Az otthonteremtési program és a gazdaságpolitika beindította a magyar építőipart, azonban ha az ellenzéken múlna, sem otthonteremtési program, sem építőipari növekedés nem lenne – mondta a Fidesz-frakció szóvivője kedden Budapesten újságíróknak, miután a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette: az építőipar termelése 27,3 százalékkal nőtt tavaly novemberben.

Halász János közölte:

az ellenzéki pártok nem támogatták a kormány otthonteremtési programját, nem szavazták meg sem a csokot, sem az otthonteremtésre szánt forrásokat, sem a csökkentett lakásáfát.

Pedig ezekkel az elmúlt években gyakorlatilag megduplázódott a lakásépítések száma – jelezte.

A baloldal – ahogyan kormányzása alatt tette – ha tehetné, most is magára hagyná a családokat az otthonteremtésben – mondta a fideszes politikus, hozzátéve:

Gyurcsány és a szocialisták megszüntettek minden otthonteremtési támogatást, amivel nemcsak megdrágították, hanem teljesen kiszámíthatatlanná és kockázatossá tették az otthonteremtést.

Halász János azt mondta: az ellenzéki pártok folyamatosan támadják azt a gazdaságpolitikát, amelynek köszönhetően beindultak az egyéb építőipari beruházások is, hiszen országszerte nemcsak lakás-, hanem munkahelyteremtő beruházások is zajlanak, ipari, kereskedelmi épületek jönnek létre, valamint út-, vasút- és közműépítések, egészségügyi és egyéb közösségi beruházások folynak.

Forrás: MTI

Címlapi kép: YouTube/Fidesz

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Ellnezék által eltörölt lakákasszatámogatás: 0
Fidesz által eltörölt lakáskasszatámogatás: 1
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tulipan
Ezt művelte velünk, ez a szemét, műveletlen, önző, naramcsos haramia banda!
https://hataratkelo.blog.hu/2019/01/15/uj_kes...
Sámannus
Ha a pofádat enni használod mi is többre megyünk veled. A családok ezreit kilakoltatók böfögnek a képünkbe, hogy más mit tenne a helyükbe. Hát ja evvan és hányinger tőletek.
Hellcat
Ellnezék által eltörölt lakákasszatámogatás: 0
Fidesz által eltörölt lakáskasszatámogatás: 1
csipetke
Na,megint kiállították KISZhalászt hazudni.Egyszer azt is megmagyarázhatná már valamelyikük,hogy miért vagyunk Európa majd'legutolsó országa?Mondjuk a plakáton,amivel a fidesz bizonygatja,hogy "MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT",ott alul van még sok hely,megírhatnák,hogy miért tudott elhúzni mellettünk az összes EU-s ország?
Hellcat
Arról nem is beszélve, hogy a fidesznek hála az ingatlanárak az egekben...
nevemnick
Stadionokon, kisvasúton, lórehabos [email protected] kívűl építettek ezek az izék valamit?
papa.49
Pumpáshalász megint rosszul kezelted a PUMPÁD !!!
Amíg ti nem voltatok voltak építkezések, most a HATALMAS FELLENDÜLÉSBEN, TALÁN ELÉRJÜK A 2004 ÉVI SZINTET !!!
Eladott Ország
Nem kell közgazdasági zseninek lenni ahhoz, hogy az ember belássa: nem a nemzetközi, imperialista karvalytőke és külön Soros György fékezi a magyar gazdaság szárnyalását, hanem a padlásig érő korrupció és a jogbiztonság teljes hiánya. Egyszerű ez: a nyolc év utáni elmúlt nyolc év után fogcsikorgatás lesz ez nem dübörgés, attól tartok.Világos, hogy a statisztika meg a szakértelem olcsó, balliberális-bolsevista trükk, csakhogy egyre kevésbé lehet már elfedni a valóságot a propagandával. A keleti-déli-kitudjamilyen nyitás, a kereskedőházasdi, a kismillió térkövezett főtér, stadionokat összekötő játékvasút-hálózat fejlesztése, a csok-os ígéretek, a félanalfabéta oligarchák kezére játszott állami beruházások, a EU-s pénzek rekordgyorsaságú lehívása és példátlan elkúrása (sok minden egyébről nem is beszélve) oda vezetett, hogy Magyarország a régió sereghajtójává küzdötte fel magát. Törvényszerűnek mondható, hogy a kézivezérlésre állított gazdaság, a komplett piaci-gazdasági szektorok/ágazatok lenyúlása és dilettáns strómanok szottyadt segge alá tolása hosszútávon a gazdaság teljes kivéreztetéséhez vezet. És ezt nem én mondom, hogy öncélúan szidjam a fényességes állampárt csúcsvezetését, hanem már a kozmetikázott, de kozmetikázhatatlan adatokon is ez látszik. A piaci törvények és az egészséges verseny kinyírása, az enyves kezek ráuszítása olyan területekre, ahol semmi keresnivalójuk nem lehetne, előbb-utóbb az uniós támogatások dacára is életképtelenné tesz és megfojt mindent.
Shikari
Ha az ellenzéken múlna, már csődben lenne Magyarország. Minden dolgozót megsarcolnának és emelnék a megélhetési gyerekgyártók támogatását. A deviánsok nyíltan tombolhatnának és mindenkit büntetnének, aki a nemzeti érzéseire mer hivatkozni!
Maxipocak
@Hellcat: no, meg a bérleti díjak ill. az albérleti díjak...
Maxipocak
@Shikari: A fidesz erkölcs csődbe taszította a z Országot, minden dolgozót megsarcolnak, az Mt. a Sztárjktörvény és egyéb dolgozókat hátrányosan érintő törvények módosításával. Akarsz valamit hozzáfűzni fizetett nertárs, vagy csak nevezzelek egyszerű fidesztrollnak?
nevemnick
@Shikari: ,,...már csődben lenne Magyarország."
Eltévesztetted ,,...már csődben van Magyarország."

