Nevet szerzett magának, amikor Nagy Imrének megadta a végtisztességet. Hazudott ott is, alakoskodott, konjunktúralovagként kihasználta a nagy lehetőséget, de legalább elbúcsúztatta azt, akit szimbolikusnak szánt módon, aljasul kivégeztek, s aki három évtizeden át jelképévé vált a diktatúrával szembeni ellenállásnak.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Tökéletesen megértem Gábor Györgyöt. Az egész ifjúságát érzi megcsúfolva egy G. által!
Én csak azt a négy évemet siratom, amit abban a kollégiumban töltöttem, amit eloroztak, kisajátítottak. Sokáig nem tudtam, hogy nem arról a kollégiumról áradoznak. ami a Ménesi út másik oldalán van. (Ott jártak át - részegen - a zárt üvegajtókon!)
Valamikor egy évforduló ünnepségükön mutogatták annak az épületnek a maradványait, amit "elloptak" tőlem.
A kedvenc színem elorozása miatt át kellett alakítani a ruhatáramat, környezetemet!
Ez a személyes "sérelem" csak növeli az utálatomat!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
Tökéletesen megértem Gábor Györgyöt. Az egész ifjúságát érzi megcsúfolva egy G. által!
Én csak azt a négy évemet siratom, amit abban a kollégiumban töltöttem, amit eloroztak, kisajátítottak. Sokáig nem tudtam, hogy nem arról a kollégiumról áradoznak. ami a Ménesi út másik oldalán van. (Ott jártak át - részegen - a zárt üvegajtókon!)
Valamikor egy évforduló ünnepségükön mutogatták annak az épületnek a maradványait, amit "elloptak" tőlem.
A kedvenc színem elorozása miatt át kellett alakítani a ruhatáramat, környezetemet!
Ez a személyes "sérelem" csak növeli az utálatomat!
mackoka46
Hazudott hát, nem mondhatta azt, hogy minden áron hatalmat akar, mert ki akarja lopni legalább a kassza felét.
lampa laz
@Commenter: Ezt a vályogvetőt ki fedezte fel nekünk? Nagy Imre újratemetésén vált ismertté, akkor figyeltünk fel rá, de ma már úgy gondolom nagyon nagy kár volt. Az első parlamentbe jutásukkor látszott, h mekķora tahók, ahogy és amilyen öltözékbe bevonultak akkor ezek a világmegváltó fiúk. Farmer, ápolatlan külső meg a hozzá kapcsolható bugris modor. Mondjuk ezt azóta sem vetették le, hiába van most már rajtuk öltöny. Apropó Lipótmező, ez most kinek a portfólióját gazdagítja? Anno szó volt róla, h felújítják, hasznosítják, helyette inkább ezt is lenyúlták? Talán tartott tőle ez az elmebeteg, h egyszer tényleg ez lesz a végső otthona...
Commenter
@bencemacska: mindenkitől loptak, pl nemcsak kollégiumi hanem egyetemi helyet is, Mindenkitől aki abban az évben jelentkezett a jogi karra amikor ezek. Ezt a bandát benyomta a párt, akiknek nem volt ilyen protekciójuk többnyire nézhettek más továbbtanulási lehetőség vagy munka után. A Ménesi úti kollégiumban nekünk néha irodalom szemináriumok voltak, pár hét erejéig. Ezeket sosem láttam "élőben." A woodstocki hippi külső meg jó csálén állt rajtuk akkor is, jó két évtizedet késtek a trenddel és ez nem volt a Parlamentbe való de ők azt hitték hogy kúl csávók.Most a nemzethy cucc áll rajtuk hamisan és csálén.Miattuk én nem iktattam ki a narancs színt, ne már egy színt büntessek a mocsok banda miatt.
Commenter
@lampa laz: nem tudni ki lökte a politika nagyszinpadára de hatalmas hibát követett el, akárki volt is. Soha nem tudjuk meg ki pártolta KISZ titkárként. De most már mindegy is.i
tudode
Nehogy azt higgye Gábor György, hogy a szülőfalujával KÍMÉLETESEBB volt/van, mint a Kossuth térrel, hiszen
.
Részlet a megkúrt polgármester megítéléséről, akit vagyonvizsgálat alá vettek akinek az volt a bűne 2011-ben, hogy nem adta el a közel 200 milliós cuccot 20 milláért azoknak, akik EGYMÁSRA TALÁLTAK a cuccolásban, aztán a cucc hogyan oszlik meg az majd elválik
.
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/az-en-gyomrom-meg-ennyi-penzert-se-felcsut-volt-polgarmestere-orbanrol-meszarosrol-es-az-lmp-rol-89480
.
"""magyarnarancs.hu: Egy kívülálló akár azt is láthatja, hogy Felcsútra érkeznek állami források, a falu épül. Mi lehet mégis ezzel a probléma?

VGY: Nem teljesen igaz, hogy fejlődik. Az infrastruktúra már korábban teljesen kiépült, és nem tudom, mekkora fejlődés az, hogy egy ekkora lélekszámú település kellős közepére építenek egy stadiont úgy, hogy nem kérik ki a lakosság véleményét. Teljesen szétrombolták ennek a gyönyörű településnek a jellegét. Az itt áthaladó út egyébként is le van terhelve, mi lesz akkor, ha több ezer ember érkezik majd ide busszal és autókkal? Nem beszélve arról, hogy a parkolás sem megoldott még. A gyermekeinket sem tudjuk majd kiengedni nyugodt lelkiismerettel a kapun kívülre."""
.
De válami van, de nem az igázi, mert
.
.
----- Mészáros Nem Stróman Lőrinc fizette ki az Orbán-klán 3 milliárdos tartozását
.
b1.blog.hu/2017/02/15/meszaros_nem_stroman_lorinc_fizette_ki_az_orban-klan_3_milliardos_tartozasat
.
Előfordulhat, hogy a RÉGI CSIBÉSSZEL amiatt tört ki a PARASZT LÁZADÁS, mert nem akart osztozni
.
www.youtube.com/watch?v=B7VjL_AChX4
.
Ma már a CSIBÉSZEK lájtos megítélésük EZEKNEK a halandóknak!
.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.