Csütörtökön a szokásostól eltérően maga Orbán Viktor tartotta a kormányinfót. Az ellenzéki pártok közleményekben reagáltak a miniszterelnök szavaira.

"Hazudott, mellébeszélt, megfutamodott" – ellenzéki reakciók Orbán rendhagyó kormányinfójára
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

LMP: a miniszterelnök mellébeszélt

Az LMP társelnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök fontos, mindannyiunk jövőjét meghatározó politikai kérdésekről szólva mellébeszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Keresztes László Lóránt, aki kuriózumnak nevezte, hogy a kormányfő válaszolt újságírói kérdésekre,

mellébeszélésnek nevezte a többi közt a miniszterelnök azon kijelentését, miszerint Európa jövőjét a migrációt támogató és ellenző erők küzdelme határozza meg. Ahogy az európai politikai elit, úgy Orbán Viktor is megmaradt a súlyos kérdés tüneti kezelésénél, nem tárta fel a valódi okokat, és nem adott hatékony megoldást rá

- értékelt az ellenzéki politikus.

Az ország szuverenitásának védelmével kapcsolatban Keresztes László Lóránt úgy fogalmazott: az akkor lehetne hatékony, ha az ország erős lenne, 2010 óta azonban minden szempontból gyengült az ország.

Vitatta, hogy az úgynevezett túlóratörvényre nem a munkaerőhiány miatt van szükség. Kijelentette: a kormány az olcsó bérekre és a kiszolgáltatott munkaerőre alapozva ösztönzi a befektetéseket, ez okozza a bérválságot és azt, hogy egyes ágazatok már az összeomlás szélén állnak.

Szólt a paksi bővítésről is, mondván: a Fidesz és a kormány az ország legdrágább beruházása kapcsán minden kérdésben hazudott. Az egyedüli alkalmas megvalósítónak mondott oroszok még az engedélyeket sem tudják megszerezni, és már a miniszterelnök is elismerte a csúszást – folytatta.

DK: a miniszterelnök megfutamodott a valódi kérdések elől

A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök gyáván megfutamodott a valódi kérdések elől.

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes csütörtökön, a kormányfő sajtótájékoztatóját követően újságíróknak azt mondta: pártja szerint

"az európai értékek és a magyar demokrácia arcon köpése, hogy Orbán Viktor az utóbbi években kizárólag a saját lakájmédiájának adott interjút". A miniszterelnök most is újságírókat tiltott ki a sajtótájékoztatóról, saját "mikrofonállványainak" mondta el az előre megírt propagandaszövegeket

- tette hozzá.

Kifogásolta, hogy ellenzéki képviselőként nem engedték be a sajtótájékoztatóra, hogy meggyőződhessen arról, az újságírók valóban feltehetik a kérdéseiket.

A kormányfő szerinte nem válaszolt például arra, miért vásárolt a honvédség "luxusgépeket" az ő utaztatására, nem hangozhattak el kérdések a volt macedón miniszterelnök Magyarországra jövetelével kapcsolatban, sem arról, mit szól "Szakály Sándor kormányzati főtörténész antiszemita szövegeihez". Hozzátette: ezeket pártja felteszi a kormányfőnek a jövőben. Egyben felajánlotta az újságíróknak, hogy ha elküldik saját kérdéseiket a DK-nak, a párt azokat elmondja a parlamentben.

Arató Gergely kifogásolta azt is, hogy bár a Fidesz az Európai Néppárt tagja, Orbán Viktor mégis bírálta uniós pártcsaládját. Közölte: EP-képviselőjük, Molnár Csaba az Európai Néppárt frakcióvezetőjéhez, Mandred Weberhez fordult a többi között a kormányfő azon kijelentés miatt, miszerint a brazil elnöknél találta meg a kereszténydemokrata értékeket, akit Arató Gergely "gyilkosságokat támogatónak" titulált. Szerinte a Fideszt ki kell zárni az Európai Néppártból.

