Elsőként fogadta el az országban Salgótarján önkormányzata azt a határozatot, amely arról szól, hogy a város tulajdonában levő cégeknél, intézményekben nem vezetik be a rabszolgatörvény szabályait.

A szocialista vezetésű Salgótarján önkormányzata csütörtökön tárgyalt arról, hogy a városi cégeknél megtiltják a 400 órás túlórát engedélyező jogszabály alkalmazását.

Molnár Károly, a baloldali frakció vezetője úgy fogalmazott:

ez a törvény semmi másra nem jó, mint a magyar munkavállalók kizsigerelésére. Aki picit is ismeri a magyar viszonyokat, az tudja nagyon jól, hogy ez egy modernkori rabszolgaság bevezetését teszi lehetővé ebben az országban.

A városban ellenzékben lévő fideszes frakció tagjai a tárgyaláson nem vettek részt, így nem is szavaztak a javaslatról. Ugyan nem mentek ki a teremből, de szavazógépeiket kikapcsolták.

Salgótarján ellenáll a túlóratörvénynek

Turcsány László, a Fidesz salgótarjáni frakcióvezetője azt mondta:

a törvény felülvizsgálatát, megvétózását nem az önkormányzatnak a hatásköre eldönteni és nem gondoljuk, hogy politika szintre kellett volna emelni ezt a kérdést.

A baloldali és jobbikos képviselők egyhangú szavazatával elfogadták a javaslatot, ez pedig azt jelenti, hogy a salgótarjáni cégeknél nem vezethetnek be olyan munkarendet, ami lehetővé teszi a 400 óra túlóra elrendelését.

