Az Echo TV vendége volt hétfő este a Momentum elnökségi tagja, Hajnal Miklós. A téma Tóth Bertalan MSZP-elnök közös EP-listát vizionáló ötlete lett volna. Hajnalt azonban a kampánypénzeik elszámolásáról is szerették volna kérdezni. Válaszok helyett azonban elviharzott az Echo TV stúdiójából.

A Momentum elnökségi tagja a műsorban úgy fogalmazott,

meglepte az Echo TV és a többi “hazugsággyár” viselkedése, hogy azzal vádolták őket, pénzügyileg nem tiszták.

Ezért Hajnal bevitte a tételes kampányelszámolást a műsorvezetőnek, hogy megmutassa a kameráknak, készen van. Ezt állítása szerint hónapokkal ezelőtt elküldte a párt azt az Állami Számvevőszéknek is.

Több mint ötszáz tétel van felsorolva. Fent van a honlapunkon is, és ezt az Állami Számvevőszéknek hónapokkal ezelőtt elküldtük

– mondta.

Arra azonban, hogy miért nem álltak elő ezzel korábban, nem válaszolt, ehelyett inkább a papírt lengetve azt mondta,

ez volt itt röviden a valóságszünet, most következnek újra a hazug kérdések, viszontlátásra

Majd távozott.

Forrás: Index, HVG, 24.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mit akarnak ezek a mocskos echo szemétládák, ezek nememberek, csak egy rakás szar.Ők vergődnek, akik a mi adófizetők pénzéből élősködnek, benyalnak folyamatosan Orbánnak a meleg szarig! Persze hogy tele a gatya ezeknek a hitvány mocskos patkány élősködőknek, félnek ha a diktátor, kibukik, vége a jólétüknek, mehetnek Orbánnal a trágyadombra ahová valók! Ezeknek a patkányoknak, nincs semmi önkritikájuk, jellemtelen gerinctelen csúszó mászó férgek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@cszalai77: @nyádat most basztam ki,,,,a húgod után... Nem volt nagy eresztés,,egyik sem.
Borsodi
Be se kellett volna mennie ebbe a mocskos tv be .Igaza volt a fiatal embernek.Különben megszokhatnánk itt mindenki csaló gazember,eltaposni megbüntetni ellenség hazaáruló Soros bérenc,egyedül a fidesz a becsület példa képe,ez az a párt ahol a legtöbb ember valóban Soroshoz köthető.Most meg mindenért őt okolják Akik sárral dobálóznak azok a legmocskosabbak..Szégyen ez az ország,a fiatalokat meg nem nézik semmibe pedig a jövő rajtuk múlik.
Borsodi
@durbincs: Te idióta agyhalott azért mert a te fejedben állandó sötétség van, én nem vágyódok oda ahonnan te jöttél.De innen már eltűnhetnél végleg.
Eriksson
Megosztott Kazinzy díjra érdemes performansz.
szep napot
Itt nem akart beszelni, mert itt nem volt balhe elotte (orbirkozas, foldonfetrenges, ajtofejeles). Ha nincs cirkusz akkor mar beszelni sem erdemes

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.