A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 79 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, közülük 41 társaság, 38 magánszemély – derül ki a hivatal honlapján kedden közzétett, 2018. december 28-i állapotot tükröző adatokból.

1,1 milliárddal tartozik a NAV-nak a legnagyobb adós
Fotó: Pixabay

A NAV negyedévente teszi közzé honlapján azoknak a listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.

A listán szereplő legnagyobb adós a budapesti székhelyű, végelszámolás alatt lévő

"Duna-Fruct" Kft. mintegy 1,1 milliárd forint tartozással, amelyből 718 millió forint adóhiány, 386 millió forint bírság.

A második legnagyobb adós címet – szintén a jogkövetkezményeket is beleértve – a pilisszentiváni Altsach András érdemelte ki, akitől 880 millió forintot követel az adóhatóság, ebből 286 millió forint adóhiány, 594 millió forint bírság.

A harmadik legnagyobb adós 870 millió forinttal a budapesti székhelyű Lendi Edition Company Kft., esetében az 564 millió forint adóhiányhoz 306 millió forint jogkövetkezmény társul.

Egy további adósnak, a lepsényi Csendes Józsefnek van még 800 millió forintnál nagyobb – 812 millió forint – tartozása, amiből 269 millió forint adóhiány, 543 millió forint pedig bírság.

Tíz adózó tartozik a NAV-nak – a jogkövetkezményekkel együtt – 500 millió forint feletti összeggel, közülük négy magánszemély.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Mit csinált a NAV azalatt, amíg ezek összehozták a fenti tartozást.
Azon a NAV-tisztviselőn hajtanám be, aki eddig hagyta felgyűlni a hátralékot. Legközelebb talán jobban figyelne a munkájára. Amit évvégén százezres prémiumokkal is megtámogatnak. Pusztán a jobb munkára ösztönzés céljára...
namihami
Esetleg az adósok családi-baráti köre szolgálhat némi magyarázattal az ellenőrzés milyenségére?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.