Jövőre adhatják át. A szabványok miatt vasbeton vázzal készül, de korhű anyagokból. 

A lapnak a rekonstrukciót tervező Potzner Ferenc elmondta, régi fényképeket is felhasználtak útmutatóul, és értékes információkat tartalmaznak a korabeli költségvetési dokumentumok, különböző szakmai elszámolások, amelyek felsorolják az elkészült tételeket.

A lovarda is hamarosan kész Orbán új irodájának szomszédjában

Fotó: Youtube

A homlokzatépítést római cementtel végezték, a korabelivel azonosak a kovácsoltvas korlátok is, mint ahogy a belső lépcsők fokai is ugyanabból a trieszti karsztból készültek, mint annak idején. A tetőre is ugyanolyan zöld és vörös angol természetes pala került, mint egykoron.

A barokkos jegyeket mutató, historizáló építményt Hauszmann Alajos tervezte, 1901-re készült el. Ekkor épült a lovarda mellett a most szintén rekonstruált főőrség és a Stöckl-lépcső is. A második világháborúban mind megsérültek, az ötvenes évektől sorra lebontották őket. Az új liftekkel és a gyalogos útvonalakkal együtt mintegy 6,5 milliárd forintból építik meg újra, 2019 végén adhatják át.

Friss képet itt tud megnézni az építkezésről. 

(MTI)

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
A korabeli költségvetési dokumentumok meg a mai költségvetési dokumentumok között az lesz a különbség, hogy az szín igaz volt, ez meg elejétől a végéig hazugság lesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Commenter: tegnap 08:43 "országomat egy lóért"- már eladta, guruló dollárokért,meg a hatalomért.Nemhiába a szlogen "Nekünk Magyarország az első"- az a Magyarország ami az övéké, az ország több mint felét már kizárta belőle.
Commenter
@kereső: ez így van. Az általuk teremtett, kiárusított kizárásos alapon sajátnak tekintett (vö.mi, magyarok) országot sikerült soha nem látott mértékben lenullázni, állampolgárait , ellenzékét sokadrangú állampolgárokká "lefokozni." Ez egy maffia klikk, megélhetési politikusokból, diktátor és körözött bűnözőkből, családtagokból és haverokból. Mint írtad, magas a tűrési küszöb nagyon. Csak a két ünnep közötti tevékenység nagyon erős: Vár, Nagy Imre szobor, brazil diktátor és lovarda. Máshol már ebbe két ünnep között is belebuktak volna. Mi ebben is elsők vagyunk hogy ennyit tűrünk.
Mégis kivánok neked is egy talán jobb,reménytelibb és boldogabb új évet! Talán a tüntetésekkel fordul végre a kocka...
Commenter
@Desischado: odébb van az még, de talán a tüntetések elindítanak valamit. Reménykedjünk.Ha csak megbukik és eltűnik az is elég. Én is mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok.
kereső
@Commenter: "Csak közben a világ elrohan Magyarország mellett. A hűbéresek és a jobbágyok pedig nem tudnak versenyezni majd akkor sem, amikor már lehet. Egy kirabolt, lefosztott, morálisan és emberileg lezüllött, lepusztított ország néz magatehetetlenül szembe a kihívásokkal a romok között. A magyaroknak az emberi törzsfejlődés útját kell viszonylag rövid idő alatt megtenni ahhoz, hogy ebből a pusztulatból majd kimásszanak valahogy. Egyedül a diaszpóra segítségében bízhatnak, amely nincs Orbán rendszerében.

Orbán Viktor boldog országa, amely felhőtlen derűvel tekint a 2019-es év elé, befordult a pusztulásba vezető úton. Ez egyirányú utca, ezen nincs visszaút. Magyarország évszázadokkal marad le a világtól. Még az sem vigasztalhatja, ha bosszút áll ezeken a bűnözőkön és a lopott vagyon egy részét visszaszerzi. Ha pedig még az igazságtételt is elmulasztja, azzal aláírta saját morális halálos ítéletét, és elvetette újabb szörnyűségek magvát. Ez az ország nem tanul saját történelméből, örömmel fogadja, ha becsapják, ha hazudnak neki. Soha semmit nem bánt meg, soha semmivel nem nézett szembe, soha semmiért nem bűnhődött meg, ezért újra és újra elköveti ugyanazt a hibát. Bekerült Európába, de nem akar európai lenni. Európát akarja a maga képére formálni."
Commenter
@kereső: Bekerült Európába, de nem akar európai lenni. Európát akarja a maga képére formálni." Most hagyja hogy visszatereljék a sztyeppékre, pedig innen visszakapaszkodni évtizedekbe telik majd,és lehet, hogy nem is sikerül. De Európát már nem tudja az orbáni képre formálni mert Európa úgy erős, hogy toleráns és sokszínű, Lázár videója láttán se menekültek fejvesztve Bécsből a kint élő magyarok. Miközben mi a felcsúti kisvasúton döcögünk a Horthy korba megint! "eltörölve" mindent ami utána jött...Ebben a csapdában vergődünk már mióta. Európa ki fog lökni minket végképp,ha a mostani képünkre akarjuk formálni. Ez még senkinek sem sikerült, szívből remélem az orbánoknak, salviniknek,és a hozzájuk hasonlóknak sem fog. A hozzászólásod tökéletesen leírja a helyzetet. De bűnhődünk, most is. Azzal hogy ez az ember hatalomban lehet és tovább sodor minket a semmibe távol a civilizált világtól. Kell ennél nagyobb büntetés?
bence
Mi azért vagyunk halálra ítélve , hogy ez a beteg kiélhesse elmeroggyant ötleteit ! Nemes állatok közé betenni egy vadbarmot ! Remélem , amelyik nem undorodik tőle nagyon halálra tapossa !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.