A legtöbben házibuliba mennek. Gyurcsány 40 emberre főz, Orbán külföldi útra készül. 

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó malacot süt, az újévi szerencsehozó menü vélhetően gyorsan elfogy majd a nagy társaságban.

„Hajdú-Bihar megyében otthon szilveszterezünk barátokkal, harmincegynéhányan leszünk, ahogy tavaly is meg előtte való években is, semmi különös nincsen. Mi mióta a gyerekek megvannak, próbáljuk úgy, hogy a gyerekekkel együtt.”

Ennél is többen, 40-en gyűlnek majd össze Gyurcsány Ferenc kötcsei házában. A pártelnök húslevessel, valamint pörkölttel és párolt vörös káposztával készül.

Még a politikusok is buliznak szilveszterkor, kivéve Orbánt

Fotó: Facebook

Szűk családi körben ünnepel a Jobbik parlamenti képviselője. Gyöngyösi Márton azt mondja, nem egy bulizós típus.

„Utolsó pillanatban lehet, hogy beesik egy visszautasíthatatlan ajánlat, de alapvetően egy családi összejövetelre készülök, családi körben kártyázás, társasjáték, beszélgetés, eszegetés, iszogatás, tévé szigorúan kikapcsolva és csak családi környezetben együttlét."

Tordai Bence házibuliba hivatalos. Barátai nagy része zöld baloldali mozgalmár, ezért egy dologról biztosan szó esik.

„A mi köreink súlyosan fertőzöttek politikával, úgyhogy nem tud nem szó esni politikáról, meg egyébként az életünknek minden részére kihat a politika, lassan már akkor is, ha nem akarjuk. Úgyhogy biztos, hogy sokat fogunk politizálni és biztos, hogy nagy reményekkel vágunk neki a következő évnek.” 

Amint a magasba emelte a füstgránátot, a rendőrök a földre is teperték a Momentum fiatal politikusát. Donáth Annát a túlóratörvény elleni tüntetésről vitték el a rendőrök. Azt mondja újévkor fontos a spontaneitás, de valószínűleg nem fog pirotechnikai eszközt használni.

„Valószínűleg az fog történni, hogy utolsó pillanatban nyakunkba vesszük a várost és végiglátogatjuk a barátokat, családot. A legjobb szilveszterek mindig abból sülnek ki, amikor nincsen konkrét terv."

Orbán Viktor január elsején a szélsőjobboldali nézetei miatt külföldön sokat bírált, nemrég megválasztott brazil elnök beiktatásán vesz majd részt. Az időpont és a távolság miatt valószínű, hogy Brazíliában vagy a repülőn tölti majd a szilvesztert.

(atv.hu)

