Elég furcsa Szent Mihály röppent az új Miniszterelnökség sarkára. Mit jelképez ez a váratlanul odakerült arkangyal? Nemrég az Urbanista bemutatta a Miniszterelnökség frissen elkészült székházát a Várban, ahova január elején Orbán Viktor is beköltözik. Van azonban egy olyan részlet, amiről érdemes külön és alaposabban is beszélni: az új épületrész sarkán elhelyezett szobor. Ami ugye az eredeti látványterveken nem szerepelt, ezért mindenkit váratlanul ért a megjelenése, legalábbis aki nem volt beavatott, de ebben a projektben a nagyközönség sosem volt beavatott, mert jellemzően mindent zárt ajtók mögött intéztek egészen az átadás pillanatáig.

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

123 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Magyarország a keresztény Európa védőpajzsa és egyéb ordas hazugságok.Az ugyanis józan ésszel aligha felfogható, hogy egy olyan európai országban, amely ország lakosságának közel egyharmadát (31,9%) még mindig a nélkülözés valamilyen formája sújta (volt ez rosszabb is, mostmár azért jelentősen javult a helyzet mióta nem számolnak a létminimummal), a kormány reggeltől estig, estétől reggelig a kereszténység ragacsos cukormáza mögé bújva harcol Európa ellen.Márpedig a Fidesz-KDNP léte azon áll, vagy bukik, hogy sikerül-e megvédenia az országot a 21. századtól, és hogy mennyire sikerül a középkor bűzös leheletét újra kívánatossá tenni egy tartós elhülyítési nyomás alatt álló néppel. Az van, hogy ameddig az Európai Unió pénzeli azt, hogy a keresztény kormánynak megérje uniós tagnak lenni, addig megmaradáskérdés az EU, azután mikor már nem lesz jó Magyarországnak a keresztény-nemzeti kormánynak, akkor beintünk, mert elég volt. Mert mi voltunk, és leszünk. Az a lánctalpas, szektás, beteg elmélet, amivel a Kövér-Semjén-Orbán-félék lassan már fogat is mosnak, nem csak a szájukra veszik, a keresztény és nemzeti identitás üres klisérendszerének mantrázása valami mindennél ordasabb terv előszobája. A gender-elmélet (mint létező tudomány) pofátlan félremagyarázása, az orosz propagandába csomagolt riogatások valami nagyon ocsmánynak ágyaznak meg, és mire észbekapnak a hívek – hogy is mondjam csak keresztényül? – harangoztak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ez jó! egy szűk hete próbáltam beküldeni, de a cenzor kitörölte!!!
A kérdésre a megoldás: Orbán második neve Mihály!!!
mackoka46
A fasiszta rendszert hívatott leplezni.
RonaGyuri
@Shikari: a bugyuta retardált magukat magyarnak hazudó ökröknek meg ezzel minden szart be lehet adni! =))
Eladott Ország
Magyarország a keresztény Európa védőpajzsa és egyéb ordas hazugságok.Az ugyanis józan ésszel aligha felfogható, hogy egy olyan európai országban, amely ország lakosságának közel egyharmadát (31,9%) még mindig a nélkülözés valamilyen formája sújta (volt ez rosszabb is, mostmár azért jelentősen javult a helyzet mióta nem számolnak a létminimummal), a kormány reggeltől estig, estétől reggelig a kereszténység ragacsos cukormáza mögé bújva harcol Európa ellen.Márpedig a Fidesz-KDNP léte azon áll, vagy bukik, hogy sikerül-e megvédenia az országot a 21. századtól, és hogy mennyire sikerül a középkor bűzös leheletét újra kívánatossá tenni egy tartós elhülyítési nyomás alatt álló néppel. Az van, hogy ameddig az Európai Unió pénzeli azt, hogy a keresztény kormánynak megérje uniós tagnak lenni, addig megmaradáskérdés az EU, azután mikor már nem lesz jó Magyarországnak a keresztény-nemzeti kormánynak, akkor beintünk, mert elég volt. Mert mi voltunk, és leszünk. Az a lánctalpas, szektás, beteg elmélet, amivel a Kövér-Semjén-Orbán-félék lassan már fogat is mosnak, nem csak a szájukra veszik, a keresztény és nemzeti identitás üres klisérendszerének mantrázása valami mindennél ordasabb terv előszobája. A gender-elmélet (mint létező tudomány) pofátlan félremagyarázása, az orosz propagandába csomagolt riogatások valami nagyon ocsmánynak ágyaznak meg, és mire észbekapnak a hívek – hogy is mondjam csak keresztényül? – harangoztak.
