Az ország nagy részén szakad a hó. Több helyen hó, hófúvás vagy ónos eső nehezíti a közlekedést. Az ónos eső és havazás miatt figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Nem jár a BKK több járata. A Liszt Ferenc-repülőtérre kedden több járat is késéssel érkezett meg, egyes gépek a környező légikikötőkben landoltak.

19:17

OKF: heten sérültek meg a hóesés miatti balesetekben

A hóesésben elakadó és árokba csúszó járműveket mentettek a tűzoltók, a balesetekben heten sérültek meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője kedd este az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta, hogy az elmúlt órákban országszerte harminc, a havazással kapcsolatos esethez kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, főként a fővárosban, valamint Pest és Borsod megyében.

Tizenhét árokba csúszott és hat elakadt járműnek segítettek, a többi esetben kidőlt fa vagy leszakadt ág miatt hívták őket. A balesetekben hét ember sérült meg.

Az időjárási helyzet miatt átmenetileg 3,5 tonnás súlykorlátozást vezettek be Fejér megyében, a Bicske és Zsámbék közötti összekötő úton.

Megközelíthetetlen településről, közműszolgáltatás kimaradásáról nem kaptak tájékoztatást – mondta a helyettes szóvivő. (MTI)

18:56

Útinform: Piliscsabán baleset, M0-s déli szektorában elakadt kamion

Az ország nagy részén, főleg a középső és keleti területeken havazik. A szinte folyamatos csapadék utánpótlás miatt nem csak a mellékutakon, hanem a gyorsforgalmi- és főúthálózaton is télies útviszonyokra, Az M1-es, M3-as és M7-es autópálya és az M0-ás autóút több szakaszán havas, latyakos útállapotra kell számítani, de általában sónedves a burkolat. A forgalmat lassítják a hóeltakarításban, vagy a preventív védekezésben részt vevő munkagépek, melyeket megelőzni tilos és balesetveszélyes, így mindenképpen megnövekedett menetidővel kell számolni.

- Az M0-s déli szektorában, az M5-ös irányába a Nagy-Duna hídon egy kamion vesztegel. Sávzárásra kell készülni. Torlódásra, lassabb haladásra kell számítani!

- A 10-es főúton, Piliscsabán egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze. A 27-es km-nél félpályás lezárás mellett tart a helyszínelés.

- Hegyeshalomnál az M1-es autópálya átkelőnél zavartalan a forgalom.

Kamion és autó ütközött az M0-son

Összeütközött egy kamion és egy gépkocsi kedd késő délután az M0-ás autóút Megyeri híd felé vezető oldalán, a 14-es kilométernél. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információk szerint a balesetben senki nem sérült meg. (Katasztrófavédelem)

Két autó ütközött az M3-as autópályán Mezőkeresztes térségében

Összeütközött két gépkocsi kedd késő délután az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, a 139-es kilométernél. A balesethez a mezőkövesdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést. A munkálatok idejére a sztráda Vásárosnamény felé vezető oldalának érintett szakaszát félpályán lezárták. Elsődleges információk szerint a balesetben egy ember megsérült, ezért őt a mentők ellátják.

(Katasztrófavédelem)

Korábban írtuk:

A BKK Facebook-oldalán közölte, hogy a hó és egyéb műszaki hiba miatt néhány járatuk nem közlekedik.

- Budapesten változó intenzitással esik a hó. A havas útviszonyok miatt több BKK-járat közlekedése módosult:

- a 65-ös és a 65A autóbusz nem közlekedik,

- a 191-es autóbusz terelve jár, nem érinti az Apostol utca és a Mandula utca közötti megállókat.

- A Petőfi híd Budára vezető oldalát megnyitották, de Pest irányában továbbra is zárva van baleset miatt. A 4-es és a 6-os villamos, valamint a 212-es autóbusz ismét a teljes vonalon közlekedik. Köszönjük a türelmet

- írták a közösségi oldalon.

Ezzel szemben már a 17-es, a 41-es, a 47-es és az 56-os villamos és a 137-es autóbusz ismét a teljes vonalon közlekedik.

