A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 572,11 pontos, 1,45 százalékos csökkenéssel, 39 006,52 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a BUX-index mozgását a rossz nemzetközi hangulat befolyásolta. A blue chipek gyengültek, ami az elemző szerint a részvénypiacokon uralkodó félelmekkel magyarázható.

Varjú Péter közölte, a piacok idegesek, a befektetők többek között az Amerikai Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború kiújulásától tartanak, illetve döntéseiket befolyásolják a jövő évi romló világgazdasági kilátások is.

A Mol 50 forinttal, 1,60 százalékkal 3072 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 2,02 százalékkal 11 150 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,58 százalékkal 436,50 forintra gyengült, forgalma 682,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,90 százalékkal 5500 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 816,5 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3746,17 ponton zárt csütörtökön, ez 16,78 pontos, 0,45 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Janelinna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.