Gazdasági világválság nélkül!
Nessy
Jövőheti fidesz közlemény:
Ha az ellenzéken múlna, még az ősóceánban úszkálnánk, mint papucs állatkák!
Shikari
@Maxipocak: Azt hiszem, eddig téged nem minősítgettelek, de egy szavadba kerül és megteszem. Hidd el, nem lesz vidám dolog!
Nézzük akkor ezt a csődöt!
Nőtt az életszínvonal és a jövedelmek. Statisztika és nem szubjektív.
Válogathatsz a munkahelyek között. Az ellenzéki sajtó sem tagadja.
Nem verik szét a tüntetőket, mint Gyurcsány alatt. Elég a híradásokat látnod.
Elmondhatod a véleményed a nem kevés ellenzéki sajtóban. Hvg, 168 óra, RTL, Népszava, és az internetes kis ellenzéki lapocskák.
Csökkent az államadósság. KSH.

Mégis, kíváncsi lennék arra a csődre, amelyik itt van a kapuk előtt, hogy milyen? :-)
Shikari
@nevemnick: Fenn elmondtam erről a véleményem. Te jössz!
colibri
Persze, hogyne, tudjuk mi is jól, ha a kiskutya nem sz_rt volna, kihasadt volna! Senki más, csak a fidesz. Mondja ezt a "hiteles" Halász , aki pont olyan tiszta, hitelt érdemlő, mint OG gazdája!
Hellcat
@Shikari: http://pestibulvar.hu/wp-content/uploads/2018...
Nézd meg jól ezt a képet aztán meséld el hol a 13. és a 14. havi nyugdíj amit ígértek? Meg a manyup pénztárak lenyúlása után beígért egyéni számlák? Miért adóztatja halálra a fidesz a cafeteriát? Miért szüntették meg a lakáskasszatámogatásokat? Miért tornászták fel az ingatlanárakat a 2-3 szorosukra? Ugyan úgy az albérletárakat is? Miért üldöztek el több százezer magyart az országból? Ezek tények nem tudod őket megcáfolni...de megmagyarázni megpróbálhatod.
Shikari
@Hellcat: Senki nem ígért még olyat, amit nem tartott be, csak Orbán!
Ezt le tudod írni nevetés nélkül?
Orbán ott áll a Budapest táblánál korbáccsal és egyik irányba űzi ki az embereket nyugatra, míg befelé a növekvő lakásárakat sürgeti!
Tuti, hogy mindkettő Orbán lelkén szárad és ezt sunyi módon csinálja! :-)
namihami
Nem lenne lakástámogatás--- amit aztán nem követné a kilakoltatás és árverezés.
Nem lenne építőipari bővülés--ami után nem lesz itt a rengeteg kihasználatlan és kihasznàlHATATLan stadion.
Ez valahogy lemaradt a Kiszhalász népbutitásából.
Hellcat
@Shikari: Te meg írod: "Ha az ellenzéken múlna..." Mind mind bizonyítatlan légbőlkapott hamis vád és feltételezés...foglalkozni sem érdemes vele. Ellenben amiket írtam azokat a fidesz meglépte. És mivel orbán irányít ezért közvetve vagy közvetlenül az ő lelkén szárad bizony. :) Szar érzés lehet hazaárulónak lenni és hazaárulókat éltetni. :)
