A flashmobot a Párbeszéd szervezte szerda délelőttre, a Várban kialakított miniszterelnöki hivatal előtt. Az év első kormányellenes tiltakozása azonban érdektelenségbe fulladt. Egyetlenegy ellenzéki párt sem csatlakozott a megmozdulásokhoz, még a Párbeszéddel pártszövetségben álló MSZP sem képviseltette magát. A rendőrök teljesen fölöslegesen vonultak ki a helyszínre.

Mindössze hét percig tartott az év első kormányellenes tiltakozása, ahol több rendőr volt, mint tüntető – videó

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője Üdvözlet Miniszterelnök úr! címmel sajtótájékoztatót tart az I. kerületi Dísz tér és a Hunyadi János utca sarkán 2019. január 2-án. MTI/Balogh Zoltán

Az akciót elvileg Orbán Viktor első munkanapjára időzítették, csakhogy a január elsején még Brazíliában tartózkodó miniszterelnök nem bukkant fel, így a tiltakozásnak hamar vége lett.

Az Index tudósítása szerint a tiltakozás annyiból állt, hogy néhány aktivista felmutatott egy papírlapot, amin az állt, „Viktor, a Vár mindenkié”, illetve V. Naszályi Márta párbeszédes politikus sajtótájékoztatót tartott.

Az akción csak a Párbeszéd vett részt, még a vele pártszövetségben álló MSZP sem képviseltette magát. Az erre rákérdező hvg.hu tudósítójának V. Naszályi azt mondta, meghívták az első kerületi pártokat,

de nagyon korán van, most kezdődött az év,

Ő pedig I. kerületi képviselőként képben van a történettel, "és el tudja mondani, mit gondolnak az ellenzéki pártok erről".

Párbeszéd: túlárazott presztízsberuházás az új Miniszterelnökség

A Párbeszéd szerint urizálás, túlárazott presztízsberuházás a Miniszterelnökségnek a budai Várban kialakított irodája.

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, a kormányhivatalok várba költöztetése nem más, "mint monarchista restauráció", a "Horthy-rendszer lemásolása és restaurálása". A Várnak nincs szüksége arra, hogy a kormányzat presztízst adjon neki, Orbán Viktor kormányzatának van szüksége arra, hogy a budai Vár presztízsét magáénak mondhassa, "mert a saját legitimitásában sem biztos" – értékelt.

Az ellenzéki politikus szerint a Vár életét meg fogja bénítani a kormányzat odaköltözése, hiszen az oda vezető három út már most is túlzsúfolt.

V. Naszályi Márta úgy vélte, a kormány megteremtette "azt a jogszabályi környezetet, amely alapján egyik napról a másikra elvehetik bárkinek az ingatlanát", ezért "a környéken élők félnek, és teljes a bizonytalanság a kerületben".

Az akció miatt nagyon nagy volt a rendőri készültség a karmelita kolostornál és a Sándor-palotánál is

Az egész flashmob - kérdésekkel együtt – hét percig tartott. Mindezt egyébként óriási rendőrségi készültség közepette tartották meg.  

Az Index cikke szerint

több rendőr volt a helyszínen, mint tüntető.

A Népszava szerint a

Párbeszéd által szervezett eseményre tíz aktivista ment el, miközben közel kétszáz rendőr vonult ki a Várba, a Karmelita kolostor környékére.

A lap hozzáteszi: 

a Facebookon előzetesen 189-en jelezték részvételüket, további kétezren pedig érdeklődtek az esemény iránt. Végül alig tíz aktivista ment fel a Várba.

A tüntetés időpontjában Orbán Viktor miniszterelnök még Brazíliában tartózkodhatott.

Forrás: Index, HVG, 24.hu, MTI, Origo, Népszava

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Miért szólítják nevén ezt a mocskot. Írták volna a transzparensre: 1G a vár mindenkié !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
A tüntetőket értem,de aki magát rendőrnek nevezi,ennek ellenére a bűnözőket védi?
advocat
@nezelodo: Mert 1957. május 1-jén már 250000-ren éltették a megbonthatatlan szovjet-magyar barátságot, a munka ünnepét, és Kádárt!
Desischado
Azért imádkozom, azt kívánom, hogy 2019 az orbán banda bukásának az éve legyen. Nagyon el vannak már szállva, jól mondja Eladott Ország, egyszer be fog a födém szakadni. Remélem, minél hamarabb!
nezelodo
@advocat: Pedig akkor nem volt olyan jó minőségű a propaganda, igaz a rádió és a sajtó a maihoz hasonlóan egyszínű volt, igaz még ál-ellenzékiek sem kuruttyolhattak, viszont voltak sötétben bujkáló ellenforradalmárok. Azok a mai migrák megfelelőinek számítottak. Szóval nincs új a nap alatt, mindennek hegyibe rettegnünk kellett a rothadó nyugattól, ahogy ma Brüsszeltől, miközben remegtünk a potya dollárjaikért.
SystemError
@mackoka46: 15:35 Ügyes! A Saját fegyverével kell megverni a fideszt. Szóval 1G, de aztán már csak G.
Ineslinsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > tinyurl.com/kp95cw8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.