MSZP-Párbeszéd: hazudott a miniszterelnök, nem a valóságról beszélt

Az MSZP és a Párbeszéd szerint Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, nem a magyar valóságról beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A két ellenzéki párt Európa-párti, "magyar hazafi" kampányt kezd a kormányzat Európa-ellenes kampányával szemben – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője Ujhelyi Istvánnal, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselőjével közösen tartott csütörtökön Budapesten.

Szabó Tímea azt mondta,

Orbán Viktor az idei első kormányinfón folyamatosan hazudozott, nem beszélt a magyar egészségügy, az oktatás és a bérek valóságos helyzetéről.

Az ellenzéki politikus közölte, miközben a miniszterelnök szerint zéró tolerancia van a korrupcióval szemben, minden nemzetközi felmérés szerint virágzik Magyarországon a korrupció. Szerinte árulkodó volt az, hogy a kormányfő nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogyan lett egy gázszerelőből, Mészáros Lőrincből az ország leggazdagabb embere tavaly.

Elmondta, Orbán Viktor csak akkor nem foglalkozik az üzlettel, ha saját családjáról, haverjairól van szó.

Szóvá tette, hogy még mindig 35 százalék felett van az egyszemélyes közbeszerzések aránya, ez pedig magasabb szám, mint 2010 előtt volt.

Szabó Tímea szerint

a külföldön munkát vállalt magyarok nem kalandvágyból és nyelvtanulás céljából távoztak az országból, hanem mert itthon nem találtak munkát és munkavállalói jogaik is gyengék.

A munka törvénykönyvének módosításával kapcsolatban rögzítette: a magyar emberek 85 százaléka elítéli a "rabszolgatörvényt", Orbán Viktor azonban nem foglalkozik velük. Szerinte a kormányfő a törvénnyel saját oligarcháinak és a külföldi nagybefektetőknek kedvezett.

A Párbeszéd és az MSZP továbbra is küzdeni fog a kormány leváltásáért, a rabszolgatörvény visszavonásáért – közölte.

Ujhelyi István értékelése szerint Orbán Viktor megkezdte EP-kampányát, "izzadságszagú kísérletet" tett arra, hogy a valóságot elhazudva felülírja "az utca" követeléseit, ezért nem szólt a "rabszolgatörvényről".

Azt mondta, az MSZP és a Párbeszéd Európa-párti kampányt kezd az Európa-ellenes orbáni kormányzattal szemben.

Hangsúlyozta, nem támogatják az illegális migrációt.

Az EU nem menekülteket, migránsokat, illegális betelepülőket akar Magyarországra erőltetni, hanem az értékeit, a demokráciát és azokat a forrásokat, amelyek révén Magyarország már eddig is gazdagodott, fejlődött

- hangoztatta.

Ujhelyi István szerint a magyar emberek csak azért tartanak az illegális bevándorlóktól, mert Orbán Viktor azt hazudja nekik hónapok óta, hogy ez a veszélyhelyzet. A veszélyhelyzet az, hogy Európa vagy orbánisztán lesz-e a jövőnk – mondta.

Kérdésre válaszolva Szabó Tímea elmondta, nem folyik arról egyeztetés, hogy az ellenzéki pártok közös EP-listán indulnak.

Ujhelyi István – aki az MSZP EP-kampányfőnöke is – közölte, nem közös EP-listáról tárgyaltak az ellenzéki erők, hanem közös mozgósító kampányról, amelynek révén minden Európa-párti magyart felhívnak a közös európai értékek támogatására.

Értékelése szerint Orbán Viktor sajtótájékoztatójából az is kiderült, a miniszterelnök úgy fél az ellenzék együttműködésétől, mint "ördög a tömjénfüsttől". Ha fél ettől, akkor ez azt mutatja az ellenzéknek, hogy jó úton jár

- jegyezte.

Szabó Tímea kitért arra, az MSZP-Párbeszéd meggyőződése szerint az EP-választáson az ellenzék akkor tudna érdemben a Fidesz-KDNP kihívója lenni, ha közös listán indulna, de nem akarják az ellenzéki egységet megakasztani azzal, hogy erről folyjanak a viták.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.