Commenter
@Eladott Ország: semmi különös nincs ebben. Bezsebelt egy arkangyalt is, saját nevéből kiindulva. A második neve ugyanis Mihály.
papa.49
Mit keres ott SEMMIT !!!
Ez megint csak a ,,szavazóinak,, annak a 2 milliónak szól !!!
RonaGyuri
@Shikari: igyekezz csak, minden hablatyoddal csak azt okadatolod, hogy korlátolt barom vagy! =))
Commenter
@papa.49: nem mert akkor az állatok védőangyala lenne, ott: a birka szavazóié...
papa.49
@Commenter: Gondolod ezzel törődik a csuti valahol meglátta a szobrot és ,,NEKI IS KELL EGY ILYEN,, hogy mit jelképez, miről szól az őt nem érdekli az ügyefogyott magányában !!!
Commenter
@papa.49: én a tervezőket hibáztatom. Nem elég a sok makovecz féle nomád-modern förmedvény, most a Várban sikerült megvalósítani az ízléstelenség, a giccs és a bóvli magasiskoláját. A másik oldalra tetessen egy mini Lenin szobrot esetleg pár csillagot.
almosd
Hogy mire való az a szobor ,semmire, az csak egy csicsás dísz,lehet hogy valakinek jelent valamit ,de az legyen az ő dolga ,sokk pénzbe került, és nem hiszem hogy a fidesz csatlakozott volna egy titkos páholyhoz...
papa.49
@Commenter: A Lenin szobor az asztalon lesz ,,levélnehezék,, !!!
A könyvek között meg papír kötésben eltüntetve a Lenin összes )))))))))))))))))
Nessy
Azért a státuszkeresztényeink, legalább kérdenének, ha nem tudják mi, mit jelent. Megint egy öszvér dolog, ami így semmit sem mond!
Csak nehogy egyszer lángpallosra cserélje a dárdát Szt. Mihály arkangyal, és kiűzze őket az "Édenből" , mint egykoron ősszüleinket!
kereső
Ugyanmár! Mit filóztok ezen? Mihály arkangyal a mennyei seregek vezére, az ő vezetésével győzi le a "sárkány-sátánt" az angyalok hadserege. Orbán-mint Mihály arkangyal, vezére-és vezetője a felvilágosodás,a liberalizmus/szabadság!!! -és a demokrácia elleni harcnak, amelyeket ezen a "műalkotáson" a sárkány-sátán jelképez.
Commenter
@papa.49: azt is a medve pénzén vette, vagy kölcsönkérte mint a festményeket meg az arannyal átszőtt szőnyeget?
papa.49
@kereső: A ,,fostos,, csuti mint Mihály arkangyal ezen már tényleg röhögni se lehet ez annyira SIRALMAS !!!
A függöny mögé bújó, a legtávolabbi szobában bujkáló kevlár szerelésű faszi tényleg az !!!
kereső
@Commenter: egyáltalán hogyan lehetséges múzeumi tárgyakat kölcsönbe venni? Merthogy a szőnyegek is azok! Azon fog taposni a fenséges focista lábaival- remélhetőleg focizni nem fog rajta.
papa.49
@kereső: Ezen ne csodálkozz a takonyárpinál is voltak ,,VÉDETT FESTMÉNYEK,, a múzeumból kölcsönbe !!!
Commenter
@kereső: Azrael angyal akar az lenni, Mihály arkangyal képében.
kereső
@papa.49: Itt csodálkozásról már szó nincsen.Ez tisztán-és Izolda mutatja, hogy sajátjának-magántulajdonának tekinti az országot. A múzeumi tárgyak az ország "közkincsei"!!!-ezért nem lenne lehetséges semmiféle magánhasználat,még kölcsönözve sem. Na de ahogy bevitték a törk diktátort diszvacsorára az MTA épületébe, úgy a múzeumi kincsek is szolgálhatnak magánérdeket.Mert orbán várba költözése 40 milliárdért nem közérdek!!! Magántulajdon lett az ország, minden közkincsével együtt.
papa.49
@kereső: Igen a saját hűbérének tekinti az országot minden emberével, tárgyával egyetemben !!!
Én viszont SOHA NEM LESZEK A HŰBÉRESE !!!
