Csak átdolgozzák.

Bár szép csendben december 19-én visszavonták azt a Semjén Zsolt által benyújtott törvénytervezetet, amely szerint nemzeti, egyházi ünnep- és gyásznapokon több helyszínen is tilos lenne tüntetni (erről itt olvashatnak bővebben), most úgy tűnik, annyira mégsem hátrált meg a kormány.

Mégsem vonná vissza a kormány az ünnepnapokra vonatkozó tüntetési tilalmat

Kormányellenes tüntetők a Parlament előtt december 21-én este

Fotó, címlapi kép: MTI/Mohai Balázs

A javaslat lényege az lett volna, hogy a jelesebb napokon (március 15., augusztus 20., október 23., stb.) bizonyos közterületeket kivettek volna a gyülekezési jog hatálya alól. Az első verzió bizonyos napokon a fél budapesti belváros tilalmas hellyé nyilvánításával számolt, később ezen finomítottak.

Az RTL Klub Híradójának a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt nyilatkozta írásban, hogy 

új, átdolgozott változatot nyújtanak be.

A TASZ már november elején – mikor a törvénymódosítás először került a köztudatba – jelezte, hogy nem fogja megállni a helyét a javaslat az uniós bíróságok előtt.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
Főleg azért is szarja le A NÉP a pofázásaikat, mivel amúgy sem hoztak még, a 8+4 évúk alatt, egyetlen olyan törvényt/rendeletet sem, amit nem kellett volna utólag helyesbíteni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Madácsi Pali
Fityf@szok! Anna & the Barbies után szabadon: Kezdjetek el félni!
SystemError
Napi populizmus és statisztikák alapján éppen lehet akkor vagy nem? :) Engem nem igazán érdekel, mert ez megint tematizálás a fidesz részéről, amivel elterelik a tartalomról a figyelmet. Majd lehet jól mondani, hogy minden, amit mondanak az nem számít, mert ünnepnapon akarnak hőbörögni. Nem tudom ennél a társadalomnál hol a határ, meddig fog a fidesz is szavazó is taposolni ahhoz, ami neki is jó.
tudode
Ki vonná vissza!
.
Nincs is kormány annak következtében, hogy megbugázták azt, hogy MAGYARORSZÁG NEVŰ ÁLLAM JOGILAG nuku!
.
Kalózkapitány az YES!
Nessy
A törvény értelmében adott ünnepeken csak és kizárólag pártunk és kormányunk "ünnepelhet" a frekventált helyeken.
"Régi szép idők", amikor csak kitűzővel lehetett március 15,-én a Múzeum kert közelébe menni.
Egyébként már mindegy is. Hiszen minden ünnepet tönkre tettek, belpolitikai performansszá silányítottak.
Lásd az idei "karácsonyi üzeneteket," hazánk nagyjaitól!
Denijenna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.