A legtöbben házibuliba mennek. Gyurcsány 40 emberre főz, Orbán külföldi útra készül. 

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó malacot süt, az újévi szerencsehozó menü vélhetően gyorsan elfogy majd a nagy társaságban.

„Hajdú-Bihar megyében otthon szilveszterezünk barátokkal, harmincegynéhányan leszünk, ahogy tavaly is meg előtte való években is, semmi különös nincsen. Mi mióta a gyerekek megvannak, próbáljuk úgy, hogy a gyerekekkel együtt.”

Ennél is többen, 40-en gyűlnek majd össze Gyurcsány Ferenc kötcsei házában. A pártelnök húslevessel, valamint pörkölttel és párolt vörös káposztával készül.

Még a politikusok is buliznak szilveszterkor, kivéve Orbánt

Fotó: Facebook

Szűk családi körben ünnepel a Jobbik parlamenti képviselője. Gyöngyösi Márton azt mondja, nem egy bulizós típus.

„Utolsó pillanatban lehet, hogy beesik egy visszautasíthatatlan ajánlat, de alapvetően egy családi összejövetelre készülök, családi körben kártyázás, társasjáték, beszélgetés, eszegetés, iszogatás, tévé szigorúan kikapcsolva és csak családi környezetben együttlét."

Tordai Bence házibuliba hivatalos. Barátai nagy része zöld baloldali mozgalmár, ezért egy dologról biztosan szó esik.

„A mi köreink súlyosan fertőzöttek politikával, úgyhogy nem tud nem szó esni politikáról, meg egyébként az életünknek minden részére kihat a politika, lassan már akkor is, ha nem akarjuk. Úgyhogy biztos, hogy sokat fogunk politizálni és biztos, hogy nagy reményekkel vágunk neki a következő évnek.” 

Amint a magasba emelte a füstgránátot, a rendőrök a földre is teperték a Momentum fiatal politikusát. Donáth Annát a túlóratörvény elleni tüntetésről vitték el a rendőrök. Azt mondja újévkor fontos a spontaneitás, de valószínűleg nem fog pirotechnikai eszközt használni.

„Valószínűleg az fog történni, hogy utolsó pillanatban nyakunkba vesszük a várost és végiglátogatjuk a barátokat, családot. A legjobb szilveszterek mindig abból sülnek ki, amikor nincsen konkrét terv."

Orbán Viktor január elsején a szélsőjobboldali nézetei miatt külföldön sokat bírált, nemrég megválasztott brazil elnök beiktatásán vesz majd részt. Az időpont és a távolság miatt valószínű, hogy Brazíliában vagy a repülőn tölti majd a szilvesztert.

(atv.hu)

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Jobb,ha nem megy ez Bugris sehova,szilveszterre..Csak szétkōpkōdné a szotyihéjjat,,hajnalban meg véletlenūl hadat ūzenne valakinek ez a Barom...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@simmering73: Ez nem az igazi hely a számára, mert ott az első csalása után haleledelt csinálnak belőle !!!
kokopelli
@papa.49: ...csak nem hallottál valami örömteljest ??? Ki vele...!
papa.49
@kokopelli: Örömteljest, csak szomorú hírt még él, és hazudik !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.