Fennakadásokat okoz a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren a hó

Fennakadásokat okoz a légi közlekedésben a havazás, a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre kedden több járat is késéssel érkezett meg, egyes gépek a környező légikikötőkben landoltak.

A repülőteret üzemeltető Budapest Airport a Facebook-oldalán azt írta, a 2-es pályát lezárták, az 1-es pályát pedig folyamatosan takarítják, a gépeknek egy időre a légtérben kellett várakozniuk. Nemcsak a hó mennyisége a gond, hanem az erős havazásban a látótávolság erősen korlátozott – közölték.

A Flightradar24.com élő radarképe szerint nem sokkal 15 óra után folyamatos volt a gépek indítása és fogadása, korábban azonban több járat is a légtérben várakozott vagy a régió más repülőterein szállt le.

A Wizz Air Berlin-Budapest és a Ryanair Dublin-Budapest járata Pozsonyban, a Lufthansa Frankfurtból Budapestre tartó járata Bécsben, a Wizz Air Pristina-Budapest járata pedig Debrecenben szállt le.

Rengeteg a baleset a havazás miatt

Országszerte szakad a hó, rengeteg a baleset – a légi és a földi közlekedésben is apokaliptikus állapotok alakultak ki az erős havazás miatt

Fotó: MTI/Komka Péter

Az ország egyes területein reggel óta havazik, Budapestet délelőtt érte el a hó.

A forgalmat lassítják a hóeltakarításban, vagy a preventív védekezésben részt vevő munkagépek, melyeket megelőzni tilos és balesetveszélyes, így mindenképpen megnövekedett menetidővel kell számolni

- figyelmeztet az Útinform.

Lassú haladásra kell számítani az erős forgalom miatt az M0-s autóúton a déli szektorban a Nagy-Duna-híd előtt az M5-ös autópálya felé.

Az M3-as autópályán, Budapest felé Hort közelében egy személyautó és egy tartálykocsi ütközött össze. A 68-as km-nél a külső sávot lezárták a helyszínelés idejére.

Pest megyében Vecsésen a 400-as főúton a 3-as km-nél két személyautó frontálisan ütközött össze. A helyszínelés idejére a fél útpályát lezárták – írja az Útinform.

A gyorsforgalmi utak burkolata általában nedves, sónedves, néhol havas. A fő- és mellékutak burkolata az északnyugati megyékben a havazással érintett területeken havas, latyakos.

A friss hóréteg vastagsága Győr-Moson-Sopron megyében 5-10 cm, a Közép-Dunántúlon 1-4 cm

- írja az Infostart a Kisalföld cikke alapján.

Tapolca tájékén a havazás miatt csökken a látótávolság, máshol a látási viszonyok jók. Pápa környékén élénk szél fúj, máshol szélcsend van, elvétve gyenge a légmozgás.

Forrás: MTI, Blikk, Index, Infostart, Hír Tv

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
Naja. Elszoktak tőle, hogy télen esik a hó. De gyönyörű. Ez az igazi tél.
Mondjuk nyáron, már lehetett ebből valamit sejteni, amikor a déli féltekén tél volt és nagy havak.
Csak hát ugye, a globális felmelegedést kell nyomni orrba szájba.
human
30-al megyünk az úton. Jön a kereszteződés és egy versenybiciklis lazán áthajt rajta fékezés nélkül, elsőbbség nélkül. Hát persze, hogy összefutott egy autóval.
Aztán biciklis átkelőnél szétnézés nélkül tolja át a biciklit az idiótája. Értem én, hogy fázik és gyorsan haza akar érni, de ennek a legrosszabb módja, hogy nem néz szét.
Aztán indulok haza és a sáv közepén mikor már sötétedik teper egy versenybiciklin egy nagyon sportmániás.
És ezek még csak a biciklisek voltak.
36
@human: A sok KRESZ kedvezmény, megártott, motorosnak, biciklisnek egyaránt. Beképzeltté váltak.
human
@36: Nekem inkább úgy tűnt, hogy fáznak és haza akarnak jutni és ez felülírja a tudatos elővigyázatosságot.
simmering73
Ki emlékszik rá? Tavaly ezen a napon Budapesten +11 fok volt.
papa.49
Magyarországon LEHŰLT A LEVEGŐ )))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.