Shikari
@Hellcat: Ha volt alkalmad a Gyurcsány- Bajnai kormány áldásait élvezni, akkor tudod, ők csak csődbe vinni képesek az országot és hazudozni!
Bizonyítottak keményen!
Hellcat
@Shikari: 8 éve közük nincs a kormányzáshoz, kit érdekel a gyuresz meg a bajnai...Inkább arra válaszolj amit kérdeztem...ezek a "Ha az ellenzék lenne..." meg a "Bezzeg a szocik..." ezek kurva gyenge mondatkezdések így 8 év fidesz uralkodás után.
Eladott Ország
@Shikari: Az Eurostat által alkalmazott egyéni fogyasztási mutatót tekintve, amit az uniós statisztikai hivatal a háztartások által megvásárolt javak és szolgáltatások alapján számol, hazánk a legszegényebbek közé tartozik: tavaly utolért bennünket Románia, és csak a horvát és bolgár háztartások állnak mögöttünk. Mi az EU-átlag 63 százalékát érjük el, a bolgár háztartások átlagos fogyasztása alig több, mint az uniós átlag fele. Bizonyítottan keményen!
Shikari
@Hellcat: Magyarország most jól áll hála Orbán Viktornak. Arra hivatkoztam, ha az ellenzék kormányozna, már Gyurcsány módi csőd lenne!
Shikari
@Eladott Ország: Köszönöm a friss statisztikát. Na a szoclib rombolás után Orbán Viktor ennyire tudta felhozni Magyarországot a csődből!
Eladott Ország
@Shikari: Elmész te a 3,14csába seggfej. Most megyünk a totális csőd felé gazdaságilag, politikailag már megérkeztünk a diktatúrába, annyi különbséggel, hogy jelenleg még nem jön a fekete autó.
Shikari
@Eladott Ország: Milyen csődről beszélsz? Van valami adatod róla, vagy csak a ballib sajtó moslékját böfögöd vissza?
Épp Gyurcsányék vitték csődbe Magyarországot. Jó lenne, ha nem hazudoznál!
Hellcat
@Shikari: Ha jól áll akkor, miért törölték el az lakáskasszatámogatásokat? Miért adóztatják meg a cafeteriát? Miért sokkal drágább az EUR és a benzin mint 8 éve? Miért vándorolt egy több százezer munkanképes állampolgár családostól? Ha itt minden annyira fasza akkor MIÉRT? Miért kell hatalmas túlórakeretes törvény hogy többet kereshessen az ember? Miért drágul minden gyorsabban mint ahogy a bérek emelkednek? Hm? A gyureszes feltételezéseket meg hagyd már a picsába...
Shikari
@Hellcat: Most szerinted azért van csődben Magyarország, mert a lakástakarékot eltörölték? Netán azért mert a cafetéria adóztatása ránt ki a kátyúból bennünket, amibe beleképzeltél?
Azért vagyunk csődben mert emelkedett a benzin ára? Esetleg azért mert emelkedik asz infláció?