Commenter
@kereső: BÁV fiókot is nyitott a Váron belül. És persze hogy fog focizni rajta az "aranylábú" focistának ez jár.
Köb Jani
@Eladott Ország: Szabad hülyének lenn, csak másokat ne néz hülyének. Szabad 200km/h val fának menni, de nem a szabályosan, szembejövővel ütközni. Felháborít hogy A gender-elméletet (mint létező tudományt) pofátlanul tudománynak hiszel félremagyarázva azt, a valóságban nem létező szexuális kisebbségek jogait igyekszik felkarolni, és védeni mindezt természetesen úgy,
hogy a mi értékeinket támadja és rombolja. Erről szól az egész Gender lobbi, a normalitást megsemmisíteni helyébe pedig a betegest, az aberáltat ültetni. Itt
nem fog teret nyerni az Isten- és emberellenes Genderista ideológia. A család
egy férfi, egy nő, és gyerekek életközössége. Az angyal meg a kereszténység egy szimbóluma ami ideológia mentesen van oda helyezve ahol a kereszténység valóság és nem nemzetközi világi.
CsipkeRózsa
@RonaGyuri: @kereső: @Commenter: Szerintem, Orbán inkább I.Mihály akar lenni királyként.
Nessy
@Köb Jani: A társadalomban megfigyelhető nemi szerepekre irányuló, a pszichológia és szociológia tárgykörébe tartozó kutatások tárgyát képezi a genderelmélet.
Pl. Kezdetben vala matriarchátus, majd patriarchátus. A nő a férfi tulajdona, asszonyállat. Egy régi székely mondás szerint: Az asszony nem ember, a medve nem játék.
Aztán lett a női hármas női szerep: Kinder, Küche, Kirche.
Jött az emancipáció, és a nők egyre több eddig férfiak által uralt terepen bizonyították a tudásukat, tehetségüket. Tudomány, művészetek, politika stb. Mára a férfiak családfő szerepe kissé megkopott.
Köb Jani
@Nessy: A legnagyobb probléma az, hogy az emberi tudás már ott tart, hogy Isten szerepét akarja átvenni, nem teremtett, ...hanem teremtő helyére akar lépni. Azaz
Isten akar lenni, mind ez a tudósok istené válásával.
Commenter
@CsipkeRózsa: BÚÉK, Csipkerózsa.
Ma már múzeumként működik ez a "ház" de nyilván innen is merített ins
pirációt:
casaceausescu.ro/?page_id=3412&lang=en
Commenter
@Nessy: a németek is bevezették a harmadik nemet. Ennyit a kinder, küche kirchéről, és az ein volk ein führer, stb. ről.
Nessy
@Köb Jani: Hogy jön ide Isten? Ezek a női "szerepek" a történelem folyamán az akkori hatalomnak és viszonyoknak megfelelően alakultak.
Istennek ehhez semmi köze nem volt, nem van!
CsipkeRózsa
@Commenter: Köszönöm, én is kívánok Boldog Új Évet.

A múzeum gyönyörű.

Orbánnak lesz még arany WC-kagylója is.
Commenter
@CsipkeRózsa: az már nem. olyan volt már a történelemben, I. Mihály román király, akinek orbán a cipőjét sarkáig se érne fel.
Commenter
@CsipkeRózsa: köszönöm! És milyen sokat hoz a konyhára a románoknak múzeum formájában. Remélem, mi is múzeumként profitálhatunk a most kialakított munkahelyéből a csutinak egyszer.
Nessy
@Commenter: nem ördögtől való. nem kevés csecsemő születik a világban "hermafroditának". Van akiknél később kialakul ugyan némi másodlagos nemi jelleg, de nem minden esetben.
A másik, hogy ma elfogadott a felnőtt kori "nem váltás".
Commenter
@Nessy: ezt ez a csürhe nem fogja fel, ha ezer évig magyaráznák nekik akkor sem mert akikről írsz, azok náluk a másságuk miatt nem férnek bele az ember kategóriába. Ahogy a társadalom elesettjei és másként gondolkodói sem.
Köb Jani
@Nessy: Itt az ideje megálljt parancsolni a „liberális tudomány” agresszív terjeszkedésének.

Annak, hogy egyetemeinken mindegyik tanszék gendertanszékké alakuljon, hiszen bármikor jöhet egy újabb elmebeteg, aki szerint például a statika rasszista, mert a tanszéken mindenki fehér bőrű vagy nem legalább kétnemű vagy nem nélküli.

