Szijjártó Péter szerint még szilveszteri tréfának is rossz, hogy Jean-Claude Juncker akarja megmondani, mi a kereszténydemokrácia.

A külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének egy vasárnap megjelent német lapinterjújára reagálva közölte: Jean-Claude Juncker már régen nem kereszténydemokrata, hanem bevándorláspárti liberális politikus, aki megkoszorúzta Marx szobrát, megemlékezett Fidel Castróról, és akinek az elnöksége alatt a bevándorlók elözönlötték Európát, az angolok pedig elhagyták az uniót.

Szijjártó a kereszténydemokrataságot kérte számon Junckeren

Fotó: MTI/KKM

Szijjártó Péter szerint a "bevándorláspárti brüsszeli főnök" Európa gyengítésének nagy mestere, a bevándorlókat behozza Európába, aki ezt nem akarja, azt meg legszívesebben kizárná egész Európából.

Vissza kell állítani Európa biztonságát és versenyképességét, ehhez határozott lépések kellenek, ilyenkor nem lehet tántorogni – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Jean-Claude Juncker a német Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak adott interjújában kijelentette: a kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával.

Arra a kérdésre, miért engedi, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő, aki pártja, a Fidesz révén ugyanúgy az Európai Néppárthoz (EPP) tartozik, mint ő, "megússza" az "Európa elleni kirohanásait", miközben Magyarország egyértelműen profitál az EU-ból, azt mondta, hogy állandóan vitatkozik Orbán Viktorral, és az EPP-ben kezdeményezte a Fidesz kizárását.

(MTI)

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Juncker néha mond igazságokat is!!! pl.:
"a kereszténydemokrata értékeket nem lehet összeegyeztetni a Fidesz politikájával."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
juttka
@Shikari: A nem gondolkodás az inkább rád jellemző, én mind a 2 oldalról tájékozódom és veled ellentétben különbséget tudok tenni jó és rossz között, igazság és hazugság között. Te pedig úgy látom, azok közé tartozol, akik kiforgatják a dolgokat.
juttka
@Csizmás Kond: Te vmit nagyon félreértettél, rosszul értelmeztél. Arról nem volt szó, hogy az unió azt enged be, akit akar. Ez a fidesz félremagyarázása a népnek.
Csizmás Kond
@juttka: ...ja nincs szó róla...hanem szó nélkül nemcsak beenged hanem behív...és azért akar a kapuknál állni hogy zökkenőmentesebb legyen az egész szónélküli beengedés.
kokopelli
@juttka: ...felesleges vitatkozni,mert a "csatolt részek" eredetiben olvassák az EU-s
nyilatkozatokat,és azokat 8-10 nyelven!Mexoktam a magyar idegennyelvi fölényt!A
környezetemben ugyan kein "Schwanz" beszél idegennyelvet!...de a nyelvvizsgákról
lépten-nyomon hallani! ;-))
juttka
@Shikari: Nem kimagyarázásról írtam, hanem kiforgatásról. A 2 nem ugyanaz. Tapasztalatom szerint nem igazán veszed észre, mikor hazudik a fidesz.
juttka
@Shikari: A gazdaság csak a fidesz szerint dübörög.. Az eu-s pénzek nélkül sehol sem lennénk. Szíved-joga azt hinni, hogy minden rendben van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.