Az LMP elvárja, hogy az állami tulajdonú HungaroControl követelje vissza az "Orbán Viktor polgári körének" alapítványa számára nyújtott 320 millió forintos támogatást, és annak felhasználásával hozzon létre egy pénzalapot a repülőtéri zajterhelés károsultjainak támogatására.

Demeter Márta, az ellenzéki párt társelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett:

a HungaroControl korábban 320 millió forintos támogatást nyújtott a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak a légiforgalmi irányítás népszerűsítésére, ám azt elmondása szerint fideszes rendezvényekre költötték, kormánypártiaknak biztosítva szereplési lehetőséget.

A támogatásból jutott Lezsák Sándor Lakiteleki Népfőiskolája fővárosi tagozatának és Nemzeti Fórum Egyesületének állandó rendezvényeire, valamint Kövér László, Bayer Zsolt, Földi László szerepeltetésére – sorolta.

A képviselő szerint a forrás felhasználása felveti a tiltott pártfinanszírozás kérdését.

Demeter Márta felidézte, hogy tavaly módosultak a ferihegyi reptér felszállási irányai, de ez nem hozott érdemi változást a zajtól eddig szenvedőknek, továbbra is sokakat zavar a zaj.

Az ügyben a kormány szerinte nem az emberek érdekét képviseli, hanem a kormányzati szereplők pártpolitikai érdekeit, valamint a reptér külföldi üzemeltetőinek profitérdekeit.

Kijelentette: a kormány az emberek életével seftel.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.