Attól tartok az egyetemeink nem egyetemek többé, abban az értelemben semmiképpen, ahová ez a fogalom eljutott az emberi gondolkodás fejlődése során. A CEU semmiképpen nem az, hiszen ilyen ideológiákat enged a falai közé, sőt ilyen ideológiákat tekint tudományos igazságnak.

Elmebetegek foglyai leszünk, ha nem lázadunk fel ez ellen.
csetere
@RonaGyuri: Ez szerintem eredetileg Lucifer akart lenni!
Jozefina
Keresni semmit nem keres!!! Vár ov lelkére!!!??
tudode
Mit keres az angyal a MAFFIA VEZÉR kolostorán?
.
Klónoztatta azt, amit az éj LEPLE alatt cigőltek sunyi módon 2014-ben a Szabadság téren, oszt' úgy maradt
.
----- Az éj leple alatt befejezték a német megszállás emlékművét
.
mandiner.hu/cikk/20140720_az_ej_leple_alatt_befejeztek_a_nemet_megszallas_emlekmuvet
.
www.origo.hu/itthon/20140720-tojassal-dobaltak-meg-az-ejjel-befejezett-nemet-megszallasi-emlekmuvet.html
.
Vajon mi kéne még, ha vóna!
Eladott Ország
@Köb Jani: ma, 13:54; scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/47452641_10212592700165155_4828490272402833408_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=f61991aca920d655ae4a31ee0164df06&oe=5CAB5096
Minden idők legnagyobb köpönyegforgatójának, notórius hazudozójának szélkakasa és pávatáncosa olyan gyomorforgatóan elismerő szép szavakkal emlékezett Antall kormányára, mintha nem ő maga támadta volna a legnagyobb vehemenciával 1990-ben a magyar parlamentben Antall még meg sem alakult kormányát. Ez önmagában is hányinger. Hát itt tart ez az embernek is egyre kevésbé nevezhető alak, aki 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, és aki 1989 szeptemberétől 1990 januárjáig a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális filozófia történetét hallgatta: az Antall Józsefre emlékező konferencián 2018-ban Soros György országkifosztó javaslatát veszi a pofájára. Úgy, hogy 2018-ban elüldözte Magyarországról azt a CEU-t, amelynek budapesti elindításával kapcsolatos szándéknyilatkozatot Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány kultuszminisztere (nem az SZDSZ, rohadt gecik!) írta alá. 1990. szeptemberében. Mindössze 8 hónappal azt követően, hogy Orbán megszakította Soros-ösztöndíjas oxfordi tanulmányait. A fidesz nem politikai párt, hanem maffia, akik a politikai paletta minden színét bejárták már. Röviden politikai kurvák szövetsége. Magyar csúcstehetségek, akiknek a CEU nélkül nem sikerült volna.
24.hu/belfold/2017/04/11/magyar-csucstehetsegek-akiknek-a-ceu-nelkul-nem-sikerult-volna/
Commenter
@Eladott Ország: "Nincs messze az az idő sem, amikor Orbán Viktor egy közép-ázsiai jurtában rejtőzve várja, kiadják-e a magyar bíróságnak hőn szeretett türk rokonai.” (Városi Kurír mai CEU-s cikke).
RonaGyuri
pedig igazából jelképes a dolog: Szt.Mihály részt vett az egyiptomi hét csapás kivitelezésében, Őfenesége most ezen ügyködik kicsiny hazánkkal szemben= ))
nezelodo
Nem Viktor Mihály mi vedangyalunk is? Vagy csak a messiás eljövetelét jelképezi, aki a Gazsi képében jo el, és szól a megrettent rabszolgákhoz, és megkeresztele őket...
