Pénteken Pécsen és Szombathelyen voltak megmozdulások, szombaton számos kisebb-nagyobb város csatlakozik a demonstrálókhoz.

Szombaton tüntet az egész ország – határon túl nyúló tiltakozás lesz a kormány poltikája ellen

A Mérce összegzése szerint Budapesten már szombaton délelőtt 10 órakor az Álljon meg az Oktogon! címmel megkezdődik a piknik és buli az Oktogonon, molinókészítéssel, beszélgetésekkel, az ellenzék 5 pontjának ismertetésével.

13.30-kor a Hallgatói Szakszervezet a Nagy Imre szobor egykori helyén kezd akcióba a munkás-diák szolidaritás jegyében, itt többek közt Tamás Gáspár Miklós és Eörsi László is, majd a Diák Blokk az Oktogonhoz vonul, ahol csatlakoznak a nagy tüntetés vonulóihoz.

Eközben 13 órakor már a Hősök terén is elkezdődik a gyülekezés, Hadházy Ákos már ekkortól gyűjti az aláírásokat az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz.

14 órakor pedig Budapesten is elkezdődik az Országos tüntetés a rabszolgatörvények ellen, szakszervezetek, ellenzéki pártok és civilek szervezésében. A demonstráció résztvevői a Hősök terétől a Kossuth térig vonulnak majd, ahol több beszéd is elhangzik.

Az ellenzéki pártok közül többen közös gyülekezőt hirdettek meg az esemény elé, a Párbeszéd 13.30-kor, az MSZP 13.45-kor, a DK 14 órakor várja szimpatizánsait.

Több vidéki településen is lesz demonstráció, többek között Tatán, Esztergomban, Tapolcán, Komlón, Szolnokon, Cegléden, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben és Békéscsabán,

A maiak után holnapra is terveznek útzárat, méghozzá Nyíregyházán, reggel 8 és 11 óra között, több szakszervezet és ellenzéki párt részvételével.

Lesz holnap szimpátiatüntetés Linzben és Londonban, és demonstráció Dublinban, helyi idő szerint 14 órakor, Túlóra határok nélkül címmel.

Részletek a merce.hu-n.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@verőce21: Tévedsz! Ameddig van pénz a kegyencekre, a szegények és a határon túliak megvásárlására, addig övék a hatalom, a dicsőség és az ország! Csak azt nem értem, akkor miért félnek hőn szeretett népüktől? Miért kell nekik akkora "díszkiséret", még a parlamentbe is? Ha valahova megy pl.Orbán, az egész környéket lezárják, és megannyi rendőr, TEK. egyéb népség, katonaság őrzi.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
@Pegero: hát tudod elég furcsa szokásod van a szexet illetően, de ha már megmutattad, hogy csinálod, azt is áruld el mikor sikerül elérned a csúcsra? Mikor odavágod, vagy mikor mellé?
lampa laz
@Pegero: és mondd ezt a napi alámerülést isiászra, reumára vagy relaxálásra használod?
SystemError
@Pegero: 19:22 Igazad van abban, hogy Orbàn gecivel van tele az orszàg! :)
SystemError
@Pegero: Elhiszem, hogy fideszesként te ezt már így nyomod, de nem fogadom meg a gyakorlati tanácsaidat. Én nem szeretnék egy gecis országban élni és már mindenkinek nagyon elege van ebből...
cikicakk55
@dr. prédikátor: tegnap 16:42

A másikat nem láttam,vagy nem hasonlít a " dr. prédikator" nick névre
dr. prédikátor
@cikicakk55: tegnap 19.59 re.A másik a" frédikántor."De mind a kettő egy személyre vall.99% hogy a geci halfarok műve!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.