Szóval, ha ezek a tényezők együtt állnak, csődben van az ország. Biztos elnézed nekem, de ezen csak röhögni tudok!
cikicakk55
Ide figyelj te idióta.! Ha az ellenzéken múlna,akkor nem lenne ennyi felesleges stadion,már rég nem kapnák az Ukránok a nyugdíjat Magyarországról, ugyan úgy mint 2010 előtt támogatnák az egészségügyet. Okos tojás! Amennyiben ti tényleg annyira család barát kormány vagytok,akkor miért nőtt majdnem háromszorosára a mély-szegények száma 9 év alatt? Miért fekszik le egyre több gyerek éhesen és miért fáznak otthon? Miért menekült el az országból 2010 óra 700.000 fiatal? Miért a miniszterek és államtitkárok fizetését emelitek duplájára,miközben az ápolónők,ápolók, 12 óráznak 150.000 ft-ért nagyon tudjátok szidni Gyurcsányt,de Ő azért átvezette az országot egy világválságon.Igen,hitelt vett fel,de az IMF-től akik ellenőrizték,hogy mire költik a pénzt.Tu az EU-tól veszitek fel a hitelt,azok meg le se sz..k,hogy ti mire veritek el az Európa Uniós állampolgárok adójából kapott támogatásokat. Illetve most már tudják,de azok is épp olyan G.-ik mint a mi pohosunk. Első az érdek,majd aztán a körmére nézünk nekik is. Nem fogjátok sokáig ezt csinálni.Szerencsére felébredt csipkerózsika álmából az ellenzék.
Hellcat
@Shikari: Ne próbáld meg félremagyarázni, én bizony nem emlegettem csődöt. Én csak egyszerűen ezt kérdeztem:
"Ha jól áll akkor, miért törölték el az lakáskasszatámogatásokat? Miért adóztatják meg a cafeteriát? Miért sokkal drágább az EUR és a benzin mint 8 éve? Miért vándorolt egy több százezer munkanképes állampolgár családostól? Ha itt minden annyira fasza akkor MIÉRT? Miért kell hatalmas túlórakeretes törvény hogy többet kereshessen az ember? Miért drágul minden gyorsabban mint ahogy a bérek emelkednek? Hm? "
Shikari
@Hellcat: Olyanról még nem hallottál, hogy világpiaci események? Szerinted Magyarországtól függ a benzin ára, vagy a nyers olajé? A mi gazdaságunk mozgatja a világpiaci folyamatokat? Hát érdekes lenne! :-)
fideszes gyökér
Szerintem a szánalmas "keresztény" és ráadásul "demokrata" putyinista fizetett és megfélemlített maffiózó idiótáknak lófasz a valagukba.
fideszes gyökér
@Shikari: én speciel nagyon szeretném, ha újra összeomlana a világgazdaság.
Hellcat
@Shikari: Akkor nyilván arra is emlékszel, hogy 2006 körül gazdasági válság volt igaz?
Mellesleg a forint erőssége mégis ki mástól függene?
2011 ben az olaj hordónkénti ára kb a duplája volt a mainak. Idehaza az üzemanyag árak viszont csak emelkednek és emelkednek. Szóval ez ismét egy gyenge próbálkozás volt.
Gauntlet
Honnan veszik ezt? Az építőipar kiknek bővül? fogy a magyar, ifjúsága megy külföldre! Kik azok akik bírják a 300-400 ezres törlesztőt? Amikor az átlagfizu 214 ezer (már akinek, mert ennek is tömegek örülnének). Honnan szedik a 9-10 milliókat amiket lakásfoglalás után kell azonnal benyomni? Kik ők? Mert már nem vagyok, meggyőződve hogy magyarok és fiatalok !
Vagy ha igen, akkor egy életre el lesznek adósodva !
Nessy
@Shikari: Azért nem hiszem, hogy máshol,. amikor olcsóbb lesz a világpiacon az olaj, nálunk megemelik az üzemanyag adóját.
