A Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezi az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely szerdán azt is közölte, hogy az ügyészséghez továbbítja a két párt kampányfinanszírozásának vizsgálatánál feltárt tényeket, körülményeket.

Az ÁSZ lezárta a Párbeszéd és a Momentum ellenőrzését.

Közleményük szerint a Párbeszéd a 2018. évi országgyűlési választási kampányra központi költségvetési támogatásban nem részesült, egyéb forrásként 2,5 millió forint állami költségvetési támogatást és 3,3 millió forint adományt tüntetett fel.

A Párbeszéd a Magyar Szocialista Párttal közös pártlistát állított, két egyéni választókerületi jelöltje az MSZP javára lemondott a támogatás igénybevételéről.

A Párbeszéd és az MSZP úgy állapodott meg, hogy a támogatást 100 százalékban az MSZP-nek folyósítsa a Kincstár. Ezért a Párbeszédnél csak a saját forrásaira terjedt ki az ÁSZ ellenőrzése. A két párt megállapodására tekintettel a költségvetési támogatás felhasználásáról a Magyar Szocialista Pártnál is ellenőrzést tartanak – írták.

Kiemelték:

a Párbeszéd az ÁSZ felé fennálló közreműködési kötelezettségét nem teljesítette.

A párt nem bocsátott adatot az ellenőrzés rendelkezésére, ezért a kampányköltésekre törvényben előírt, jelöltenkénti legfeljebb 5 millió forintos korlátozás betartása, valamint a tiltott vagyoni hozzájárulások elfogadása a Párbeszédnél nem volt átlátható és elszámoltatható.

A párt nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat, a számviteli, a kampány- és a párttörvény tekintetében.

Mindez az ÁSZ szerint felveti, hogy nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött, továbbá, a Párbeszéd túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást és ezzel tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon. Felmerül továbbá, hogy a Párbeszéd olyan tiltott hazai vagy külföldi támogatásokból is finanszírozta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik – tudatták.

Mindezek alapján az ÁSZ kezdeményezi a Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztését, továbbá a feltárt tényeket, körülményeket továbbítják az ügyészségnek a szükséges eljárások lefolytatása, intézkedések megtétele érdekében.

A Momentum a tavalyi parlamenti választási kampány finanszírozására összesen 527,6 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült, továbbá 12,6 millió forint saját forrást fordítottak kampányköltségeik finanszírozására.

Az ÁSZ megállapította, hogy a Momentumnál a jelölőszervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása, a kampányköltések mértékére előírt korlátozás betartása, valamint a választások tisztaságát szolgáló finanszírozási tilalmak érvényre juttatása nem volt átlátható és elszámoltatható.

Az ÁSZ felé fennálló közreműködési kötelezettségét a Momentum nem teljesítette, nem adtak adatot továbbá a jelölőszervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználásáról. A támogatás szabályszerű felhasználását objektív módon, hiteles adatokkal, dokumentumokkal nem támasztotta alá a párt, ezáltal a támogatás felhasználása nem volt szabályszerű – írták.

Hozzátették:

a Momentum nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat, a számviteli, a kampány- és a párttörvény tekintetében.

Mindez az ÁSZ szerint felveti azt, hogy nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött, s a párt törvényellenesen nem, vagy nem teljes körűen, illetve nem kampánycélra költötte el a támogatást.

Felmerül továbbá, hogy a Momentum túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást és ezzel tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon, továbbá a Momentum olyan tiltott hazai vagy külföldi támogatásokból is finanszírozta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik.

Mindezek alapján az Állami Számvevőszék kezdeményezi a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését, továbbá a feltárt tényeket, körülményeket az ÁSZ a vonatkozó törvényi felhatalmazás alapján továbbítja a hatáskörrel rendelkező hatóságnak, az ügyészségnek a szükséges eljárások lefolytatása, intézkedések megtétele érdekében.

Jelezték azt is, hogy további hét jelölőszervezet ellenőrzése folyamatban van.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.