Idén nagyon hosszú a farsangi időszak, két hónapig tart – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.

A farsang kezdete vízkereszt, január 6-a, és hamvazószerdáig tart, ami idén március 6-ra esik – ismertette.

Az ősi tavaszváró ünnephez sok néphagyomány kapcsolódik, főként a farsang utolsó három napja az, amit leginkább kihasználtak a szórakozásra. Ebben az időszakban a bálok mellett voltak mulatságok külön a gyerekeknek, az asszonyoknak, a fiataloknál pedig ez az ismerkedés időszaka is volt.

Idén két hónapig tart a farsangi időszak

Fotó: wikipedia CC BY-SA 2.0/Flickr/Czifra Károly

A lakodalmakat is főként ilyenkor tartották, ahol pedig nem volt igazi esküvő, ott "állakodalmat" rendeztek, ami ma már idegenforgalmi látványosság – tette hozzá.

A néprajzkutató kitért arra, hogy a busójárás eredetileg házról házra járó termékenységvarázsló szokás volt. A magyar hagyományra nem voltak jellemzőek a faragott, nagy maszkok, inkább korommal kenték be az arcukat, vagy papírból, bőrből készítettek álarcokat. Gyakori volt a farsangi időszakban, hogy beöltöztek, megjelenítettek lovat, gólyát, medvét, ijesztgették a lányokat – mondta.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eospinnta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a >> tinyurl.com/kp95cw8
kokopelli
@fideszes gyökér: Ez a fotó már a plasztikai műtét utáni felvétel,mivel azelőtt még
csúnyábbak voltak? M.o. jobban teljesít! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.