Idén 57 milliárd forint bevételt jelent a népegészségügyi termékadó (amelyet chipsadónak is neveznek) az egészségügyi ágazatnak – közölte Joó Tamás egészségügyi közgazdász hétfő este az M1 aktuális csatornán.

Vajon mire költik? Idén 57 milliárd bevételt jelent a "chipsadó"
Fotó: Pixabay

Joó Tamást arról kérdezték, hogy január elsejétől általánosan húsz százalékkal emelkedett a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételeknél és italoknál, emellett az adóköteles italok körébe tartozik a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is.

Közölte: a neta 700-800 vállalkozást érint, és az 50 legnagyobb gyártó fizeti be a 90 százalékát.

Ismertetése szerint kezdetben éves szinten 20 milliárd bevételt jelentett ez az adónem, ami 2015-ben 30 milliárd forintra nőtt, köszönhetően annak, hogy az alkoholtermékek is a népegészségügyi termékadó hatálya alá kerültek. Idénre az emeléssel ez az összeg 57 milliárdra nőhet.

Említette azt is, hogy a bevezetés utáni évben már kimutatták: a gyártók 40 százaléka eltávolította vagy csökkentette a káros összetevők mennyiségét.

Joó Tamás szólt arról is, hogy ezt a bevételt kezdetben, 2012-ben és 2013-ban az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére fordították, és most kiváló alapot nyújthat az egészségügyi fejlesztések megvalósításához.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Egészségügyi fejlesztésre... Szóval stadionra, pl. a Lencinek, (Orbannak), remélem hamarosan körbekergeik őket benne, naponta 30-40-szer, egy dühös bikaval.
namihami
Hogyhogy mire költik? Ebből pótolják a csökkenő számú letelepedési kötvényből részükre nem jutó pénzt. Még az is lehetséges, hogy máshonnan hozzá kell majd tenni, mert ez kevés lesz.
Nessy
Az idén két választás is lesz. Kell voks vásárlásra innen, onnan. Meg egy kis plakát és egyéb kampányra.
Commenter
Luxusra, műkincsekre, magánrepülőkre, kampányra...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.