A támogatás közvetlen célcsoportjába a logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások, fuvarozók tartoznak.

Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években – közölte Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta, a programban résztvevők a képzést követően nagyobb hozzáadott értéket adó munkaköröket is betölthetnek, ami a közúti áruszállítás versenyképességét is nagymértékben növelheti.

Négyezren szerezhetnek ingyen jogosítványt

A gazdaság növekedésének köszönhetően az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a foglalkoztatás a versenyszférában, miközben az ország egyes területein, bizonyos ágazatokban, munkakörökben munkaerőhiány alakult ki – közölte a tárcavezető.

A Gépjárművezető képzés munkaviszonyban állók számára II. programmal a már dolgozó személyeket célozzák meg, akiknek munkaerő-piaci helyzete képzéssel előmozdítható.

Varga Mihály közölte, továbbra is jelentős az érdeklődés az egyének és a munkáltatók köréből a gépjárművezetői képzésekre. A kormány ezzel a programmal is támogatja a logisztikai ágazat fejlődését, hiszen a szektor folyamatos munkaerő-utánpótlását biztosítani kell,

évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges a meglévő hiány pótlása mellett – húzta alá a tárcavezető.

A támogatás közvetlen célcsoportjába a magyarországi székhelyű logisztikai, közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások, fuvarozók tartoznak, ennek megfelelően

C, C+E, D és GKI kategóriás jogosítvány megszerzését támogatják a tanfolyamok.

A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét igényekre alapozott képzésekkel biztosítja a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt – tette hozzá a pénzügyminiszter.

A hatósági képzéseket az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. valósítja meg. A program 2022. december 31-ig tart, jelentkezni ITT lehet.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@Shikari: Tibikém, emlékezzél, pár éve már megvalósult ez a program még Gyuri bácsi kezdeményezésére 2 500 fő képzésével.
Nos, ez a 2 500 fiatal valahogyan nem jelent meg a magyar munkaerőpiacon, viszont némileg mérséklődött a német sofőrhiány.
Most majd Magyarország újabb 4 000 fiatal munkaerőt ad közpénzből a nyugat-európai munkaadóknak.
cziboor
--_-__Itt találsz meztelen lányok a városodban: My.Su/Meztelen

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.