Az LMP azt követeli az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), hogy tárgyalja újra az érintett szervezetekkel, kiknek járjon a 100 ezer forintra emelt, ápolásra szoruló gyermekek után folyósított otthonápolási díj.

Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzék és a civilek sikerének is nevezte az összeg megemelését. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy az Emmi új feltételrendszert vezet be az érintettek számára, és az év második felében fogja felülvizsgálni a jogosultak körét.

Ungár Péter kijelentette: az új pontozási rendszer nem alkalmas a járandóságban részesülők körének meghatározására.

A feltételeit ugyanis úgy rögzítették, hogy például egy közepesen súlyos autista gyermek után, aki bár képes például önállóan enni vagy felöltözni, már nem jár a támogatás, holott az egyik szülőnek fel kell adnia a munkát az ellátásához.

A politikus pártja követelései között fogalmazta meg, hogy az Emmi az új feltételrendszerről egyeztessen az érintettek szervezeteivel, az egyeztetésekben vonja be az ellenzéki pártokat is, és fél évnél hosszabb időt hagyjon a felülvizsgálatra.

A politikus kérdésre kijelentette: magyarázatot vár a kormányzattól arra, miért nem jutott el az idősekhez a nyugdíjuk.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Kissé megkésettnek tűnik a Fideszszel szembeni dacoskodás. Akkor kellett volna. Tudjátok ugye, mire gondolok. És ez a Jobbikra is igaz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.