cikicakk55
@Commenter: ma 14:47
Szerintem a vár eddig is hozott profitot az országnak,mert nyaranta rengeteg külföldi járt oda. Csoportos látogatások és egyéni turizmus is volt bőven. persze,lehet,hogy te erre az angyal szoborra gondoltál és nem a várra. Nem tudom,hogy vannak-e tényleg angyalok,azt sem,hogy létezik -e az Isten,de ha igen,akkor remélem nem sokáig tűrik már amit a csuti a Kereszténység nevében megenged magának. A saját hazáját már teljesen tönkre tette,mert azt csak Ő hiszi,vagy szeretné velünk elhitetni,hogy 2,6 millió Magyar ember szavazott rá. Mindenki tudja,hogy ez nem igaz,mert még ha a határon túl élőket nem számolom,csak a megzsarolt közmunkásokat és a megvásárolt cigányokat,már az is sok embert jelent számukra mínuszban. Nem tudom meddig tudja ezt a zsarolásos,és agymosásos témát csinálni,de én úgy érzem,hogy a Magyar emberek egyre nagyobb része kezdi nagyon gyűlölni amit a jelenlegi kormány csinál. Remélem az Unió nem cicázik tovább és kivágja a Fideszt a pártcsaládból. Megvonják az Uniós támogatásokat és akkor a holdudvar népe szembe fog fordulni a mini diktátorral,mert nem fog menni a milliárdos csalások sorozata EU-s pénz nélkül.
cikicakk55
@Commenter: 14:51
Már pedig jó lenne ha a diktátor elkezdene megbarátkozni a homoszexualítással,mert a fiacskája nagyon arra hajaz. A Felházról készült riportokban igen csak pöszögött a lelkem. A mozdulatai meg minden,csak nem férfias. Mit fog tenni ha a saját gyerekéről derül ki,hogy köcsög? Kitagadja? Képes lenne rá amilyen gőgös. Nem tudom ki hogy van vele,de nekem 2 fiam van és eddig egyiknél sem látni,hogy saját neméhez vonzódna. Az idősebb már 15 éve nős,két gyerek apukája. A fiatalabb csajozik erősen. Ám ha kiderülne bár melyikről is,hogy homoszexuális én ugyan úgy szeretném,mert az én gyerekem,én szültem,én neveltem. Ismerek pár meleg férfit,de garantálom,hogy semmivel nem rosszabbak,mint a heterók. Köztük is van nagyon jó ember,okos,tehetséges,mint ahogy van köztük bűnöző és tök buta is. Nem hinném,hogy a szexuális beállítottságon múlik,hogy kiből milyen ember lesz. Sokkal inkább múlik azon,hogy az ország ahol él,mennyire fogadja el és tolerálja a másságot.
Commenter
@cikicakk55: Én úgy összességében gondoltam mindenre amit a Várral a maga kényelméért véghez vitt. Sok mindent még nem is láttunk belőle, a dolgozórész, a lovarda, az erkély és az angyal csak egy-egy mozaikdarab az ámokfutásából.
Nem tudom léteznek e angyalok, mindenkinek a saját hite határozza ezt meg, de tény hogy az angyalok egyes vallásokban(nem csak a kereszténységben) és az ezotériában is jelen vannak, elég erőteljesen. Sőt, létezik már angyal terápia is, szóval népszerű vallási/mitikus lények. Azt hiszem remélem az embereknél betelt a pohár. Van az a népharag remélem. Az EU és a Néppárt szégyellje magát! Elöbbinek már el kellett volna az első botrány idején zárni a pénzcsapot utóbbinak is már rég ki kellett volna rúgnia a pártcsaládból úgy hogy a lába se érje a földet!
Commenter
@cikicakk55: mindegy lenne, milyen a nemi hovatartozása a gazsigyereknek, nem ezzel van a baj, hanem azzal amivé az apja tette (állítólag verte) és amivé (szektavezérré) általa lett. Nem pendültek mindig ennyire egy húron, voltak konfliktusaik. Óriási megfelelési kényszer lehet a gyerekben. A másság elfogadása tolerancia kérdése. Nem egy ország van amelyiknek a vezető politikusa homoszexuális vagy leszbikus,(pl:Izland, Luxemburg) és nem tettek ezek az emberek az országuknak semmi rosszat,kicsit nagyobb ott a jólét mint itt.
GeoCravker
@RonaGyuri: Vagy csak megmaradt a Szabadság téri piszkozatok egyikéből
Eladott Ország
"Mit keres az angyal Orbán rezidenciáján?" Hát a kóbor apácák megtévesztése céljából.
Nessy
Lehet, hogy én nagyon liberális lélek vagyok! Nem érdekel senki szexuális irányultsága. (csak ne legyen kötelező! mondta volt életempárja).
Nem érdekel, hogy Leonardo homoszexuális volt! Az egyik legtökéletesebb férfialak a Dávid szobor, a Madonnái csodálatosak, Mona Lisa mosolya titokzatos, Mózes hatalmas, Pieta fájdalmasan szép.