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Jobb,ha nem megy ez Bugris sehova,szilveszterre..Csak szétkōpkōdné a szotyihéjjat,,hajnalban meg véletlenūl hadat ūzenne valakinek ez a Barom...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Ez várható volt, viktorka megy a Graz-i " ideiglenes " lakhelyére
egy kis masszázsra...Nagyon ráfér egy kis (g)agyiszervíz...
Clavigo
Jobb,ha nem megy ez Bugris sehova,szilveszterre..Csak szétkōpkōdné a szotyihéjjat,,hajnalban meg véletlenūl hadat ūzenne valakinek ez a Barom...
1magyar
A tatai polgármesternek minden elismerésem, betilthatnák az egész országban a tüzijátékok használatát is, az állatok védelmében ennyit tehetnének.
A sok primitív barom "szórakozása" nem ér annyit amennyi kárt tesznek.
Commenter
@Clavigo: Az őserdőbe tart, Braziliába. Megy az "újraválasztott" elvtársát, a brazil diktátort ünnepelni a beiktatásán. Ez nem vicc.Jó kis buli lesz az...
lampa laz
Ott az őserdő felett valaki kihajíthatná egy Red Bull-lal a kezėbe...nem kell fėlni, szárnyakat ad. A bennszülötteknek jó kis vacsora lenne...
Commenter
@lampa laz: mit követtek el a bennszülöttek? Sírva ennék meg...
papa.49
Jobban örülnék ha az Atlanti óceánba érné a szilveszter !!!
lampa laz
@Commenter: uhh, erre nem gondoltam, meg arra sem, h hogy megfosatná őket az a sok zsír.
lampa laz
@papa.49: Ez lenne a legnagyobb környezetszennyező katasztrófa az óceánra számára.
papa.49
@lampa laz: De legalább mink megmenekülnénk tőle ))))))))))))))))
Commenter
@lampa laz: egy boa constrictor vagy egy anaconda sírás nélkül eltüntetné a földi maradványait...
cikicakk55
Igazán jöhetne arra amerre a repülője tart,egy kamikaze Ufó. Azt hinnénk,hogy hulló csillag! Akkor is örülnénk,mikor látjuk,de akkor is mikor kiderül,hogy még sem hulló csillag volt. Szerintem meg csak menekül,mert itthon már szilveszterkor sem érzi magát biztonságban. Nem kellenek migránsok ahhoz,hogy a pokolra kívánják. Már a saját népétől is tartania kell.
Commenter
@papa.49: földbe csapódás? Úgyis ő akart mindenkit földbe döngölni anno...
lampa laz
@Commenter: ebből a pár jobbnál, jobb új évi "jókívánságból" legalább egy bejöhetne neki.
Clavigo
@Commenter: " Fōldbe csapòdàs" ? Az sem tuti.,csupa szar lenne a kōrnyék...
ila51
Haláli , ahogy főz Gyurcsány , a múlkor rákattintottam egy videóra , ahol húslevest , székely káposztát , és madártejet mutatott be . még humora is volt
Csizmás Kond
@ila51: Boldog Újévet ?...nagyonboldogat :)
Csizmás Kond
Mindenkinek nagyon boldog Újévet kívánok !
Eladott Ország
Le lepleződtek a csúti despota távlatai. Mit röhögnék, ha ellopnák a csúti zsírdisznót és elhurcolnák a favellákba. Bár 3 nap múlva tuti, visszaküldenék, hogy bocs, hibáztunk, amióta nálunk van, egyikünknek sincs meg a pénztárcája.
uploads.disquscdn.com/images/27b2e493d0d142d481a75a107ddb80e1fdd2fc69bfde0af2f91dd2f351bae74c.jpg?w=600&h=375
uploads.disquscdn.com/images/f481e7de69ee47e72f04042a443fc9d693eadf6c6891a630ddcf0b224f7c1fe2.jpg?w=600&h=582
uploads.disquscdn.com/images/e906c0aaefc39dc8429f1f4cb80cc38e430975f1e4bbd17e05bf44e8c9cb8176.jpg?w=600&h=204
uploads.disquscdn.com/images/2f2fc33e4dfc974bbc5bf8395f1577f66f694d576d6964e98b98d63de7cd3e63.jpg?w=600&h=464
Kár, hogy verte az apja nevelés helyett, azóta keresi kényszeresen azokat a geciket, akikre apapótlékként felnézhet. Az mindegy, hogy hol választanak meg egy diktátort, lehet az a világ végén, Magyarország számára gazdaságilag irreleváns helyen, a mi csüngőhasúnknak elsőként kell gratulálnia.
Commenter
@cikicakk55: egy szerencsétlen aszteroidának nagyobb az esélye mint az Ufónak!
ila51
@Csizmás Kond: Köszönöm , viszont kívánom .
cikicakk55
@Clavigo: ma 12:48
Én ingyen és bérmentve vállalnám a takarítást. Gondolom sokan lennénk,mert annyit megér. Megfürdünk utána,még a szagát is lemossuk magunkról.
cikicakk55
@Commenter: ma 15:17