Szeged önkormányzata is ugyanerről szavazott, ott a szintén elfogadták a törvény használatának korlátozását.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(ATV)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Érdekes a fidesz salgótarjáni frakcióvezetőjének a véleménye, "nem gondoljuk, hogy politika szintre kellett volna emelni ezt a kérdést." Akkor minek kellet bevezetni társadalmi egyeztetés nélkül, te nagyképű, cinikus szarházi? Bejgli illat, karácsony, Kisjézus ide vagy oda – most először a vidék is megmozdult, és ha a vidék egyszer megfordul, akkor baszhatják az elvtársak a műanyagkereszténységüket. Innen lesz szép satufékkel megállni a szakadék szélén, kleptokrata fidesz bűnbanda.
egyember
@Eladott Ország: Ez valóban nem politika. Ez ERŐSZAK a kiszolgáltatott embereken.
De -ettől függetlenül- nem értem az "önként" vállalt túlmunkáért JÁRÓ bér kifizetésének módját. Ha ennek kifizetését el lehet halasztani, akkor ugyanígy a "normál" munkabér kifizetését is. Vagy itt is érvényesül, hogy a túlmunkáért járó bér "elveszti munkabér jellegét"? Pl. szívességi adomány jelleget vesz fel?
Desischado
@Eladott Ország: Én is ebben reménykedem. Naponta imádkozom, hogy végre mozduljon az ország és zavarjuk el orbánt a fenébe! Mert gondolom, egyetértesz velem abban, ha ezt át tudják verni, és a nép belenyugszik, akkor végünk van, mert onnantól kezdve mindent, de mindent megtesznek velünk! Ki kell mondani végre, hogy eddig és ne tovább!
F_Viktor
@Kertész András: Te vén szenilis fityesz-barma, legalább azt tudnád, hogy mit szavaztatott meg kenyéradó gazdád!
division
Azért az elég nyilvánvaló hogy ahol nem Fideszes a városvezetés ott ellenállás lesz. Szerintem nincs ezen mit csodálkozni.
Eladott Ország
@division: Ebben az országban már nem beszélhetünk csak egypártrendszerről, következésképen már rég nincs demokrácia, ehhez még hozzájárul az ország teljes kifosztása. Az eredményt meg tudjuk, már csak Bulgária van mögöttünk. Mert csak a fidesz! Lófaszt!
division
@Eladott Ország: Azért ilyet én nem mondanék hogy nincs demokrácia. Választással dőlt el legutóbb is ki legyen kormányon (még ha nem is látunk bele teljesen a mikéntjébe), mindenki azt ír amit akar, lehet tüntetni, utcára vonulni, stb. Szerinted Észak - Koreában ezeket így reagálná le a kormány? Már régen a tömegbe lövettek volna, az ellenállók meg a börtönökben rohadnának. Jelentős a különbség azért.
Shaleonsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
Eladott Ország
@division: Rendszerszintű csalás volt, amellett a fidesz 1/3-a az általa kialakított választói törvény alapján 2/3-ot ért, mely alkotmánysértő. Az orbán kormány csak annyiban különbözik az Észak-Koreaitól, hogy aki nem fideszes nem viszik munkatáborba, illetve nem végzik ki. De gyakorlatilag bárkit el tudnak lehetetleníteni, gazdaságilag kinyírni aki útjába áll a fidesz bűnbandának, aki nem nyal azt a munkahelyéről rúgják ki seperc alatt. Az állami intézmények élén fidesz seggnyalók/pártkatonák vannak és sorolhatnám napestig. Az egész rendszer úgy szar ahogy van. Emellett még szarér-hugyér kell dolgozni. Az eredmény, a munkaerő kivándorlása. Ha a helyzet így marad és a fidesz tolvajbandát nem küldjük el sürgősen a halál faszára, társadalmi stb. tragédia következik be! Arra meg kibaszottul büszke lehetsz, hogy aki nem fideszes még nem zárták börtönbe, vagy nem végezték ki, de ha a rendszer így marad ez is be fog következni!
division
@Eladott Ország: Felőlem le lehet váltani a kormányt, nekem attól nem lesz rosszabb mivel nem tőlük függök. Az MSZP alatt is ugyanígy éltem, szóval az az ember aki többre képes az átlagnál munka fronton annak teljesen mindegy hogy MSZP, Fidesz, Jobbik, stb. van kormányon. Az ember a saját életét irányítja, aki mindig másra vár meg a szomszédra irigykedik az baszhatja.
Eladott Ország
@division: Nincs ártatlan politikus, de amit a fidesz művel, az tűrhetetlen. Azért az erősen elgondolkoztató, hogy hová jutottunk a 30 év alatt, már a románok szintje alá, holott a csatlakozáskor Csehország mögött álltunk. Ez gyalázatos teljesítmény. Én már mint nyugdíjas aránylag megvagyok és beleverem a faszom az egész rendszerbe, de amit ez a tróger bűnöző fidesz csinál az már vérlázító! Azért inkább egy Nokiás dobozzal lopjanak, mint kamionszámra, nem beszélve a diktatúra kiépítéséről, cetera.
division
@Eladott Ország: Ahogy mondod, minden politikus csal meg lop, de ha az ember ezzel foglalkozna akkor nem jutna idő saját magára. Kétségtelen hogy a jelenlegi Fidesz alatt zavarosabbak a dolgok mint a Kádár rendszer utáni bármelyik időszakban eddig, látványos gazdagodások történtek a köreikben, ezeket én is elítélem, de közben adtak is nem keveset, legalábbis azoknak akik eleve jól éltek a munkájukból vagy családot neveltek. Mindig nehéz kérdés az hogy aki hajléktalan, munkanélküli, közmunkás az miért is az, mit kellene tenni annak érdekében hogy ne így legyen. Most, a karácsonyi bevásárlások idején az üzletek előtt állnak a kéregetők szép számmal, az egyik valami oknál fogva szimpatikusabbnak tűnt az átlagnál, adtam neki egy tíz ezrest, majd kíváncsiságból megkérdeztem tőle mi lenne ha felajánlanám hogy dolgozhat nálam, legalább egy próba erejéig. A válasz az volt hogy jó ez így neki. Akkor vezessük őket vissza a munka világába? Hogyan? Többségük még normális iskolával sem rendelkezik, így nem is lehet elhelyezkedni a mai világban már, ahol a nyelvtudás, digitális ismeretek szinte alapvető dolgok.
olivér
@division: sokat jelentenek a jó foglalkoztatási mutatók,meg a többi ,amiről írtál valamint tényleg az,hogy átállították a rendszert munkaalapúra és az ország szerencsésebb felén aki munkavállaló,az is érvényesítheti az érdekeit.De azt hidd el,hogy nagyon sokaknak fog például a rabszolgatörvény fájni és nem lesz jogvédelem,ezt tapasztalatból tudom,eddig is így volt!Gondolom,itt is az az elv,hogy valakinek mindig veszíteni kell,most a munkavállalók kiszolgáltatottabb részén szorítanak egy jó nagyot.És igen ebben a rendszerben nagyon igaz,hogy a kutya is oda szarik,ahol egyébként is van és jó sokaknál bőven van ,ezek majd most is helyeslik az intézkedéseket.2002-ben kiderült,hogy ez kevés volt,most szélesebb rétegeket igyekeznek haszonélvezővé tenni és így megtartani!Az olló nagyon szélesre nyílik,ez nagyon nincs így rendjén,hacsak nem Brazília a követendő példa számukra.
olivér
@division: most ezeken a melósokon van a sor,úgy ,ahogy a visszatérő Orbán rezsim első időszakában a devizahitelesektől elszivattyúzott pénzt kényszerítették a bankadó bevezetésével a vállalkozói hitelpiacra.Ott sem fordult meg a fejükben,hogy valódi segítséget adjanak nekik valahogyan!
division
@olivér: A magam részéről nem tervezem bevezetni ezt a túlóra törvényt a gyakorlatban, amikor nagyon sok volt a munka eddig is megvoltak a túlórák, természetesen kifizetve. Ezen a továbbiakban sem kívánok változtatni, olyan ez mint a minimálbér, jogszerű ha csak annyit fizetsz, de adhatsz többet is nyugodtan.
Eladott Ország
@division: A fidesznek a történelem szemétdombján a helye. Akasztófát azért nem írom, mert nincs halálbüntetés! A senki által meg nem választott Freedom House éves jelentése egy igazi sikertörténetet fest le Magyarország vonatkozásában: soha a büdös életben nem szerepeltünk még olyan rosszul ebben a 22 éve futó mérésben, mint a 2016-os adatok alapján. A demokráciánk döglődik, akár így is fogalmazhatnék. Már Románia és Bulgária is megelőzött. A gaz civil szervezet 7 mutató alapján (pl. a kormányzás demokratikus minősége, a korrupció, a média függetlensége és a civil társadalom állapota) értékeli az országokat, a vizsgált hét területből Magyarország esetében ötnél állapítottak meg visszaesést: a választási folyamatok, a civil társadalom, a független média, a demokratikus kormányzás és a korrupció tekintetében. Van mire büszkének lenni, elvtársak! Egy ábra többet mond minden szónál:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t31.0-8/p720x720/17760891_602836356590394_4301287894119753282_o.png?_nc_cat=0&oh=a39168855e2efbdcf49c9149d9a6542f&oe=5C31ADB3
Ha ehhez még hozzáadjuk a gazdasági sikereinket Bulgária után, azt mondhatjuk, hogy baszhatjuk, úgy szar ahogy van! Erre bazdmeg kurvára büszkének lehet lenni . A nagybüdös lófaszt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.