Valamikor a régi görögöknél, rómaiaknál a homoszexualitás természetes volt. A görög szobrok akkor is tökéletesek,
Nessy
@Commenter: Ami félő, hogy a Galériát kiköltözteti az egyik Városligeti beton kockába, és beköltözik a helyére pereputtyostól.
Mintha Macron közölné, hogy be akar költözni a Louvre-ba! A képeket meg kirakja a fátlanított Luxembourg kertbe!
Commenter
@Nessy: Ha megtenné ezt Macron Párizs már a döntés nyomán lázadna, el sem jutna a kivitelezésig!
RonaGyuri
@GeoCravker: az ötlet nem lenne rossz, de az Gábriel!!! =))
GeoCravker
@RonaGyuri: igen. Azért emlegettem piszkozatot :-)
kissé felnőttem
Előrelátó hisz párttitkár csemete, amúgy tán bérbevette mint anno habony hapci benő
majd figyelni mikor kerül vissza eredeti helyére
ja nimersenre vitték / érték/ egyen én is gondolkodom bár azon már bukott egy stadionos anno
bencemacska
@Commenter: ma, 12:56
Szerintem a mihály fejéről hiányzik egy 2rule, mert az lenne az igazi!
Vagy a "turulban született" mantra már lejárt?!
kissé felnőttem
ja megfejtés : naponta gyóntatja és bünbocsánat / na majd felébred /
Commenter
@bencemacska: Meg egy Red Bull. Hátha valódi szárnyakat adna neki és lemenekülne onnan. A turulról valahogy kevesebbet hallani, pláne a napokban a fémmadár a (Falcon vagyis a sólyom lett a téma. A 2rule csak a Nomád Játékok alatt volt fontos. Viheti a MiHazánk azt hiszem.
Edmond Dantes
Nemrég jöttem haza a várnegyedből,a Levéltárban jártunk.Persze megnéztem Orbán leendő rezidenciáját is.Szépen rendbe hozták uniós pénzből a volt kolostort illetve a későbbi Várszínházat,ami teljesen rendben is van.De mit keres ott a végrehajtó hatalom? Máris egy csomó parkolóhely táblával tiltott a köznép számára,hatalmas terület pedig kerítéssel le van zárva azzal a szöveggel,hogy építési terület,miközben rendőrök sétálnak föl-le és egyiknél sincs csákány.!! Természetesen egy lapátnyi építési anyag sincs ott.És akkor még be sem költöztek,mi lesz ott akkor,ha megjelennek a BMW-k,Mercedesek...stb és maga a jól táplált vezér a testőreivel, sameszaival.Vége annak az időnek,amikor ott sétálhattunk,jöttünk ki vidáman a Táncszínházból,most majd a TEK golyóálló mellényes vitézei zavarják el a népet még a környékről is. A Táncsics Mihály utcába már beköltözött a Gazdasági Minisztérium valamelyik sokadik államtitkársága,aztán jönnek a többiek is,mint a sáskák.Mit kellett volna csinálni? Ugyanígy felújítani a várnegyed ezen részét az uniós közpénzből,majd visszaadni a művészetnek,a kultúrának,a köznépnek.Természetesen Orbánnak is ott van a helye,de csak nézőként,ha vesz jegyet!!!
kereső
@Commenter: 13:16, azért van dárda a kezében, kard helyett? Mert Mihály fegyvere a kard/lángpallos.
Köb Jani
@RonaGyuri: A balliberális sajtó úgy mutatja be a gender tanulmányokat, mintha szimplán nők és férfiak szerepét vizsgálnák, azt bizonygatva, hogy nincs mit megkérdőjelezni a hasznosságukkal kapcsolatban. Csakhogy nem erről van szó, hanem férfiak és nők hatalomhoz való viszonyáról, patriarchátus hatalmának a megdöntéséről, a homofóbia elleni küzdelemről, egy elképzelt egyenlőség érdekében vívott harcról, melyben a tudomány eszközeit használják pajzsként.
Az áll tudós csoport amelynek érdembeli eredményesség a tudós csoportban nem kimutatható... tehát nevük van csak, de érdemi munkájuk nincs. A teremtést össze, zagyválják a teremtett- el.
Commenter
@kereső: nem tudom a szobor készítője mit gondolt. Azraél a rombolás, míg más vallás szerint a halál angyala. Mihály a harc és a győzelem angyala is, orbán nyilván azért csapott le a szoborra.
