Az idős nő kezét műteni kellett, de a roncsolódás visszafordíthatatlan volt.

A győri kórház értesítette a rendőrséget január 1-én, délelőtt arról, hogy a mentősök egy idős kézsérült asszonyt vittek be, aki valamilyen pirotechnikai eszköztől sérülhetett meg Pannonhalmán – közölte a rendőrség.

A nyomozók szerint az történt, hogy az idős asszony séta közben megpillantott a földön egy számára ismeretlen tárgyat, felvette azt, és felrobbant a kezében.

A Kisalföld.hu szerint a petárda két ujját leszakította a néninek, műteni kellett a kezét, de a roncsolódás visszafordíthatatlan.

Pedig csak a szemetet akarta felszedni a háza elől.

Forrás: Kisalföld.hu, Index

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsó
Az Isten rohassza rá az eget mindenkire, aki másokat veszélyeztet, csak mert neki ezt jelenti az ünneplés. Eleve mit ünnepel a sok sárga fogú, üres zsebű proli? Hogy jövőre még kevesebb jut nekik mindenből? Na persze a következő évi petárdázás-egyéb szar megvételére már most el lehet kezdeni spórolni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Borsó
Az Isten rohassza rá az eget mindenkire, aki másokat veszélyeztet, csak mert neki ezt jelenti az ünneplés. Eleve mit ünnepel a sok sárga fogú, üres zsebű proli? Hogy jövőre még kevesebb jut nekik mindenből? Na persze a következő évi petárdázás-egyéb szar megvételére már most el lehet kezdeni spórolni!
görbetükör
Hogy mindnek robbanna a kezében, aki petárdázik!
Akinek meg nem, annak a seggében!
Jozefina
Az egész petárda gyértást, forgalmazást be kellene tiltani!!! Ez nem ünnepség, hanem mások életének és tárgyainak veszélyeztetése!!! Csak a tömérdek szemét és a légszennyezés sok kárt okoz. Talán a nem normális bevándorlás politika helyett ezt kellene forszírozni. Esetleg törvényjavaslatot is kezdeményezhetne valamelyik párt!!! Úgy hallottam, hogy Németországban foglalkoznak már ezzel a kérdéssel!!!
simmering73
A hírekben azt mondták, hogy cigarettának nézte és rá akart gyujtani. Akkor robbant fel.
papa.49
@simmering73: Körülbelül ez lehet az igazság, olyan petárda nincs ami csupán azért robban fel mert valaki felveszi a földről !!!
Desischado
Be kellene tiltani! Nem a petárdázás jelenti a szilvesztert, és az állatoknak is szenvedés!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.