Nyári hidegfrontok intenzitásával érkezett a hidegbetörés hazánkba, kedden késő este Bécsben, majd szerdán hajnali 4 óra körül Pécsett zivatar is kialakult – írja az Időkép.

Mennydörgéssel és villámlással érkezett meg az ítéletidő Magyarországra – videó

A zivatart megörökítette az árpádtetői webkamera:


A portál előrejelzése szerint csütörtökön a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többfelé előfordulhatnak átmenetileg futó hózáporok, néhol esetleg az ég is megdörrenhet, kezdetben pedig délen és keleten hószállingózás is kialakulhat. Sokfelé erős, a Dunántúlon viharos lökések kísérhetik az északnyugati szelet. Hajnalban -5 és -1, napközben -2 és +2 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken kezdetben naposabb, délután felhősebb időre számíthatunk, néhol szállingózhat a hó is, majd késő délután nyugat felől havazás érkezik a nyugati tájakra. Az északias szél az ország nagy részén erős, a Dunántúlon helyenként viharos is lehet. Hajnalban -8, -2, napközben -3, +2 fok valószínű.

Szombaton országszerte csapadékos idő várható, többfelé fog havazni, de délután a Dunántúlon egyre többfelé havas esőre, esőre, néhol átmenetileg ónos esőre válthat a csapadék. A kissé szeles időben -4 és +3 fok között alakul csúcshőmérséklet, nyugaton lehet enyhébb az idő.

Vasárnap elszórtan még előfordulhat kisebb havazás, egy-egy futó hózápor. Az erős, viharos északi-északnyugati szélben napközben -2, +2 fokot mérhetünk. Hétfőnszárazabb, naposabb, de még kissé szeles, napközben is fagyos időre számíthatunk.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ineslinsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > tinyurl.com/kp95cw8

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.