Fekete-Győr András az egyik decemberi tüntetésen emelt a magasba, majd dobott el egy füstgránátot. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz az ügyben. A politikus szerint Orbánt terheli a felelősség.

Fekete-Győr és a füstbomba: súlyos bűncselekmény miatt nyomoz a főügyészség

A főügyészség hvg.hu-nak adott válaszából kiderült, a feljelentést egy magánszemély mellett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda is megtette, ezek alapján a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt már december 18-án nyomozást rendelt el.

Fekete-Győr Andrást a hvg.hu-nak azt mondta, hivatalos értesítést még nem kapott, amiben arról tájékoztatták volna, nyomoznak az ügyben. Fekete-Győr hozzátette, az a politikai rendszer, ami nem hajlandó tárgyalni, ami csak az erő nyelvén ért, az

ne lepődjön meg, ha az emberek visszatámadnak. A felelősség azokat terheli, akik a rendőrsorfal mögé bújva belekényszerítik az embereket abba, hogy csak elzavarni lehessen őket. A felelősség tehát Orbán Viktort és kormányát terheli az utcai ellenállás minden pillanatáért.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Balogh Zoltán, archív

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Jólvan, ha ezzel végez az ügyészség akkor jöhet az örök világosságot adó Nemzethy Vejkó, meg a nem létező egyházának adományt gyűjtő, kézrátétellel gyógyító Gazsi! Vagy belőle gyúrják az új Bakócz Tamást?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Van olyan súlyos bűncselekmény,mint 2006-ban a tv székház felgyújtása,a T-34 -es elkötése,
azzal a tömegben való"közlekedés",a rendőrök lábainak eltörése,"bitóval" a fejük verése stb. Valaki meg tudná mondani,-csak úgy referenciaként,hogy azokat az elkövetőket milyen
bűnökkel vádolták meg,és ha véletlenül elítélték őket,abból mennyit ültek valójában?
silber13
@durbincs: 8:50-re lehet hogy a csúti hájtömegnek van repcsije, de akad már olyas valaki, akinek vanStingerje! Persze maga eszméletlenül buta,aki a Stingert notóriusan összekeveri a Singerrel!:-))))
anima
A száját nyalva lendítette fel jobb kezét Durbincs - Heil Orbáneszku -, miközben láthatóvá vált a szőrös...

...hónalja.
anima
Orbán arra kérte a tüntetőket: Tüntessetek szépen, "Csak csendben, csak halkan,
hogy senki meg ne hallja s ne tudja, ne értse..."

Meg a jó kurva anyád, aki a világra szart egy ilyen tömeggyilkos náci getszit !!!
anima
Orbán, nemsokára elkészül az a szappan, amit ha leejtesz a börtön zuhanyzójában, annak lesznek következményei...
anima
Azóta 50 IQ-zól, amióta írtam neked az 50-hez közelítő IQ-dról.
Szerinted ez nem ciki?

És a sok bányászásra való utalás, bányaló, bányavizelet, bányakecó honnan jött?
Az orrodon kívül hol bányásztál még, hogy ennyire ismered a szakmát?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.