Orbán Viktor miniszterelnök zárt ajtók mögött tartott értékelése mellett a májusi európai parlamenti választás kampánya, illetve az Országgyűlés tavaszi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási program, benne kiemelten a 2020-as költségvetés is szerepelni fog a Fidesz–KDNP februári összevont kihelyezett frakcióülésén – értesült a Magyar Idők. Azt is megtudtuk, hogy a februárban induló parlamenti ülésszakot megelőző, két-három napos kihelyezett frakcióülés a korábbiaktól eltérően most nem Visegrádon lesz. Az EP-választás hivatalos kampánya április elején kezdődik, de a pártok tulajdonképpen már tavaly ősz óta kampányüzemmódban működnek. Amint azt lapunk megírta: a napokban postázzák a Fidesz támogatóinak azt a levelet, amelyben a májusi európai választás tétjére, a bevándorláspárti brüsszeli és hazai ellenzéki erők jelentette veszélyre hívja fel a figyelmet, a csatolt csekken pedig a címzett hozzájárulhat a Fidesz erőfeszítéseihez.

Forrás: magyaridok.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
biztató volt a kezdet: "Orbán Viktor miniszterelnök zárt ajtók mögött"! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Kedves NERtársak és NERtársnők, tizedelt hölgyeim és uraim!
A hanyatló nyugat holmi FIFÁjának nem hódolunk be, megvédjük eredményeinket. Éppen ezért megrendezzük a saját labdarúgó világbajnokságunkat, ahol mi döntjük el kit hívunk meg, és hogy biztosak legyünk a győzelmünkben, minden mérkőzésen Polt Péter lesz a bíró. Ezt a világraszóló eseményt mind a 20 milliárd ember nézni fogja a tényszerű és szakszerű közmédia tolmácsolásában. Ehhez építünk még 1 millió férőhelyes stadionokat, az elsőt természetesen Felcsútra. Ehhez a projekthez kapcsolódóan tovább korszerűsítettük a felcsúti vasutat. Vásároltunk 250 milliárd forintért a MÁV(Mészáros Államvasutak)-tól 3 korszerű és gyors mozdonyt, így nem csak az aktuális, már fél éves mozdonyt sikerült lecserélni, hanem lesz 2 tartalék is, valamint a menetidő is csökkent egy teljes percet. További fejlődés ezzel a vasútvonallal kapcsolatban, hogy teljes hosszában sikerült kivitelezni a világítást korszerű LED-es lámpákkal. Az oktatás virágzik. A KLIK-nek és a rengeteg oktatásra költött pénzünknek hála minden iskolában lesz az új tanévre 2 új kréta, valamint most már az élelmezés is négy éhszakos. A legutóbbi évértékelő óta átírtuk az Alaptörvényt, mely most már Németh szilárdságú. Ezek alapján minden állampolgárnak joga van hallgatni. Leginkább a közmédiát. Ugyanis a Hír-TV-t és az RTL-Klubot sikeresen megszüntettük, mert csak alávaló álhíreket közöltek, amitől folyton fájt a vejem. Ahogy a régi-régi dakota mondás tartja: a féknyúz. Pedig arra nincs szükség, elég ha csak mi.Amit pedig az ellenzéki portálok műveltek, azt szintén megszüntettük, mert textuális zaklatásnak minősítettük. Úgyhogy a hazaáruló ellenzéket teljes egészében felszámoltuk. A végén már csak annyi kötelességem van, hogy mind a 15 millió embernek megköszönjem, aki ezen az ünnepségen önként részt vett itt a Kossuth téren! A kiló krumplikat a metró bejáratánál lehet átvenni. Tessék beosztani, hogy kitartson "harácsonyig!"
Hajrá, Agyarország! Hajrá, agyarok!
Macskaszem
A Harcigeci csak zárt ajtók mögött mer "bátran" kiállni, méghozzá golyóálló mellényben.
namihami
"" Zárt ajtók mögött...""
A furcsa az lett volna, hs nem így volna. Évek óta csak a klakk, a tapsgép és a fizetett párttársak elé mer kiàllni. Pont úgy, mint ahogy a "" riportjait"" is csak eleven mikrofonállvány (lánykori nevén:: ""riporter"" ) előtt teszi meg.
És a grazi kezelések haszna egyre kevésbé látszik rajta.
papa.49
@namihami: Nem elég az nekünk ha fizetjük a kezelését ??? Én szívesen áldoznák az elaltatására is )))))))))))))))
RonaGyuri
biztató volt a kezdet: "Orbán Viktor miniszterelnök zárt ajtók mögött"! =))
Desischado
Ez a bátor szabadságharcos, miért nem mer a nép elé kiállni, ha minden olyan király? Avagy mégsem?

@papa.49: Arra én is!
Clavigo
A Zuccai Harcos,,Kevlàr-bugyi-trikò.. Felolvasò szeánsz,zsebberecska,szàjnyalinka,,oszt jò napot.
papa.49
Valamikor még 2010 ELŐTT nyilatkozta ez a geci ,,a gyáva hatalom bújik kordonok mögé,, akkor most Ő A GYÁVA HATALOM !!!
kissé felnőttem
Keleten sem sokan maradtak a mauztóleumban egy idő után méltatlanná váltak. Itt is ez lesz de a 2037-es Történelemkönyvet azért elolvasnám majd juttassátok el mert 90 leszek arra trotty

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.