A Fidesz nem asszisztál az ellenzék képmutató színjátékához, ezért a kormánypártok nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten újságíróknak nyilatkozva.

A Fidesz kommunikációs igazgatója elárulta, pártja miért nem vesz részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen
Fotó: MTI

A politikus szerint "rendkívüli képmutató, hogy

azok az ellenzéki pártok és politikusok kezdeményeznek most rendkívüli parlamenti ülést, akik erőszakosan akarták megakadályozni az Országgyűlés legutóbbi ülését".

Ezek a politikusok ezt követően Soros-aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos utcai akciókat szerveztek, részt vettek egy közintézmény elfoglalásában és megpróbálták megfélemlíteni az ott dolgozókat – mondta.

Hozzátette: ebből is látszik, hogy

nem a magyar emberek, hanem csak a balhé és a hatalom érdekli őket.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kitért arra: az ellenzéki politikusok az MTVA székházában lebuktak, "bekapcsolva hagyott mobiltelefonok rögzítették azt az ócska, hamis színjátékot, amit odabent előadtak".

Látható és teljesen nyilvánvaló tehát, hogy az ellenzéki pártok csak színészkedtek, és most is csak színészkednek, és közben megpróbálják átverni a magyar embereket – tette hozzá.

A Fidesz-KDNP ebben nem lesz partner, nem asszisztálnak ehhez a színjátékhoz, és nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett ülésen.

Hidvéghi Balázs arra reagált, hogy a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP, valamint független képviselők kezdeményezésére január 3-ra összehívták a rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen az elmúlt időszakban szerintük történt jogsértésekkel foglalkoznának.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Ez avas rizsa.Ezek már évek óta mindig mindenre,ami nem tetszik nekik,Soros ügynököznek,és vég nélkül hazudnak.Ez a nyomorult hídvégi is csak egy orbán csicska,aki azt tolja,amit a gazdája elvár.Mi viszont baromi kíváncsiak vagyunk,hogy a puhos törpe vajon miért nem tartotta meg a decemberre ígért sajtótájékoztatóját?Azt tudjuk,hogy fosik minden váratlan kérdéstől,viszont megígérte a sajtótájékoztatót,és az én számomra az olyan,aki nem tartja be az ígéretét,az egy jellemtelen seggfej.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
A valódi ok a bunkóság és a pökhendiség. A Hídvégi szöveg azoknak szól akik imádják ha a pofájukba hazudnak.
kakaósbögre
ugyan.lehet ezt magyarázni,de a végeredmény ugyanaz marad.egyszerűen férgek vagytok.
Arnolista
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
kisrigó
Persze, hogy nem vesznek részt, mert esetleg válaszolni kellene kényes, megmagyarázhatatlan kérdésekre is! Amúgy meg "mi nem hallgattatjuk el, a velünk egyet nem értőket" (és nem szakadt rá az ég!!)
mackoka46
Náci hatalomgyakorlás. Már a demokrácia színjátéka is büdös nekik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.