Egyébként, ha a világpiacról vásárolnánk gázt, elektromos áramot, lehet, hogy olcsóbb lenne. Igaz, akkor nem lett volna pár éve több milliárdos nyeresége a MET-nek. Meg az MVM sem tudna 100 milliárdokat adni a CÖF-nek.
Hellcat
@Gauntlet: Arról nem is beszélve, hogy beindult az építőipar ja...30 nm es lyukakat csinálnak kurva nagy ütemben mindenhol mert azt lehet gondolom négyzetméter áron kurva jól eladni...de ki a faszom fog családot alapítani egy 30 nm es lyukba? Egy családi ház építése 30-40 millió...a szaros CSOK a felére sem elég.
Eladott Ország
@Shikari: ma, 15:51 ; Ki van még Magyarország mögött az EU-ban? Bulgária! A csatlakozás idején a Csehország mögött álltunk. Ezt nem lehet sikerként előadni, csak az ilyen agyhalott fideszes faszkalapnak mint te vagy.
Eladott Ország
@Hellcat: A lakásárak elszálltak, fizetőképes kereslet meg nincs. Nálunk egyszerűen még annyi pénz sincs, amire hitelt adjanak, nem is beszélve arról, hogy a fél lakosság most égette meg magát az évezred üzletével, a svájci frank hitelből történő shortolásával...
Qqberci
Akkor most ejtsünk néhány szót a 27 %-os ÁFA-ról...
Maxipocak
@Shikari: minősítgess csak, de nem leszek adósod hidd el. A lényegen viszont nem változtat. Fidesztroll vagy, még ha önérzetességbe is próbálod csonagolni.
Eladott Ország
Az egész EU-ban csak a bolgárok szegényebbek a magyaroknál. Azt hiszem ez mindennél többet mond. ..."a gazdaságpolitika beindította a magyar építőipart"... aha! Halászéknál!
https://www.startlap.hu/kiemelt-hirek/az-eges...
nevemnick
@Shikari: (tegnap14:56) amúgy már többen leírták, de te bizonyítsd, (mivel véded a védhetetlent), hogy dübörög a gazdaság és a jólét Magyarországon, mivel egész nap -trollvállalkozóként -!?- a Lendvai utcai süket dumát szajkózod.
Shikari
@nevemnick: Te is itt vagy, akkor te is fizetett libsi troll vagy! Ez annyira egyértelmű!
Shikari
@Maxipocak: Ez jellemző rátok, a projekció. A saját nyomorotokat vetítitek ki másokra. Miért kéne a Fidesznek fizetett kommentelő? Nekik elég a harmadjára kétharmad!
Próbálom megértetni veletek, hogy magyarellenes életidegen ideológiákat támogattok, de nem veszitek a lapot!
Macskaszem
Nem az a gond, hogy építkezések folynak, hanem az, hogy ezek haszontalan stadionok, konganak az ürességtől, az állam tartja fenn közpénzből. De megépülnek az olimpiai sportlétesítmények is, amikre olimpia hiányában semmi szükség, és még egy csomó dolog, ami kizárólag azért épül, hogy közpénzből kitömjék a csókosok zsebét, akik aztán perkálnak a megfelelő helyre. Például meccsrejáró repülőt vesznek, jachtot az Adriára, pénzt az offshorszámlára stb.
nevemnick
@Shikari: ahogy elnézem, te még éjszaka is itt lebzselsz, mint Hadházi meg a Szél az MTVA-ban.
A hozzászólásaid száma szerint te, velem ellentétben, hozzáláncoltad magad a PC-hez, hogy egy magyarellenes kisebbségi fitymasz ideológiát népszerűsíts a világhálón, sikertelenül.
Shikari
@nevemnick: Annyira sikertelenek vagyunk, hogy harmadjára kormányoz a Fidesz! :-)))))))))))))
nevemnick
@Shikari: trollocska, tegnap 96 beledumálásod volt a propin, ellentétben az én 5 hozzászólásommal szemben... ebből látszik, hogy nem tudod, hogy a fitymaszon kívül is van élet

