Megkezdődött a tér korábbi állapotának visszaállítása.

Ahogy az korábban megírtuk, péntek hajnalban elkezdték elbontani a Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobrot. Ezt elsőként a Klubrádió közölte ma reggel egy hallgatói fotó alapján. A szobrot a Klubrádió olvasója szerint egy nyerges vontatóra pakolták.

A Mérce riportere már akkor ért a helyszínre, amikor a szobor már nem volt ott, ekkor épp a szobor talapzatát adó hidat bontották.

 Nagy Imre mártír miniszterelnök szobra a Jászai Mari térre kerül.

A szobor helyén a Horthy-éra alatt avatott, a vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművét állítják vissza.

A szobor eltávolításához a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság hozzájárulásához volt szükség, amelynek elnöke Kövér László. A hivatalos indoklás szerint

a Kossuth tér sikeres megújítása után a Nemzeti Vértanúk Emlékművének rekonstrukciójával a kiemelt nemzeti emlékhely teljes területén befejeződik a kommunista szoborrombolások okozta sebek begyógyítása

Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin Facebook oldalán a következőt posztolta a hírre:

A szobor eltávolítása már korábban is napirenden volt, akkor a szobor felállítását közadakozásból finanszírozó, azóta elhunyt Demján Sándor nyomására álltak el a tervtől – írja a Mérce.

Forrás: Mérce, Klubrádió, Index

Címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
"elviszik" Inkább el LOPJÁK, mert mást nem tud a maffia.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@maci0427: ma, 12:10
Tudod, ez a szemétláda /O1G/ még egy kéjes gondolat sem volt akkor, de az apja biztos ott volt. Az sem vitás, hogy melyik oldalnak drukkolt/segített.
Én az újratemetésre sem mertem elmenni, bár szabadságon voltam.
Ő meg elparentálta a hősöket, akiket (és főleg leszármazottaikat!) - mióta hatalom van a kezében - folyamatosan aláz!
Minden "ELVE" aszerint alakul, mi az érdeke!
namihami
@bencemacska: Legalább olyan süket dumával próbálta Simonltestvér kb egy órával később bebizonyítani, hogy ez a marha nem is Fidesz-tag. És az a fideszkultúra, amivel (a többihez hasonlóan) állandóan a szavába vágott és egy mondatot se hagyott végig mondani, az külön tenyérbemászó és egy , állítólag, irodalmi műveltségű izétől még undorító is.
Persze, az Echo Tv-ben több műsorban ugyanez a stílus tapasztalható a híveiktől is. Fokozottan érvényes ez a Stefkára, az állandóan kötöttsapkában észtosztó prostisrácos marhára és arra a levitézlett balettpatkànyra (a neve most nem jön be).
bencemacska
@namihami: ma, 20:18
No Simon L-t már nem bírtam, inkább kimentem a konyhába.
Annyira mazochista meg nem vagyok, hogy ECO-t nézzek. Talán nincs is olyanom!
Eladott Ország
Nagy Imréé lehet az orbáni gyávaság újabb szobra.Az Orbán-kormány idegességét valószínűleg a napi-froclik színvonalán is le lehet mérni. Ha innen közelítjük a kérdést, akkor Nagy Imre szobrának az eltávolítása egy különösen erős idegroham eredménye lehet. Nem is annyira a ténye, mint a módja miatt. Amennyiben sebtében, és hajnalban történt. Talán intő jelként is, hogy most még csak szobrokért mennek a hajnali órákban.
kanadaihirlap.com/2018/12/29/nagy-imree-lehet-az-orbani-gyavasag-ujabb-szobra/
vacsi
Az rendben van, hogy a szobrot elviszik, de a hidat miért?! Én 65-től laktam ott, akkor már ott állt a híd, igaz, egy másik szobor volt rajta. Ezek szerint a hidat később kiutalták Nagy Imrének?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.