Nekünk most pont nem erre lenne szükségünk,-ha már angyal-kult, és így felpörgött a topic. Nekünk védőangyal(ok)ra van/lenne szükségünk aki megvéd bennünket az orbánoktól, a bolsonaróktól az erdoganoktól, a putyinoktól, az azeri és türkmén góréktól...
kereső
@Commenter: lehet,hogy Sárkányölő Szt.Györgyre gondolt, de akkor minek az angyalszárny?Ő nem volt angyal.Azrael a halál -az átkelés angyala.Ő az aki megkönnyiti az eltávozást- egyébként Mihály jobbkeze.
Lepényleső
Szent Mihály a sarkon,lovára vár nagyon,azzal költözik majd az uradalom?
Commenter
@kereső: lehet hogy a szobor több dolog fúziója, mert a művész több forrásból is próbált inspirációt meríteni, ilyen alapon a szobor lábához tehette volna a hétfejű sárkányt is, a magyar népmesékből. Átkelés vagy halál-mindegy is: vagy átlépünk az orbán rendszeren ahogy írtad vagy évtizedekre belehalunk. Reméljük a két angyal nekünk segít a harcban a rendszeren való "átkelésben".
RonaGyuri
@Shikari: Ha te magyar vagy, akkor én bizony magyar ellenes, mert az szégyen, amit te művelsz. Azaz én pont annyira vagyok magyar ellenes amennyire te magyar =))
Eladott Ország
"Mit keres az angyal Orbán rezidenciáján?" Szent Mihály napján a várban - miniszterelnökség sarkán - fognak majd gyülekezni a fidesz birkák, hogy meghallgassák a csúti vezérkos igéjét. Jelszavuk, erőszakkal is lehet történelmet írni.
www.youtube.com/watch?v=bFJYKilZmgo
Commenter
@Eladott Ország: " a csőd szélén tántorgó"? Már bele is lökték!
Commenter
@kereső: Egy angyalról nagyon megfeledkezett orbán: Anaélről a történelem (bukott) angyaláról, aki Nostradamus jóslataiban is rendszeresen felbukkan.
cikicakk55
@Commenter: január2 19:27
Köszönöm a linket. Elolvastam amit az Arkangyalokról írtak. Meglepődtem,mert sokan vannak és egyszerre több helye is ott tudnak lenni. rengeteg dologban tudnak segíteni gyereknek,felnőttnek egyaránt. épp ezért nem értem,hogy engedhetnek meg ilyen szegénységet,ilyen nyomort a földön? Ők is látják azt amit mi érzünk.csak akkor segítenek ha kérjük őket? Aki nem tudja hogy kell Őket kérni azokon nem segítenek? Nem tudom elképzelni például Orbánt,Habonyt,vagy Német Sziszit amint az Arkangyalokhoz imádkoznak. Egész biztos,hogy észre veszik,hogy nem őszinték és csak érdekből imádkoznak,vagy járnak templomba. Nekem ez az egész túl bonyolult.talán ha úgy nőttem volna fel,hogy a vallás jelen lett volna a mindennapjaimban jobban megérteném.
Commenter
@cikicakk55: senki sem tudja hogyan lehet a földön ennyi rossz is. Valaki egyszer azt mondta, hogy ez a nagy számok törvénye.
Valószínűleg semmit nem jelképez ov részéről a szobor, a blog amelyik írt a szoborról az tulajdonít neki túlzott jelentőséget.
Köb Jani
@RonaGyuri: annak vallod magad de érzület nélkül, vagy magyar ellenes. @Commenter: Az angyal az ördögűzés végrehajtója!
Sámannus
Szent Mihály várja putyiny eftársat, hogy felajánlják neki a magyar rabszolgákat és mentsék a pohos bőrét.
Most nevezi majd ki a következő miniszterelnököt,, és álamfőt, és a paksi bővítéshez is értő csicskáját..
RonaGyuri
@Köb Jani: olvasásértés!!! azt írtam, hogy ellen vagyok az olyan retardált barmoknak, mint te és barátaid, akik ki akarják sajátítani maguknak a magyarságot. Ráadásul úgy, hogy valójában csak ajándékba kaptatok egy magyar állampolgárságot! =))
Köb Jani
@RonaGyuri: Azt írsz amit akarsz, jogod van hozzá,hogy dühből írj,mert gondolataid amit leírsz az egy sértett, magával is vitázó ,... gáncsoskodó, magával sincs békében, személy aki csak obszcén szavakkal tud érvelni. Magyar érzületű ember, a teremtett, aki nem teremtő.