Én csak egy alternatívát próbáltam leírni. Számomra mindegy,hogy mi éri repülés közben,előtt vagy alatt,csak érné már valami.. Nem szeretném,ha vétlen emberek sérülnének meg,ezért nem írom,hogy zuhanjon le egy város felett,vagy ütközzön össze egy másik géppel. A gépet Fideszes pilóták vezetik,Fideszes legényezettel, Fideszes géppel. Egyikért sem kár, de azért a legénység lehet,hogy csak kötelességből van ott,így azért egy kicsit félve kívánok ilyeneket. Az a baj,hogy szerintem soha nincs egyedül. Ezt még a budin is őrzik. Nem akarok megint Gyurcsánnyal jönni,mert még megkapom,hogy ballibbant vagyok,de Őt valamiért nem kísérte magánhadsereg.. Nem kellett milliókat,de lehet,hogy milliárdokat kiadni az egyenruhájukért, a felszerelésükért, a fizetésük is annyi volt mint a rendőröké,mert Gyurcsányt rendőrök kísérték,ha hivatalos helyre ment.Ez a protokoll. De Ő elment testőrök nélkül horgászni,nyaralni, be ment az emberek közé beszélgetni és nem voltak csőre töltött Tek.es bűnözőkből lett hadserege. Szerintem Ő is tudja,hogy jogosan fél.Na de lesz ott még rés a pajzson.
Eriksson
@cikicakk55: Boldog új évet kívánok.
kissé felnőttem
már a repülőn guvad 17 órányit A beavatásra Braziliába
Commenter
@cikicakk55: tegyük fel, hogy valami lakatlan területen, vagy mocsárba ahogy lengyel elvbarátja. Akik őrzik, vele vannak, tudják, hogy ez mivel járhat, kötelességből, érdekből, vagy szerintük szolgálatból és hazaszeretetből. Gyurcsány a puritán hozzá képest ő nem építtetett át egy műemlék épületet, és nincs lovardája sem. Politikustársainak, barátainak szilveszteri menüt főz, mint sokan ezen a napon. Nem egy diktátor beiktatását ünnepli a világ másik végén. És ahogy írod januárban tényleg rés keletkezhet a pajzson. kívánok egy reményteljesebb, szebb új évet!
Commenter
@cikicakk55: ez bonyolult. Szkafander, oszt' jónapot.
papa.49
@Commenter: Az Atlanti Óceán nagyon jó hely azon a részen ahol a francia utas szállító is lezuhant 4000 méter mély soha többé nem kerülne elő, és végül még a cápáknak is lenne egy ,,húsos szilveszterük,, )))))))))))))))))))))))
Commenter
@papa.49: A medve elsőként neki kívánt boldog új évet. Lehet hogy ez nem olyan jó omen? Az ő pénze is ott van a lovardában, a várban a rongyrázásban...
papa.49
@Commenter: A nagyobb része már elkopott, most gondolkozik rajta Putyin mi legyen a kiváltás tárgya, remélem a ,,trágya,, lesz a tárgya !!!
Commenter
@papa.49: csak ne legyen újrahasznosítható!
papa.49
@Commenter: Ha muszkák ,,megdolgozzák,, csak gané marad belőle))))))))))
Desischado
@papa.49: Inkább zsíros! Én benne vagyok, de nekem az a verzió jönne be a legjobban, hogy a kövi szilvesztert a börtönben töltse, teljes vagyon elkobzással, tíz emberöltőre való életfogytiglannal, kényszermunkán kenyéren és vizen!
Mindenkinek Boldog Újévet, és teljesüljön a leghőbb kívánságom: 2019 a fidesz bukásának az éve legyen!
lampa laz
@Desischado: Boldog új évet, és teljesüljön a kívánságod is!
Desischado
@lampa laz: Köszi szépen, neked is Boldog Újévet, és igen, teljesüljön a kívánságom!
Eladott Ország
@m73: tegnap, 22:39; Csak előtte a lopott vagyont elvesszük tőle és mehet a csupasz picsájával. a favelákba lakni. Lesz mit leadnia a zsírdisznónak.
static.timesofisrael.com/www/uploads/2018/03/Favela_not_far_from_Copacabana.jpg
herczeg0210
Ki próbálta a menekülési útvonalat Braziliába... ( Az O1G)
csipetke
@Desischado: 23:01 Jajj,hát Te nem tudod,hogy a fényességes nem volt nem az,és nem lesz vagyonos ember?! Az összes milliárdjára a pénztáros lönci,vajna,garancsi,meg mittoménmégki vigyáz...:)
Commenter
@papa.49: ezt múltja révén ő is tudja...
bence
@Clavigo: ! Amekkora barom ! kitelene tőle !
bence
@Clavigo: ! A franc se bánná ha olyan lennék ! Legfeljebb egy hétig áznék a kádban , hogy szaga se maradjon rajtam !
bence
Mindnyájatoknak : BOLDOG ÚJ ÉVET , SOK SZERENCSÉT KÍVÁNOK !
papa.49
@simmering73: Ez nem az igazi hely a számára, mert ott az első csalása után haleledelt csinálnak belőle !!!
kokopelli
@papa.49: ...csak nem hallottál valami örömteljest ??? Ki vele...!
papa.49
@kokopelli: Örömteljest, csak szomorú hírt még él, és hazudik !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.