Gondolom, vizes borogatás van a csuklóidon... :D
Shikari
@nevemnick: Imádlak alázni benneteket! :-)
szaboria1
@Shikari: Igen nőt az élet színvonal a felső köröknek. Már írtam neked menj le vidékre olyan helyekre ahol nincs már még bolt sem, nem hogy munka körülmény. Én úgy nevezett városban lakom 5000 fő, de a fiatalok már elmenekültek a gyermek védőnő szerint 3 év múlva már nem lesz egy osztályra való gyermek sem. Igaz vannak szülések de azoktól van amikor már a kórházban elveszi a gyámhatóság a gyermeket. Olyan sok a munkanélküli akiket az Orbáni rendelet miatt nem is tartanak nyilván. Ja azok aki meg járnak a munkaügyi központba azok mind úgy jönnek haza nincs számukra munka. Jobb volna ha előbb igazán tájékozódnál mert így a meleg szobádból csak hülyeségeket irkálsz.
nevemnick
@Shikari: ne röhögtess, az már alapból 12 év a fijugnak a rácsosban.
További jó szórakozást!

:D :D :D
Shikari
@szaboria1: Hiába véded a lusta, buta, munkakerülő lumpeneket, nem hat meg senkit!
nevemnick
@Shikari: csak saját magadat alázod, de azt hiszem, hogy ezt már sokan leírták neked. Tudod, a bolha hiszi el az elefánt mellett, hogy tőle dürög a híd.
:D
Na csááá!
szaboria1
@Shikari: Kit védek én te okoska? Én csak a tényeket írom le Budapesttől 200 km-re.
papa.49
A központi hazugság hivatal közleménye semmit nem ér mert megint százalékokban adja meg a fejlődést !!!
Csak azt ne feledjük kb. 2-3 éve szinte TELJESEN LEÁLLT AZ ÉPÍTŐIPAR, na a semmihez képest a 27 % emelkedés KAKUKKFING !!!
Eladott Ország
@papa.49: Bizony nem mindegy az a fránya bázis, hogy mihez viszonyítunk, hogy volt egy dióm, vagy száz dióm és az növekedett 1 %-kal. Ez a fideszes szám-misztika.
papa.49
@Eladott Ország: A ,,SZÁMTAN,, magas a fütyisznek, mint a vakondnak a kerti csap ))))))))))
Macskaszem
@papa.49: Dehogy magas, csak ők azok a szentek, akiknek maga felé hajlik a keze. Igaz, hogy hamis szentek, de a kéz stimmel.
papa.49
@Macskaszem: Mindenesetre hazudnak ÉJJEL, NAPPAL a szemünkbe !!!
kissé felnőttem
jó pénzért olyat hazudtok hogy ti pirultok bele, aztán csak ajánlás, 800 millióból az eszedet kerestetnéd ne a magyarságot pojáca.
Sámannus
Kíváncsi vagyok, fű alatt hány tízezer ukrán vagy orosz migránsnak építenek lakónegyedeket.
Lepényleső
Most,hogy nem az ellenzéken múlik,most miért nincs ilyen,-kivéve annak,aki a határon túl
lakik?
kissé felnőttem
mutass olyat rajtatok kívűl aki képes megfizetni az árát, Bpest Rózsadomb Gábor Áron utca, ha igy jobban ismered, vagy Fillér utca? 1968 ban már itt ott a hegyet fejtették hogy oda épitsenek ma 200 millióért sem lelnél arrafelé ponyemaj? razumis? egy munkás családot arra GPS el sem találnál. Avagy Pasaréti uton., mivel hencegsz ? rádsozták a megmagyarázhatatlant??? segédmunkásotok sincs nem épitőipar, Max cég van, csak áll, munkást keresve rád vár hogy dolgozz. ezt elhiszem .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. November 16., 17:05
Ők kapták az idei Hazám-díjakat
Sport - 2019. November 16., 14:22
Elhunyt a többszörös olimpiai bajnok