Köb Jani
@Rockxy: Na de azt tudod- e hogyan tovább, és kivel?
RonaGyuri
@Köb Jani: ja ezt a kulturálatlan retardált barom mondja belőled! =))
verőce21
A zsidók ellenségei mindennek, ami nem zsidó. Így gúnyolói, áskálódó ellenfelei minden társadalmi és kulturális rendnek is, amelyen belül a zsidóknak nincs döntő, vezető szerepük. @Köb Jani:
tulipan
Szent Mihály azért van ott, hogy az épületbe beköltözött Sátánt, ellensúlyozza!
tulipan
@verőce21: Szererinted, ki a az a Zsidó,akit TE, ennyire ellenségnek tekintesz??? Nevezd meg! Ne csak igy pofázz, a vakvilágba!!!
verőce21
@tulipan: Egyre többen vannak ezen az oldalon. A fő elégedetlenkedők.
De a Szent Mihály meghatározásod majdnem jó, majd én is írok még hozzá, régen készülök rá.
kokopelli
@tulipan: ...hát azaz izé! Tudod? (;-))
tulipan
@verőce21: Természetesen a rabló narancsos kretén haramiák oldalán, Ugye???
verőce21
@tulipan: A művészetek oldalán gondoltam...:)
tulipan
@verőce21: Ez inkább csak viccnek jó! Nem inákbb, a minden elborító, narancsos giccsre gondolsz???
Rockxy
@Köb Jani: Tsak azt akartam mondani ezzel, hogy erőlködik a zindex.
anima
Ez asziszi, hogy Ferenc egy szent volt.
Hát nem, nem volt szent, baszd meg!
Köb Jani
@RonaGyuri: Szikinger is megmondta orvosi esettel ne álljak le, mert menthetetlen leszek én is.
JAJMÁR
Nagyon is helye van ott Szent Mihálynak, lesz ott dolga bőven a sátánnal! Ki tudja, mi, és ki hoz megtisztulást, de hogy az következik, az tuti. Előbb v. utóbb!
JAJMÁR
@Köb Jani: Múlt idő. Tán Szent Mihály még segíthet rajtad is :)
Sámannus
Szerintem itt minden az ellenkezőjét jelenti, vagyis maga a patás ördög bújt egy szent ruhájába.
verőce21
A szobor szándéka szerint megjelenít valamit abból, ahogy a mostani kormány láttatni akarja önmagát és az országot.
verőce21
@Sámannus: Az a te Putyinod, megőrülsz az oroszokért!
tulipan
A DAGADT SÁTÁN hazudik, mindig mindenben!!!
tulipan
@durbincs: Nem, te narancso segnyaló bűzösd félfaroknyi Sügét! Az
tulipan
Ez a dagadék narancsos Sátán hazudik, mint ahogy mindig mindenben!!!
Commenter
@tulipan: "narancsos Sátán" :D hát ez...
tulipan
@durbincs: Te narancsos seggnyaló, félfaroknyi Sügét! Ploesti lóvizeleletpálesz nyeldekló iszákos piti! Tévedsz! Aki tényleg ÜTŐDÖTT, az TE vagy! Nem kicsit, nagyon!!!
tulipan
@durbincs: Te narancsos seggnyaló, félfaroknyi Sügét! Ploesti lóvizeleletpálesz nyeldekló iszákos piti! Tévedsz! Aki tényleg ÜTŐDÖTT, az TE vagy! Nem kicsit, nagyon!!! Bizony!
tudode
Hát ŐFÉLESÉGE "sérült szárnyNYAL turulból született:
.
----- Orbán: Minden magyar turulba születik
nol.hu/belfold/orban__minden_magyar_turulba_szuletik-1336025
..
KétSSeggbe vonja a finnUGOR-t, de vacillÁLL a türk között is!
tulipan
@durbincs: Te narancsos seggnyaló, félfaroknyi Sügét! Ploesti lóvizeleletpálesz nyeldekló iszákos piti! Tévedsz! Aki tényleg ÜTŐDÖTT, az TE vagy! Nem kicsit, nagyon!!! Bizony! te eqy agyatlam vakló is vagy, egyben vakse is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.