, blokáddal/polgárháborúval, de el kell takarítani a hatalomból. Nincs más út!
tudode
OKÉ!
.
Csak ne nyúljanak se FŰHÖZ, se FÁHOZ, mert kell a KÖZMUNKÁS KÉZ, 1 szál fű, ha a valami rúd maszatoló 312 ór KÖZMUNKA büntit kapott amúgy STATÁRIALISAN sec/perc alatt.
.
Ha ilyen gyorsasággal MOZDULTAK volna/bér a KÖZJÓ SZOLGÁLAÁRA, már elhagytuk volna még Svájcot is az utáliatos EU-tól naponta KÉTEZER MILLIÁRD froncsi befolyó lóvéból, és a NEHEZEN DOLGOZÓ MINIEMBEREK adójábúl.
.
A füst izé az hatásoSS eszközök, mivel SENKI NEM LÁTJA ÁT, a pajtik kívül, hogy mi mennyi van az ország BUK-SZÁJÁBAN, csak az ÜK lefegye petye, szájukból, hogy DÜBÖRÖG a ki tudja mi a fene. miután LEPERKÁLTUK Vlagyimir az el sem kezdet, földrngéses tektonikai anyaföldre tervezett atom izét, és a SEHOVA NEM VEZETŐ kinai selyem utat, nem felcsúti, kinai NAGYVASÚTTAL!
.
Drágák, sokba kerülnek nekünk ezek a habzsi dörzsi JOGÁSZOK.
.
Csak hát fiúk, lányok : KÖNNYEN SZERZETT JÓSZÁG KÖNNYEKKEL FOG ELVÉSZNI.
.
Lehet beruházni NYUSZI CSUKÁRA, egy hátizsáknyi cuccal!
Commenter
@Eladott Ország: a demokrácia már akkor meghalt, amikor újraválasztották az első 2/3-al már akkor vszeg rendszerszintű csalással. Átnevezte az országot, eltörölte a köztársaságot és az alkotmányt ami nagyon nem volt már kommunista. Paradox módon betiltatta a kommunizmust, de Thürmer pártja azért eléldegél, míg az ellenzékkel azt műveli amit. (MTVA, parlamenti szankciók stb. Sajnos úgy gondolom, hogy önként a hatalomból távozni nem fog/fognak, hanem Kazinczy dÍjas publicistájukat idézve "taknyukon, vérükön fogja a nép elzavarni őket, de ne legyen igazam és tűnjön el csendben amíg lehet.
szep napot
Boldog tuntetest es szep estet kivanok. Vigyetek sapkat, sallat (forralt bort) mert hideg van.
desiro
a szégyen könnyei lemarnák a pofájáról a bőrt..
Desischado
Naponta imádkozom, hogy ez végre a rezsim halálát jelentse. áder meg természetesen hozta a formáját. Végtére is ez várható volt egy gerinctelen, becstelen fidesz bábtó/pártkatonától. De nagyon bízom benne, hogy erre ráfognak végre faragni! Elég volt, vesszen a fidesz!
Commenter
@Eladott Ország: mindkettő telitalálat. Köszönöm
Eladott Ország
Köztársasági elnök kerestetik. Magyarországnak nincs köztársasági elnöke. Tegnap ugyanis kirúgtam Áder Jánost. Berendeltem a hivatalomba, kicsit túlóráztattam a folyosón, aztán közöltem vele, hogy nincs tovább. Történetünk véget ért, mondtam neki, nem tartok igényt a szolgálataira.
kanadaihirlap.com/2018/12/21/koztarsasagi-elnok-kerestetik/
tulipan
A szégyen, a narancsos haramiáknál ismeretlen FOGALOM!!!
Borsodi
Szégyen érzete mért lenne,ezért van ott amit kell alá ír elfogad.Egy szer évente Békés Karácsonyt kíván mint most.Ebben az évben ajándékot is adott.
Lepényleső
Szégyent a lelkiismeretes emberek éreznek. Fennáll ez esetben a lelkiismeret,vagy
még az ember sem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.