Hatékony volt a családok éve külhonban, amely által 6500 családot, illetve 10 ezer gyermeket tudtak elérni különböző programokkal 2018-ban – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette: a pályázatokra és a programokra több mint egymilliárd forint jutott.

Elmondta: a keretösszeg 80 százalékára pályázni lehetett. Az év első felében vállalkozásfejlesztési pályázatot hirdetettek családbarát tevékenységet folytató kis- és mikrovállalkozások számára 600 milliós kerettel, az év végén pedig külhoni magyar civil és egyházi szervezeteknek, illetve vállalkozásoknak írtak ki pályázatokat 200 millió forint értékben.

A keretösszeg 20 százalékát rendezvényekre, fórumokra, roadshow-ra és nyári táborokra fordították

- ismertette.

Potápi Árpád János a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden azt mondta,

2010-ben nem egyszerűen kormányváltás, hanem radikális szemléletváltás történt, ez érezhető volt a nemzetpolitikában is, mostanra pedig óriási eredményeket értek el, amelynek sorába a tavalyi külhoni magyar családok éve program sikerei is jól illeszkednek.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Azt tudjuk,hogy a külhoniaknak,akik tán már magyarul se tudnak,tolják a magyarországi magyarok adóforintjait,eu-s pénzét,de mi van az itthoniakkal,akik ide fizetnek mindenféle,Európában még mindig a legmagasabb járulékokat? 27%-os ÁFA-t,ugyanakkor a családok kapnak valami kis adócsökkentést a gyerekek után,és ugye,ott van a csok,amibe ha belekezdenek a fiatalok,belegebednek,mire megkapják.Ezzel szemben az ősszel a Felvidéken lakhatásra osztogattak csak úgy szét 2 milliárd ft-ot,3 milliónként,boldog boldogtalannak,csak úgy,bemondásra.Tudjuk,hogy kellenek a szavazatok a következő választásra is,de az itthoni voksokból sokkal többet fog orbán veszíteni,mint amennyit ott ilyen módon megvesz.
Eladott Ország
Nem "ingyér" van ez a sok jótétemény, ezért márpedig szavazni illik, ezt várja el a magyar kormány. Nem azért építünk klientúrát a határon túl, mert szívünkön viseljük a sorsotokat, hanem mert minden más mellett ti vagytok örök hatalomban maradásunk eszközei. A határokon átívelő kiskorúsítás viszont tökéletesen működik, és annak csak egy része az, hogy Orbán nacionalista gyűlöletpolitikája úgy ássa a határon túli magyarok sírját, hogy azok nem is tudnak róla. A másik része az, hogy ezeket a támogatásokat (=szavazatvásárlási könyöradomány) ráadásul olyan tömjénfüstbe és sikerpropagandába csomagolják, amelyeket semmi nem indokol. Magyarország rohad, egyik sarkától a másikig. Fejben, lélekben, egzisztenciálisan.
Nessy
Nagyon boldogok vagyunk! Miután kibicnek semmi sem drága, a külhoniak lelkesen fognak a fideszre szavazni, miközben jót röhögnek a markukba rajtunk! Persze élni egyik sem óhajt kis hazánkban, még a lakatlan házba bejelentkezett száznál több ukrán sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.